Mert velünk mulatni csudajó!

Felvidéki Mulatós Show - Judith
Felvidéki Mulatós Show - Judith

A jelmondat, amit mára egy ország, sőt az egész Kárpát medence ismer. Szőllősy Sancit kérdeztük a Felvidéki Mulatós Show TV műsorról és a további tervekről.

„Szeretném megköszönni mindazok bizalmát, akik hétről hétre minket választanak és velünk mulatnak a Muzsika TV képernyői előtt. Mint ahogy azt tapasztalhatták a nézők, a Felvidéki Mulatós Show teret ad azoknak a tehetséges előadóművészeknek, akik valóban a képernyőre termettek. Azt tudni kell, hogy sosem egyedül döntök arról, ki kerülhet a műsorban képernyőre, hanem egy háromtagú csapat adja meg a show irányvonalat, hogy a lehető legsikeresebbek lehessünk.

 

Felvidéki Mulatós Show

 

Sikerek és szép pillanatok kísérik mindig műsorunkat. Nem is olyan rég megszületett Csimszi Mónika pici babája, aki műsorunk egyik legkiválóbb párosa, Csimszi Rudi és Mónika testvérpáros tagja. Így megvan az első Felvidéki Mulatós Show baba is, amihez szívből gratulálok!"

Kik a műsor eddigi legnagyobb felfedezettjei? „Az egyik közülük a felvidéki Nagyfödémes szülöttje, Sissi, akit pár hónappal azelőtt csak a közvetlen környezete ismert és mára már rajtam - rajtunk keresztül sok-sok emberhez eljutott a hangja, amire nagyon büszke vagyok. Természetesen nem hagynám ki a Felvidéki Mulatós Show Vörös csillagát, Vivient sem, aki méltón képvisel minket különböző fellépéseken és más televíziós műsorokban is.

 

Felvidéki Mulatós Show

 

Hamarosan, a Fűre lépni Ihos műsorban beszélünk majd a Felvidéki Mulatós Show terveiről, ahová Vivien és egy újabb felvidéki csillag, Judith is elkísért. Az éneklés mellett ők is szólnak majd egy pár szót a Felvidéki Mulatós Show családjáról.

A csinos és tehetséges Judith egy újabb dimenziót nyit majd a Felvidéki Mulatós Show életében, a fiatalos, bulizós hangulatot teremti majd meg a televízió nézők számára, amihez sok sikert és kitartást kívánok neki."

 

Felvidéki Mulatós Show

 

Az ősz kezdetével feltűnnek majd új arcok is a műsorban? „Az ismert előadók mellett sok-sok új tehetséggel találkozhatunk majd a szeptembertől új helyszínről jelentkező epizódjainkba. Itt lesz Gyurász Ildikó, aki egy hatalmas zenei tudással rendelkező előadó, kinek jelenléte nagy megtiszteltetés a számomra, továbbá egy csallóközi őstehetség, Gitus Somorjáról. Jön egy igazi új mulatós és operett csillag, Sóki Csilla és egy nagyon tehetséges fiatal hölgy, Benyó Erika, akinek előadása biztosan lenyűgözi majd a televízió nézőket.

Erika egy nagyon szép dallal és látványos produkcióval is készül a Karácsonyi TV felvételünkhöz, de a további részleteket egyenlőre nem árulhatok el.

A műsorunkban szereplő új előadóknak próbálunk teret és esélyt adni arra, hogy minél jobban megismerje őket a nagyközönség. A jövőben újabb videoklipek is készülnek majd, hogy más TV műsorokban is képviselhessék a Felvidéki Mulatós Show családját. És itt szeretném megköszönni a csatorna, a Muzsika TV bizalmát is!”

 

IMG_5241
IMG_5252
IMG_5255
IMG_5265
IMG_5273
IMG_5290
IMG_5309
IMG_5332
IMG_5368
IMG_5404
IMG_5442
IMG_5554
IMG_5653
IMG_5693
IMG_5703
IMG_5730
IMG_5782
IMG_5785
IMG_5833
IMG_5906
IMG_5927
IMG_5958
IMG_5998
IMG_6178
IMG_6179
IMG_6181
IMG_6193
IMG_6237
IMG_6284
IMG_6373

 

És a végére egy kis ajándék: „Mint ahogy már tudjátok, mindig azon dolgozunk, hogy meglepjünk benneteket és elkészítetük a műsorunk himnuszát, Gyere, mulass címmel, mely pár nap alatt több ezres nézettségre tett szert. A dalhoz hamarosan klip is készül és bízom benne, hogy sokatokhoz eljut majd a szívből jövő szeretetünk.”

 

 

Ne feledjétek, ha Vasárnap déli 12:00, akkor Felvidéki Mulatós Show a Muzsika TV műsorán. 

ATEMPO.sk