SZAVAZZUNK! Juhász Bence Zsombor a Fölszállott a páva színpadán

Juhász Bence Zsombor

Pénteken este jön a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató következő elődöntője élőben 19 óra 30 perctől a Duna Televízióban. A versenyzők között ott van a zselízi Juhász Bence Zsombor táncos is, aki még 2012-ben mutatkozott be a műsorban.

„Akkor szinte katarzisként éltem át a részvételt, aztán utána meg nagyon felgyorsultak körülöttem az események.  Az idei felkérést hatalmas megtiszteltetésnek veszem, hisz hat évvel ezelőtt még csak 17 éves suhanc voltam.

Meglátásom szerint a tánc, a zene, az ének az idei adásban mesterfokon mutatkozik meg. Örülök, hogy ott lehetek." - árulta el Zsombor portálunknak, aki Rábaközi dussal készül a megmérettetésre.

 

Juhász Bence Zsombor

 

A Fölszállott a páva fontos pontja Zsombor életének. „A versenytől elsősorban bemutatkozási lehetőséget kaptam. Előtte, és utána is a tánc, a zenélés, a cimbalom csak örömet jelentett.

A néptánc, a népzene olyan részévé vált az életemnek, mely nem csupán nekem ad lehetőséget arra, hogy kifejezzem örömöm-bánatom, hanem magam is hordozója és továbbadója lehetek ennek a csodának. Álmaimat élem a színpadon és a magánéletben egyaránt.”

 

Juhász Bence Zsombor

 

A Zselízről származó táncos a Fóti Népművészeti Szakgimnáziumban végzett. „Szinte az érettségi másnapján már a Honvéd Táncszínházban voltam, mely azóta a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nevet viseli. Büszke vagyok arra, hogy ennek az együttesnek a tagjává válhattam. Másodjára felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Egyetemre is, de nehéz egyeztetni az egyetemi tanulmányokat a hivatásos táncművész beosztásával, életével.

Szüleimmel a technikának köszönhetően napi kapcsolatban vagyok. Ha csak tehetem, jövök haza. Mindenhol jó, de legeslegjobb otthon.” - tette hozzá Zsombor.

 

 

"A jelenben élek, a múltból merítek. Sikerül a döntőbe jutnom? Erről péntek este a nézők, Ti döntötök. Barátaim, szavazzatok rám!....meg az összes Felvidékire!" 

A Döntők Döntőjében a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a +36-20/30/70-44-22-999-es telefonszámra. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

Szavazzunk Juhász Bence Zsomborra a 24-es kóddal. Csak az élő műsor ideje alatt lehet szavazni!

Az élő adásokban a kiválasztott versenyzők előadásait idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség. 

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.

Zaťko Ervin ATEMPO.sk