Sebestyén Márta, Fassang László, Balogh Kálmán és még sokan a Hagyományok Háza újév-köszöntőjén - nézd a tévében

Sebestyén Márta, Fassang László, Balogh Kálmán és még sokan a Hagyományok Háza újév-köszöntőjén - nézd a tévében

A Müpa adott otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének. A „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” című rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának szereplése mellett ismert zenészek és táncosok fellépése tették emlékezetessé. A Kárpát-medencei magyarság egysége, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös megbecsülés előtt tisztelgő zenés műsort február 4-én este az M5 kulturális csatornán láthatják a nézők.

Budapest kulturális életének egyik legjelentősebb év eleji eseménye a Hagyományok Háza újév-köszöntője. A január 6-ai rendezvény egyben a népi kultúra várt seregszemléje volt.

Az ünnepi műsor idei mottója a „Téged Isten, dicsérünk” dicsőítő ének huszonegyedik, ma különösen időszerű sora: „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” E sor kiválasztásával a szervezők folytatni, elmélyíteni és teljessé kívánták tenni a Te Deum címet viselő tavalyi gálaműsor üzenetét: a Kárpát-medencei magyarság egységét, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös tisztelet Bartók által megfogalmazott örökérvényű gondolatát.

A műsor szerkesztője mindig más, 2023-ban Eredics Gábort, a Dankó Rádió csatornaigazgatóját kérték fel a feladatra.

Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció felvonultatásával is hangsúlyozó koncerten az ismerős programelemek sajátosan mély értelmezését az istengyermek születésének misztériuma és az újrakezdés reményét adó újév kínálja. Egyben megjeleníti, hogy a teremtés művében társakká válhattunk. A világ és emberi létünk értelmét keresve eligazodást, örök érvényű válaszokat talán csak a művészetek nyelvén – kiváltképp dallal, tánccal, muzsikával, és rítusokba, szertartásokba való bekapcsolódás révén – adhatunk. A 2015-ben indult újév-köszöntők sorának nyolcadik gálaműsora e gondolat jegyében – az előadók és a közönség számára – kívánta emlékezetessé tenni az estét.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben rendezett gálát az M5 kulturális csatorna február 4-én, szombaton két részletben tűzi műsorára, az első 20:50-kor, a második 22:09-kor kezdődik.

Az eseményen közreműködik – többek között – a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola és a Cantate Kórus vegyeskara Sapszon Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett karnagy vezényletével, Sebestény Márta Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, valamint a Kossuth és Magyar Örökség díjas Vujicsics Együttes is.

ITT NÉZD ONLINE

 

Közreműködők

Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara (művészeti vezető: Pál István „Szalonna”, együttesvezető: Mihályi Gábor)
Andrejszki Judit – csembaló
Balogh Kálmán – cimbalom
Básits Branka – ének
Cirkalom Táncegyüttes (Topolya)
Csizmadia Anna – ének
id. Csizmadia Anna és Csizmadia János – ének
Csőke Flóra – cselló
Dervár Ferenc – ének
Eredics Salamon – furulya

volt Fáklya Horvát Művészegyüttes egykori táncosai
Fassang László – orgona
Gulyás Emese – hegedű
Horváth Zalán Levente – duda
ifj. Szerényi Béla – furulya
Kertész György – cselló

Király Dávid – duda
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Énekkara (karigazgatók: Sapszon Borbála, Sapszon Ferenc)
Lukács Miklós – cimbalom
Oláh Gyöngyvér – hegedű

Pétery Dóra – csembaló

Reinhardt Nikoletta – brácsa

Sebestyén Márta – ének
Sipos Csaba – bőgő

Szabó Sipos Barnabás – konferansz, vers (Jászai Mari-díjas színművész)
Tanac Néptáncegyüttes
Testvériség Táncegyüttes
Végh Andor – duda
ViGaD zenekar
Vujicsics Együttes

EZ, ATEMPO.sk