„Nem gondolom, hogy csodagyerek vagyok” – interjú Szabó Gila Ádámmal

„Nem gondolom, hogy csodagyerek vagyok” – interjú Szabó Gila Ádámmal

A zenéről, az evés szeretetéről, a Hope Red friss első albumáról

 

Azt mondja, nap, mint nap az álmait éli. És hálás, hogy itt és így élhet. Nem titkolja, hogy szeret enni. Ám elsősorban kiváló zenész. Stúdiójának híre, az ott készült produkciók színvonala, az ő emberi hozzáállása téma a hazai zenészkörökben. Elmondja, nem számolja, mennyi dal van mögötte. Folyamatosan a zenében él. Szabó Gila Ádámot (30) faggattuk.

 

Zenei csodagyereknek indultál? A legenda szerint háromévesen kaptad az első hangszeredet, egy hegedűt Szarka Tamástól. Egy évre rá már felvételiztél a galántai zeneiskolába. Ötéves korodban pedig megírtad az első dalodat, amit állítólag elő is adtál a zeneiskolában.

Nem gondolom, hogy csodagyerek vagyok, csupán mióta az eszemet tudom, foglalkoztat a zene. Olyannyira foglalkoztat, hogy nem igazán tudok másra gondolni.

Valóban ötévesen írtam meg első dalomat, viszont csak a zongoratanárnőmnek mertem előadni. Miután előadtam, behívta a zeneiskola igazgatóját is, de neki már nem mertem eljátszani. Máig emlékszem arra a lámpalázra, amit akkor éreztem.

 

Szabó Gila Ádám

 

Megtanultál zongorázni azután gitározni, majd elvégezted az operaének szakot is. Hány hangszeren játszol? Mi hajtott ennyire a zenélés felé?

Maradjunk inkább annyiban, hogy tanultam ezeken a hangszereken játszani. Mindig is gitáron tudtam magam leginkább kifejezni, viszont dalíráskor rengeteget tud segíteni a zongora. Saját dalaim esetében én szoktam feljátszani az ütős hangszereket, a basszusgitárt, a gitárokat, esetleg a billentyűs hangszereket is. Nem tartom magamat jó dobosnak vagy zongoristának, viszont mivel a zeneszerzés során kigondolom a szólamokat valamennyi hangszer részére, egyszerűbb ha egymagam játszom fel az összes hangszert.

Úgy nőttem fel, hogy a szüleim zenéltek és énekeltek nekünk, nekem és a húgomnak, szinte minden este. Hároméves voltam, amikor a szüleim elvittek egy galántai Ghymes-koncertre, ahol elvarázsolt, hogy sok zenészt láttam a színpadon, mindegyikük a saját hangszerén játszotta a maga kis szólamát, majd mégis a közönség soraiból nézve és hallgatva valami egységes jött létre, a zene. Mi csak ültünk és a zenekar hangulatokat közvetített mindenki felé. Ez nagyon megfogott.

 

 

Volt három zenekarotok, amelyekben saját számokkal kerestétek a rajongók kegyeit. Az Előtag, a Storyum és a Hope Red. Melyik miért volt fontos?

Az Előtagot kétezer-háromban alapítottuk Mészáros Gergellyel és Táncos Gergellyel. Mindannyian a galántai nyolcosztályos gimnázium tanulói voltunk, a két Gergely a szomszéd osztályba járt. Kilenc meseszép és élményekben gazdag évet töltöttünk együtt, hiszen így együtt nőttünk fel. A kezdetektől saját szerzeményekkel léptünk színpadra, főleg hazai klubokban, fesztiválokon. Zenei stílusát tekintve igazi egyveleg volt, hiszen akkoriban rengeteg zenei hatás ért bennünket. A dalokban fellelhetőek voltak rock´n´roll, metal és alternatív zenei jegyek is.

Első cédénket a próbatermi pincében játszottuk fel a húgomtól kölcsönvett karaoke mikrofon segítségével, amelynek kábelét egy radiátorcsőhöz csomóztuk.

Ezen felül három stúdióalbumunk jelent meg, közönségdíjasok voltunk a Zoboralji Rockfesztiválon, valamint a gimnáziumi színjátszó csoport és a bábcsoport darabjaihoz szolgáltattunk zenét több ízben is a komáromi Jókai Napokon. Egyetemi éveink alatt elváltak útjaink, viszont annak ellenére, hogy nem vagyunk már napi kapcsolatban, a tinédzserkorunkban létrejött őszinte barátságunk máig erősen él.

