A hét második felében közös programmal lép színpadra a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és a Parapács zenekar.
A tornaljai prímással működő Parapács Zenekar a 2012-es „Fölszállott a páva” népzenei tehetségkutató műsorban nyerte el a zenekari kategória első díját, ennek köszönhetően számos hazai és külföldi színpadon szerepelhettek már.
A zenekar a hagyományos felállásán túl (hegedű, brácsa, cimbalom, nagybőgő) szívesen megszólaltat más népi hangszereket is. Koncertjeiket gyakran színesítik vendégművészekkel: Kubinyi Júlia énekével, Agócs Gergely pedig fúvós hangszerjátékával jeleníti meg a népzene sokszínűségét. 2014 márciusában jelent meg első, Bëbocsátlak című albumuk.
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a szlovákiai magyar népművészet kiemelkedő szereplője 1969-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse felkutatni, ápolni és megőrizni a hazai és az egyetemes magyar, valamint a környező népek népművészeti hagyományainak legszebb értékeit, különös tekintettel a néptánc, népdal és hangszeres népzene felkutatására, ápolására, ezek színpadi formában való feldolgozására és terjesztésére.
A kamara néptáncegyüttes számos alkalommal szerepelt külföldön is, nemrég tértek haza ausztráliai vendégszereplésükről.
2015. április 16-án csütörtökön este fél nyolctól koncerttel egybekötött táncház keretében találkozhatunk a két együttessel Pozsonyban a Csemadok termében (Május 1. tér). Belépő 1 euró.
A koncert után az oktatáson ezúttal Vág-Garam közi és mezőkeszüi (Mezőség) táncokat sajátíthatnak el a résztvevők. Táncoktatók Balta Aranka, Konkoly László és Füzék György.
ATEMPO.sk
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!