40 éve ünnepeljük a magyar dráma napját - legendás művészek a tévében

Hazai szerzők műveivel és tematikus beszélgetésekkel ünneplik a közmédia csatornai szeptember 21-én az idén 40 éves magyar dráma napját. Az MTVA ezzel is kapcsolódik ahhoz a törekvéshez, amelynek célja, hogy ezen a napon ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire. 

Száznegyvenegy évvel ezelőtt, 1883. szeptember 21-én mutatták be Az ember tragédiáját, a magyar irodalom dráma műfajának kiemelkedő művét, Madách Imre legismertebb alkotását. Pontosan negyven éve a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésrése ezen a napon ünnepeljük a magyar dráma napját.

A közmédia csatornái kivételes tartalmakkal készülnek a jeles napra.

A Dunán már kora reggel, 6:50-kor Csőre Gábor kalauzolja el a nézőket Az ember tragédiája című mű születésének titkaiba és a művészek számára hordozott jelentéseibe a Magyar Krónikában.

19:45-től a magyar dráma születésének évtizedeiből – azokból az időkből, amikor az ünnepelt vándorszínész beleszeret Szilvay professzor gyámleányába – érkezik a közönségkedvenc Liliomfi, Makk Károly rendezésében felejthetetlen szereplőgárdával: Darvas Iván, Krencsey Marianne, Dajka Margit, Pécsi Sándor, Balázs Samu, Soós Imre és Ruttkai Éva emlékezetes alakításával.

21:35-től az 1981-ben Oscar-díjat nyert Mephistót láthatják a nézők a Dunán. A magyar-osztrák-német játékfilmet Szabó István rendezte, operatőre Koltai Lajos volt. A történet szerint a tehetséges fiatal színész ambícióit nem elégítik ki a hamburgi színházban játszott szerepek. Berlinbe szerződik, hogy eljátszhassa élete nagy szerepálmát, a Mephistót. Mérhetetlen becsvágy fűti, és sikerei miatt észre sem veszi, miként keveredik bele egyre jobban a politikába, és köteleződik el egyre inkább a nácik mellett. A főszereplők: Klaus Maria Brandauer, Bánsági Ildikó, Krystyna Janda, Rolf Hoppe, Cserhalmi György és Andorai Péter.

Az M5 kulturális csatornán 12:45-től látható a Tőkéczki és Takaró: Történelem és irodalom mindenkinek – Madách: Az ember tragédiája című műsor. Majd 13:20-tól a Thália Színházban színpadra vitt és nagy sikerrel játszott Bánk bánt tűzi műsorára a csatorna. A 19 órától kezdődő Tragédia rejtélye című ismeretterjesztő filmből megtudhatják a nézők, hogy Madách életének fő műve Arany János gondozásának köszönhetően rögtön, nyomtatásra is került.

21 órától Madách Imre: Az ember tragédiája, a Nemzeti Színház nyitó előadása várja a nézőket az M5-ön. 2002-ben a Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitóján Szikora János állította színpadra a leghíresebb magyar drámát. A modern felfogású rendezés a színpadtechnika lehetőségeinek kiaknázásával különleges élményt nyújtott az irodalom- és színházkedvelő közönségnek. Ikonikus sztárok egész sora szerepelt ebben a darabban köztük: Alföldi Róbert, Básti Juli, Bodrogi Gyula, Gubík Ági, Hirtling István, Pap Vera, Raksányi Gellért, Szarvas József, valamint a Szegedi Kortárs Balett.

A Duna World 10 órától vetíti a Magyar klasszikusok új köntösben - Madách Imre első és második részét. 11:20-tól a Dúvad című magyar filmdráma látható. Este 10 óra után a MTVA gyártásában készült nagysikerű Álmok álmodói sorozat Madách Imréről szóló epizódját tűzi műsorára a csatorna, mintegy bevezetésül a 22:10-kor kezdődő Madách Projekt 2023 című előadáshoz. 2023-ban Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából egyedülálló nemzetközi színházi produkció született a 10. Színházi Olimpián. Tizenegy ország színművészeti hallgatói adták elő Az ember tragédiájának színeit saját kultúrájuk szűrőjén keresztül. A hatórás előadást televíziós premierként az M5 kulturális csatorna mutatta be először tavaly. Idén a Duna World a Madách Projekt 2023 - Az ember tragédiája a rendező szemével készült összeállítással vezeti fel az egyedülálló színházi koncepciót, amelynek értelmében minden egyes színt más-más ország színművész hallgatói adták elő az általuk megálmodott díszlettel, jelmezekkel, a saját anyanyelvükön.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: MTVA