A Storyumba Janik Zsolt Joe-tól érkezett a felkérés, gitárost kerestek. Ez merőben más stílusú zenekar volt, mint az Előtag, hiszen eleinte énekesnő állt a zenekar frontvonalában, majd később négyen énekeltünk. Kidolgozott produkció volt. Ebben a formációban Joe-val osztottuk meg a dalszerzést. Volt egy remek közös stúdiózásunk is Szolnokon, ahol létrehoztuk az Insomnia albumot. Tagságom utolsó fázisában a zenekar basszusgitárosát és énekesét, Kovács Dodit Táncos Gergely váltotta fel ebben a pozícióban. Volt egy Dzsimbimkóla nevű formációnk is Takács Dáviddal, Pomothy Lacival és természetesen Táncos Gergellyel, saját dalokból álló alternatív rock stílusban mozogtunk.

 

Szabó Gila Ádám

 

A Hope Red zenekar otthoni felvételeinek utómunkáin dolgoztam 2014-ben, amikor felkértek, hogy csatlakozzak a zenekarhoz. Ma a peredi Hope Red instrumentális metalt játszik. Azért bír hihetetlen jelentőséggel számomra ez a zenekar, mert Laczkó Sándorral, Szakál Andrással és Domján Kristóffal zeneileg és emberileg is egy nagyon erős formációt alkotunk.

Mivel zenénkkel nem szeretnénk senkinek sem megfelelni, sem kedvében járni, hihetetlen zenei szabadságban élünk. Ezen kívül pedig összeköt minket a gasztronómia, illetve az evés szeretete is.

A koncertekre gyakran nem csak zenével, hanem étkekkel is készülünk, amit együtt fogyasztunk el a közönséggel. A Hope Red zenekarnak van egy zenei alteregója is, a Coconut Winter, amiben a Hope Red tagjai még szabadabban megnyilvánulhatnak. Mondhatni egy „performance group”.

 

 

A Hope Red él és virul. Gondolom, Laczkó Sándor felel a nagyszerű videoklipekért, amelyekben elég kritikusan szemlélitek a környező világot. Milyen az élet a Hope Redben?

Valóban Laczkó Sándor, a zenekar gitárosa készíti ezeket a remek videoklipeket, és igen, Igen, van a zenekarnak egy sajátos humora… Pár hete jelent meg az első albumunk Album#1 címmel, ezek a dalok találhatók meg rajta: Track#7, Track#1, Track#3, Track#2, Track#6 és végül a Track#4. Jelenleg a Track#8-on és a Track#9-en dolgozunk.

Az Album#1 felvételei szándékosan úgy készültek, ahogy nem szokás, illetve nem „szabad“ metal felvételeket készíteni a 21. században. Egy borospincében vettük fel a dobokat kontrollálhatatlan akusztikai körülmények között, illetve sem a dobok, sem a gitárok, basszusgitár nem voltak editálva, vagyis helyreigazgatva.

 

Koncerteznétek is, gondolom, de a koronavírus-járvány miatt nem lehet. Ha jól láttam, tavaly tavasszal már elmaradtak a fellépéseitek. Az egyik a gútai túlontool zenekarral Komáromban, a RÉV-ben.

Koncerteznénk, hiszen mindig nagy izgalommal várjuk a koncertek előtti falatozásokat. Amikor koncertfelkérés érkezik, szétnézünk az interneten, hogy milyen étkezési lehetőségek vannak a koncerthelyszínek közelében.

 

Pedig 2019-ben még vígan voltatok a plázson a Coconut Winter Cövér Band zenekaroddal. Hogy is szólt a Summershit szövege? „Elhíztam, tudom látod / hétfőn kezdem a diétákot / konzolon játszom a játékot / nájkiban eszem a fánkot”. Azért ebben is van némi só és bors.

Ez volt a Coconut Winter 2019-es nyári „slágere” a 2018-as Summerhit után.

 

 

Hogyan jött annak idején, 2013-ban a szóló projekted ötlete. Ami annyira szólóprojekt lett, hogy valamennyi hangszert te játszottad fel, a dalokat magad adtad elő, azután a keverés is a saját magad munkája volt.

Valóban így volt, egy albumnyi dalt készítettem el 2012-ben a házistúdiómban, hiszen megszűnt az Előtag, a Storyum stílusába pedig nem fértek volna bele ezek a szerzeményeim.

Sajnos, egy műszaki hiba folytán nem lehetett megmenteni a merevlemezt, ezzel együtt pedig a felvételek is elvesztek. Ennek a tanulópénznek hála ma már gondosan ügyelek a biztonsági mentésekre.

