Brian May és Kerry Ellis jövő márciusban Pozsonyban és Budapesten is fellép

Brian May és Kerry Ellis

Brian May, a Queen együttes egykori gitárosa Pozsonyban 2016. március 9-én, Budapesten pedig március 11-és és 12-én ad koncertet Kerry Ellis brit énekesnővel.

A két sztár közös, One Voice című turnéjának keretében a kelet-európai térségben tizenegy koncertet ad jövő márciusban. Pozsonyban az Incheba Expo Arénában, a következő két előadás a Budapest Kongresszusi Központban lesz megtartva.

A 68 éves Brian May nemrég fejezte be a Queen + Adam Lambert című turnét Dél-Amerikában. A gitáros harminc évvel ezelőtt, 1986. július 27-én a Queen együttessel a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként lépett fel a vasfüggöny mögött. A Népstadionban tartott koncertből készült a Live Magic című koncertfilm.

A One Voice Ruth Moodynak, a Wailin' Jennys kanadai zenekar egyik alapítójának szerzeménye; a dal May és Kerry Ellis közös előadásában lett a közelmúltban siker. A két előadó a We Will Rock You című musical szereplőválogatásán találkozott először Londonban, Kerry Ellis 2002 és 2004 között Meat szerepét alakította a Dominion Theatre-ben tartott előadásokon. A most 36 éves Kerry Ellis musicalkarrierje során játszott a My Fair Lady-ben, a Miss Saigonban, a Nyomorultakban, az Oliver!-ben és a Macskákban is.

2010-ben Brian May lett a producere az énekesnő Anthems című stúdióalbumának. A két előadó egy különleges, bensőséges hangulatú és sikeres koncertsorozatot is csinált együtt Born Free Tour néven: ennek keretében gyertyafény mellett akusztikus koncerteket adtak, hogy így hívják fel a figyelmet a veszélyeztetett állatfajok megmentésével foglalkozó alapítványra. A Ellis és May a koncertekből egy élő albumot is kiadott Acoustic by Candlelight címmel.

Az 1971-ben alakult és az énekes Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett haláláig rendkívül aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes (May és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott és Roger Taylor dobolt) utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel a Népstadionban.

A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong is Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített The Cosmos Rocks.

ATEMPO.sk / MTI