Magyar-matematika szakos tanár, a Tandem oszlopos tagja, az Estendøn zenekar énekese és vezetője, a Fraktál szakmai csoport alapítója, valamint fáradhatatlan, főállású mindenes és búgócsiga :)
Kaszmán-Saróka Liliánával az Estendøn Mantrafunk c. EP-jének megjelenése kapcsán beszélgettünk, mely a klasszikus fekete helyett fehér színű vinilt kapott.
Mi volt a jeled az oviban?
Hát ez egy roppant izgalmas kérdés! Egy teáscsésze volt a jelem. Egy sárga teáscsésze, melynek a kontúrjai pirosak voltak. Néhány évvel az ovis éveim után (talán amikor már kamasz voltam) megkaptam a jelemet az óvó nénimtől emlékbe. Ez egy kis textilnégyzet a hímzett formával. Ma is őrizgetem egy régi naplómba ragasztva.
Maga a teáscsésze, avagy a teázás fontos része lett az életemnek.
Amiatt kérdem, mert a szerteágazó tevékenységi köreid és az elvégzett munka mennyisége alapján leginkább egy nagy fordulatszámon pörgő giroszkópot tudnék óvodai jeledként elképzelni. Sosem féltél, hogy szétforgácsolódsz a sok kötelességben?
Az évek során meg kellett találnom azokat a tevékenységeket, amik feltöltenek, melyekben megpihenhetek. Ilyen a teázás is. Soha nem féltem a szétforgácsolódástól, ismerem a határaim. Nehezebb időszakokban persze a fülemben cseng az egyik volt tanárom mondata egyfajta figyelmeztetésként: “Te is olyan vagy, mint én. Huszonnégy órából harminchatot facsarsz ki”. Ennek ellenére mindig az volt az egyik alapelvem, hogy
amit meg tudok tenni a környezetemért azért, hogy egy kényelmesebb, egy szerethetőbb közegben élhessünk mindannyian, azt tegyem is meg. Ha azt látom, hogy képes vagyok egy bizonyos helyzetben cselekvőként reagálni, akkor nem gondolkozom, hogy lépjek-e, vagy sem.
Persze, ehhez kellett az, hogy önismeretet gyakorolva különbséget tudjak tenni helyzet és helyzet között.
Hogy érzed, a zene jelenléte mennyire segít lazítani, feloldódni? Esetleg változott-e a zene jelentősége, értéke az életedben az elmúlt egy évben?
A muzsikának több funkciója is van az életemben, de leginkább feltölt, mint ellazít. Eddig is fontos volt a zene szerepe az életemben, s ez a jelenlegi helyzetben sem változott. Ami a lételemem, azon nem tud semmilyen körülmény változtatni. Ugyanolyan lényeges és nélkülözhetetlen a szerepe, mint eddig is volt.
Ha visszaemlékszel, mi volt az első zenéd, amit tudatosan te magad szerettél volna újra és újra meghallgatni, akár a szüleid közreműködésével?
Az István, a király rockoperát bizonyosan kértem, hogy hallgassuk meg. De ilyenek voltak a korai Ghymes kazetták is. Ezek a legkorábbi emlékeim a zenéről, még az óvodás korom előtti évekből.
Ezek adták meg az első lökéseket is afelé, hogy gitárt vegyél a kezedbe?
Nem, a gitározás az sokkal későbbi történet. Előtte még volt egy kicsi szintetizátorom, amin ovis koromban komponáltam az első dallamokat. Az egyik augusztus 20-i megemlékezést néztem, ahol nemzeti himnuszunk is szólt. Nagyon megragadott az az élmény, így adott volt, hogy el szeretném játszani a művet a hangszeremen. Hallásból pötyögtettem le a dallamát. Úgy emlékszem, ekkor döntött úgy anyuka, hogy zeneiskolában a helyem. Amikor elsős lettem, meg is kezdtem a tanulmányaimat. A zongora volt az első hangszerem. A gitárt már csak valamikor a tizenéves Lili vette a kezébe.
