HAZAI-MUTATÓ: Felszabadul az EndORFin

EndORFin

Fontos mérföldkőhöz érkezett a rozsnyói EndORFin alternatív folk-rock zenekar. Az elsősorban versmegzenésítéseiről ismert formáció rögzítette bemutatkozó lemezének anyagát, mely az Ontogenézis címet kapta.

„A cím egyedfejlődést jelent - számunkra szimbolikus értelmezése van, melyet a címadó dalban fogalmaztunk meg. Kilenc saját szerzeményt, illetve megzenésített verset válogattunk rá. Vannak köztük frissebbek, illetve van pár, melyek az évek során újabb értelmezést is nyertek. Saját szövegeinken kívül József Attila, Karinthy, Juhász Gyula illetve Erdős Virág verseivel foglalkoztunk.” - árulta el portálunk kérdésre Papp Viki, a zenekar vezetője.

Egy kis ízelítőnek mindjárt itt a Göndör boGárka című dal. „Ez még 2014-ben született és egy nagyon közeli, különleges barátságtól való "elszakadás" ihletett meg. A két nagy G betű sem véletlen (talán nem árulok el sokat, ha azt mondom, hogy ez egy monogramm).”

A szöveget és a zenét Viki írta.

„Általában én állítok oda a fiúk elé azzal, hogy született valami új, megmutatom, aztán együtt csiszoljuk, mindenki hozzáteszi a saját kis világát, hangszerét :-)”

Hallgassátok meg az újdonságot:

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}


Egyik legismertebb saját daluk Viki szövegével, a József Attila is helyet kapott a lemezen. „Hasonlóan saját még a Veled, mely évfordulós ajándék volt: a Svájci Alpokban dolgoztunk a párommal, messze a várostól, így csoki helyett dalt kapott. A többi saját szövegű dalunk még túl "friss-érzésű", így nem kerültek fel a lemezre.”

Az elmúlt időszakban számtalan költemény találta meg őket. „Sok verssel összefutunk: olvassuk, érezzük. Vannak olyanok, melyek az adott pillanatban annyira elragadnak, hogy késztetést érzünk a megzenésítés iránt. Érzelmek, benyomások, társadalomkritika, élet. Általában így találnak meg a versek, de pl. a Májusi óda megzenésítése "véletlenszerűen" zajlott - itt megvoltak az akkordok, egy dallam, aztán pont a Juhász Gyula kötetet kaptuk le a polcról (bár ugye azt tudjuk, hogy véletlenek nincsenek :-)”

 

EndORFin

 

Az EndORFin 2012-ben alakult, de azóta is a változás jellemzi. „Egy március 15-ei emlékműsorra való felkészülés során jött az ötlet (illetve a gimnáziumomban olykor elmaradó angol órák alatt is zenéléssel múlattuk az időt).

Sosem gondoltam volna, hogy ebből valaha igazi koncertező zenekar lesz ... és főleg lemez.

Örömzenének indult, majd kaptunk egy felkérést egy kiállítás megnyitóján való zenélésre. Ekkor kb. 4-5 dalt tudtunk együtt eljátszani, volt, hogy az akkordokkal is bajban voltam :-) Persze ez még teljesen más felállásban történt. A tagok viszonylag gyakran cserélődtek, változott az érdeklődési körük, új tanárunk lett angolra, voltak akik máshol tanultak tovább. Később a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny volt az inspiráció, hogy mindig újat alkossunk. 2018 is a változások éve volt sok értelemben. Kiszállt a bandából Krisztián (gitár), akit nagyon hiányolunk a csapatból emberileg is.

Viszont személyes nézeteltérésektől letisztultan, pár őrült ötlettel indítottuk az idei évet, s remélhetőleg már a hetekben forgalomba kerül a lemez is. Az elmúlt időben sokat tanultunk a zenei tartalom online terjesztéséről, az aggregátorokon át a önmenedzselésig. Igaz tavasztól ismét egy taggal kevesebben leszünk, de még mindig nincs tervünk feloszlani :-)

 

EndORFin

 

Minden változik, és mi igyekszünk az adott helyzetből mindig kihozni a maximumot, azt, ami minket is éltet.”

 

A formáció jelenlegi felállása:

Papp Viki - zeneszerző, énekes, gitáros
Ibos Bálint
- hegedű, ének
Hranyó Ádám - basszusgitár
Papp Marci - cajon

 

Az EndORFin az elmúlt években már rendszeresen koncertezik. Nem lesz ez másképp idén sem. „A Tompa Mihály Versenyre ezúttal is szeretnénk nevezni, bár még nem választottuk ki az új dalokat.

Legközelebb viszont január 24-én találkozhattok velünk Pozsonyban, a Kalab-ban, ahol a Bátor Tábor szervezői meghívására játszunk az önkénteseket toborzó, illetve a szervezet munkáját bemutató esten.

Január 26-án Kőrösben adunk akusztikus koncertet, illetve február 8-án Dunaszerdahelyen lépünk fel teljes létszámban az NFG Klubban.”

 

Sok sikert és egy jó adag endorfint kívánunk a csapatnak az új évben :-)
Kövessétek őket közösségi oldalukon is.

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk