A pozsonyi Dohnányi ritkán hallható darabjai is az Újévi Nyitányon – hallgasd élőben

Negyedik alkalommal köszöntheti a közönség az új esztendőt a Zeneakadémia és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közös hangversenyével január elsején. Az Újévi Nyitányt Oliver von Dohnányi vezényli, 18 órától élőben közvetíti a Prima Primissima díjas Bartók Rádió, 19:30-tól pedig a Dunán látható.

Az év első napján ismét a magyar klasszikus zene legnagyszerűbb darabjaival ünnepelhetjük az új esztendőt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal szólistáival és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Az Újévi Nyitányt először 2020-ban rendezték meg hagyományteremtő szándékkal. Az elmúlt három évben hazánk legkiválóbb karmesterei – Vásáry Tamás, Kovács János és Medveczky Ádám – vezényletével népszerű zeneművek hangzottak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal tehetségeinek előadásában.

A 2023-as összeállításában visszaköszön mind a hagyományteremtő szándék, mind a komolyzene kiemelkedő alakjai előtt való tisztelgés. A műsornak a popzsonyi születésű Dohnányi Ernő művei, az Ünnepi nyitány és a Szimfonikus percek adnak keretet, a zenekart Oliver von Dohnányi, a zeneszerző távoli rokona vezényli. A Prágában élő világhírű karmester korábban elmondta, nagyon örül az együttműködésnek a Rádiózenekarral, és annak, hogy ezzel a szép zenei csokorral nyithatja meg az új évet. Örömmel tölti el, hogy Dohnányi-szerzemények is elhangoznak a nagyszabású koncerten, mivel ezek ritkábban hallható darabok.

„A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara számára nagy öröm, hogy a magyar zeneművészet szentélyében, a Zeneakadémián köszönthetjük az újesztendőt egy csodálatos koncerttel, és hogy ezt a zenei élményt megoszthatjuk a Bartók Rádió hallgatóival és a Duna nézőivel. (…) Szintén örvendetes, hogy a Zeneakadémia ifjú tehetségei lesznek a szólisták, hiszen a Magyar Rádió Művészeti Együttesei mindig kiemelten támogatják a fiatal muzsikusokat” – hangsúlyozta Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója.

 

 

A Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea elmondta: „2023 első koncertje a Zeneakadémián csodálatosan illeszkedik az újév hangulatához: frissesség, újdonság tükröződik a műsorban, amelyhez egy-egy tétellel csatlakoznak a zeneakadémista növendékek: Szabady Ildikó fuvolán, Schwartz Zoltán hegedűn és Yosuke Shimizu csellón, egyúttal hangsúlyt adva annak, hogy nemzetközi intézmény vagyunk. Inspiráló és megtisztelő a növendékeknek, hogy e rangos együttessel ilyen ünnepi alkalmon vehetnek részt a Zeneakadémia szemet gyönyörködtető Nagytermében."

Az Újévi Nyitányt 18 órától élőben közvetíti a Prima Primissima díjas Bartók Rádió, és a Duna is műsorára tűzi. A 19:30-kor kezdődő televíziós adásban exkluzív interjút láthatnak a nézők Oliver von Dohnányi karmesterrel.

ITT NÉZD ONLINE

A közvetítésben a Győri Balett táncosainak, Brahms 4. magyar táncára, Dvorák: 15. szláv táncára és Csajkovszkij: Virágkeringőjére (A diótörőből) Velekei László koreográfus által megálmodott produkcióját láthatják a nézők.

ATEMPO.sk
Fotó: SofiG (Tamara Černá)