Valamivel több, mint 11 éve töltötted fel a YouTube-ra az első megzenésített versed, a Halálos szerelmet József Attilától, amit aztán több másik követett. Hogyan jutottál a gitártól a megzenésítésekig?
A versek megzenésítésének céljából tanultam meg gitározni. Szerettem volna a verseket másnak is megmutatni, színpadon játszani. Ehhez adott volt, hogy egy könnyebben hordozható hangszeren való kíséret sokkal kényelmesebb alternatívának tűnik. Szóval 2005-ben a fejembe vettem, hogy verseket szeretnék megzenésíteni, két évig zongorán próbálkoztam, aztán Vajk öcsémmel közösen vettünk egy áruházban egy gitárt, pontosan 1400 szlovák koronáért. Ezt nagy dologként éltük meg akkor, nagyon határozottak voltunk az elképzeléseinkben. Így jutottam el oda, hogy egy évnyi gitározás után kiálltam a versekkel és a gitárral a színpadra.
Nem hiányzik olykor az egygitáros előadás?
Most nem hiányzik.
A csapatmunka sokkal izgalmasabb. Zenéltem eleget egyedül kamaszként, nem feltétlenül váltanék vissza a magányos előadási formára.
Sokan jártátok be ugyanazt az utat - egy gitár, versek megzenésítése, majd zenekaralapítás -: szerinted mi a megfejtés, mi az oka annak, hogy szinte egyetlen évtized “kitermelte” a maga felvidéki alter-énekesnőit, előadóművészeit?
Azért a hazai női előadók köre sokkal szélesebb. Nem tudom, hogy a 2000-es évek vége, a 2010-es évek elején a kezdő alkotók egy bizonyos része miért ebben a közlési formában találták meg a helyüket egy időre. Talán a Tompa Mihály Országos Verseny vonzerejének köszönhető? Vagy annak, hogy nem voltak megfelelő zenésztársak ott és akkor? Nem tudom…
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
A széles közönség leginkább az Estendøn énekesnőjeként ismer, de az is ismert tény, hogy nem mindig a szócső a frontember a zenekarban. Hogy érzed, mennyire tudsz frontemberként, a csapat vezetőjeként működni a zenekarban? Egyáltalán, vannak ilyen “előre leosztott” szerepek, feladatkörök a zenekarban?
A logisztikai háttér munkálatait javarészt én viszem a zenekarban, de a feladatok típusától függően más is kiveszi a részét a munkálatokból. Ez mindig a helyzet, idő és tér függvényében történik. Ugyanígy van ez a zeneszerzési, az alkotási feladatok között is. Persze vannak szerepek, melyekben a zenekar egyes tagjai jobban érvényesülnek. Legyen szó zeneszerzésről, produceri munkáról, stb.
Említetted korábban a szüleid kazettáit - most elég nagy hájpja van vinileknek. A zenekarral is kiadtatok immár kettőt, egyáltalán mi visz egy felvidéki zenekart a vinilek felé, és ha már retró, kazetták kiadásán nem gondolkodtatok?
Nem vagyok abban biztos, hogy honnan jött az ötlet. Talán a hangtechnikusunk, Ádám hozhatta fel a témát. Igen, ez a legvalószínűbb. Mindkét vinilből keveset készítettünk, először csak harminc darabbal kedveskedtünk a hallgatóknak - nagyon gyorsan el is fogyott. A második lemezből már 55 készült, de már alig van belőle egy tucat. Ez nagy öröm számunkra, mert úgy gondoljuk, egy lemez ilyen formában való meghallgatása sokkal nagyobb élmény, mint elindítani egy streamoldalon ugyanezeket a dalokat. Ami a kazettát illeti, abban még nem gondolkodtunk… De nem zárjuk ki a lehetőségek közül.
Miért fehér színű lett a vinil? A “lemezes” társadalom nagy része nagyon konzervatív, bottal sem piszkálja meg a nem-fekete lemezeket...
Szeretünk kísérletezni, így a fehér színnel próbáltunk meg egyfajta eleganciát, letisztult formát kölcsönözni a lemeznek.