Öt éven keresztül próbáltam újrajátszani azokat a dalokat, hiába lettek technikailag jobbak ezek a felvételek, de azt az esszenciális hangulatot már sajnos, nem sikerült újra rögzíteni. Egy dal van, amit nem sikerült még elengednem. Remélem, egyszer még újrakreálom.

 

A stúdiód pedig nőtt, nődögélt, és tavaly elnyerte végső formáját. Mire pedig beindult volna, jött a járvány. Gondolom, azért maszkban, kesztyűben, egymástól két méter távolságban azért dolgoztatok, amikor az előírások megengedték.

Szerencsére jól felszerelt az új stúdió, mindenkinek jutott két maszk is és legalább három méter távolságot tartottunk a biztonság kedvéért. Természetesen dolgoztunk, amint azt a helyzet megengedte.

 

 

Ki mindenki fordult meg a Gila Stúdióban? Honnan a Gila név? És hogyan sikerült ezeket a zenészeket, zenekarokat Galántára csábítani? Voltak emlékezetes stúdiómunkák? Egyet-kettőt elmesélnél?

A Gila Stúdió kilenc évnyi fennállása alatt rengeteg formáció járt nálam. Viszont 2020-ban időrendi sorrendben az új Gila Recording Studios-ban ezekkel az előadókkal dolgozhattam együtt: The Butchers, Phoenix RT, Pósfa zenekar, túlontool, Szószátyár, Liliana Šišková, Gorlo Volka, Köböl Csaba, Rómeó Vérzik, Jan Lau, White Dragon, Tsízió Diákszínpad – Paradigma, Almásy Gergely, Elpe, Petra Puhovičová, Bada Bing, Paradigma, Slezák Erika, Grand Beats, Szarka Tamás, Hope Red, Takács Bálint, Estendøn, Oldamur, Endorfin, Douglas Hyde, A Három Királyok, Arizóna, Jóvilágvan, Epic Studio. Gilaként a gimnazista éveimben kezdtek el hívni a biker haverjaim.

A Gila ugyanis egy bicikliteleszkóp volt, amit én az egyszerű mezei bringámra szereltem fel annak reményében, hogy ezzel a csodamasinával már én is nyugodtabban járhatok a terepre ugrálni és különféle trükköket csinálni.

Amikor meglátták ezt az ehhez az egyszerű biciklihez nem illő piros teleszkópot, kinevettek. Ez elterjedt a gimiben és onnantól kezdve Gilaként gúnyolt a folyosó. Nem egy nagy történet, viszont ennek köszönhetem a becenevemet, amit azóta is bátran vállalok és használok, sőt, a zenészek között elterjedtebb a polgári nevemnél is. Természetesen hihetetlen történetek születnek egy stúdióban, ahol kreatív és érző emberek vannak összezárva, viszont sajnálom, ezekről nem mesélhetek. Köt a titoktartás. (nevet)

 

 

Hol tartasz harminc évesen? Mennyi dal van mögötted? És mennyi előtted? Vannak terveid a járvány utáni időkre?

Sosem számoltam össze, hogy mennyi dal van mögöttem. Amikor nem mások zenéjével foglalkozom, folyamatosan jönnek a fejemben a dallamok és a ritmusok, így azt gondolom, hogy ha minden jól megy, születnek majd még dalok. Őszintén felelve a kérdésre, hogy hol tartok.

Harminc évesen, ott tartok, ahol világéletemben szerettem volna.

Nagyszerű emberekkel dolgozhatok minden nap, egy olyan közegben, amit imádok. A Hope Red és a többi produkció, amelyekben kreatív emberként is részt veszek, zeneileg teljes mértékben kielégítenek. Ezen kívül pedig életem első és igaz nagy szerelme a feleségem lett, ráadásul csodálatos bensőséges és közvetlen viszonyom van a családommal is, akikkel mindenben támogatjuk egymást. Igazán hálás vagyok, hogy itt és így élhetek! A járvány utáni időkben is csak szeretném továbbra is a munkámat végezni, sokat tanulni, fejleszteni a stúdiót és megélni a munkafolyamatok minden egyes percét.

Tudom, hogy nem illik, vagy nem szabad ilyet mondani, de ha véletlenül nem élném meg a járvány végét, igazán nem lehetne egy rossz szavam sem, hiszen az álmaimat élem nap, mint nap.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Laczkó Sándor, Szabó Gila Ádám