Mennyire kockázatos fél évvel a stream oldalakon való megjelenés után a vinillel előhozakodni?
Az eső vinil után láttuk, hogy igény van ilyen fajta zenehallgatási élményre. Az, hogy ilyen későn jelent meg a lemez, leginkább a járványügyi helyzetnek, illetve a technikai nehézségeknek köszönhető. Nem így terveztük, de nem is gondoltunk arra, hogy a késedelem kockázatot jelentene. Azzal, hogy már alig van a lemezekből, a kérdésed feltételéig fel sem merült...
Nem tudom megkerülni a kérdést, bármennyire szeretném is: a “jelenlegi helyzet” segített egy kicsit lelassulni, átértékelni a dolgokat?
Kényszerhelyzetben, mikor a világ is takaréklángon ég, valamilyen szinten nekem sincs más választásom. Bár nem unatkozom, mert tanárként a távoktatásban megannyi teendőm van. Nagyon elfáraszt, hogy ennyi időt kell töltenem a virtuális térben, hogy a munkám legnagyobb része ide lett utasítva. Szóval minőségi lelassulásról nem tudok beszámolni, ami a mindennapjaimat illeti. Talán csak mennyiségbelileg lett a feladattípusaim száma sokkal kevesebb. Ez elkezdett zavarni. Nem ehhez vagyok szokva.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
A Fraktál alapítója is vagy, mennyire gondolod összetartónak a felvidéki zenésztársadalmat?
A Fraktál mozgalma egyelőre próbarepülését végzi, melyet most a járványhelyzet sem kímél - itt leginkább a személyes szakmai találkozók elmaradására gondolok. Sem a tavaszi, sem az őszi tervek nem jöttek össze. Pedig látom, hogy a Fraktálnak csak ebben a formában van létjogosultsága, ahol mindenféle, virtuális térben ránk ragadó máz nélkül tudunk a másikkal kommunikálni. A hazai zenészeknek csak egy töredékét ismerem közelről, személyesen. Róluk, rólunk tudok csak nyilatkozni.
Nagyon jó érzés, hogy számíthatunk egymásra, legyen szó segítségről, tanácsokról, tippekről, legyen szó közös koncertek szervezéséről. Minden hazai zenekarnak kívánom, hogy megtapasztalhassák ezt, amit én az elmúlt másfél évben megélhettem ilyen téren.
A felvidéki zenészek ismerik egymást, sokszor a fesztivál- és rendezvényszervezők is aktívan zenélnek vagy zenéltek, és bezárul a kör - Magyarországra nagyon kevés alkalommal, vagy szinte egyáltalán nem jutnak ki zenekarok. Véleményed szerint nem fenyegeti a felvidéki zenészeket egyfajta szakmai belterjesség?
Nyers leszek. Először léteznie kellene egy szlovákiai magyar könnyűzenei szakmai közegnek. Olyan, ami fenn is tartja magát. A hazai előadók legnagyobb része nem a zenéből él, nincs ilyen értelemben piaca a szlovákiai magyar zenének. Piac nélkül nehéz piacképes formációkat létrehozni, így sokszor labdába sem rúg egy hazai zenekar a városi napokon, kisebb-nagyobb fesztiválokon… Beszélhetünk ilyen állapotok között belterjességről?
A bejegyzéseitekből lehet következtetni arra, hogy az Estendøn stúdióban töltött pár napot az elmúlt hónapokban - mikorra várhatjuk a dalokat?
Igen, még augusztus végén, mielőtt a határzár szele bennünket is meglegyintett, fel tudtunk venni két dalt, melyekhez már csak a szaxofon sávjait kell felvenni. Erre decemberben sor is került, így terveink szerint az új esztendőben már elő tudunk rukkolni ezzel a két felvétellel. A további dalokon való munkálkodás egyelőre számunkra is kérdéses.
Köszönöm a beszélgetést, és boldog sikerekekben gazdag új évet kívánok!
Szabó Gábor, ATEMPO.sk
Fotó: Čepec Laci, Riley Freeman, Tarnai Dániel, Cséfalvay Á. András, Zaťko Ervin
