Az mondja, egy hónappal ezelőtt még eléggé magába zárkózott, a netvilágban élt. Néhány hete azután visszatért Budapestre, most egyre több az ottani munkalehetősége: a stúdiózás és a klipforgatás mellett bemutatkozhatott tévében, rádióban, fotózásokon. Reméli, hasonlóan izgalmas hetei következnek.
Nagy Ildikó Komáromban, az Erzsébet-szigeten született. Szigeti lány. Vallja, talán az sem véletlen, hogyha épp Budapesten vagy távolabb tartózkodik mindig keresi a jóbarátjának számító folyó- vagy tengerpartot, mely az alkotáshoz is a legjobb környék. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan lett Tamburilda, és miképp születnek alkotásai.
A napokban jelent meg első videokliped a Játsszuk el című dalodhoz. Elég gyorsan elkészült. Az előző héten, csütörtökön forgatás, a következő kedden bemutató. Gyors volt a tempó?
Igen, de szerencsére, profikkal dolgozhattam együtt, így időben el tudtunk készülni. A forgatás nagyjából fél napig, intenzíven tartott, elsősorban a Margitsziget több helyszínén. Már előtte egy héttel elkezdtem írni a forgatókönyvet.
Ki a klipben szereplő fiatalember? Milyen volt a stáb, a hangulat?
A férfi szereplőt, Megyeri Dániel magyarországi reklám-és filmszínészt a managerem, Szelle Szilárd ajánlotta.
Izgalmas volt egy olyan emberrel eljátszani a szerelmet, akivel előtte még sosem találkoztunk.
Viszont Daninak több éves filmszínészi tapasztalata van, ezért tudott működni a dolog. Nagyon élveztem a hangulatot. Ez volt életem első klipforgatása, ezért végig felettébb lelkes és izgatott voltam.
Eredetileg népzenét játszottál tamburán. Hogyan jutottál arra, hogy rappeléssel vegyítsd a dallamos tamburamuzsikát?
Nagyjából egy évvel ezelőtt kezdtem dalszövegek írásával, később pedig azok angolra való fordításával is foglalkozni.
Mivel a tambura mellett a költészet lett a számomra legfontosabb dolog, ezért ősszel úgy döntöttem, hogy a kettőt vegyítem.
Tamburás-énekes számokat is tervezek a jövőben, de a jelenlegi szövegeim elég szókimondóak, ezért úgy gondolom, rapként jobban megállják majd a helyüket.
Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a hangszerrel? Milyen utad volt eddig a tamburazenében?
Még 2017 nyarán, egy népzenetáborban ismerkedtem meg e csodás kis hangszerrel. Mint tudjuk, véletlenek nincsenek. Bár a tábor előtt egy nappal huzamos napozás miatt rövid időre az eszméletemet vesztettem, másnap mégis úgy döntöttem, elmegyek a táborba. Tudni sem szeretném, mi lett volna, ha akkor esetleg másképp döntöttem volna. A táborban lehetett választani, hogy tamburán, citerán vagy furulyán szeretnék tanulni játszani.
Ritkasága és egyedisége miatt nem volt kérdés, hogy a tamburát válasszam.
Oktatóm Kiss Tamás, a Márványos Együttes prímása volt. A tábor után fél évre kölcsönadta saját hangszerét, és magánórákon tanított engem, fél év után pedig már lehetőséget adott arra, hogy közösen léphessünk fel a budapesti Művészetek Palotájában. Tanultam azóta Barvich Ivántól, a Sebő együttes és más világzenei formációk tagjától, majd konzervatóriumi szinten Csurai Attila tamburaművésztől. A vírus előtt fél évig vendéglátóztam – pesti éttermekben és bárokban népzenét, komolyzenét és világslágereket játszottam. Mindezt szerették az emberek, a magyarok és a külföldiek egyaránt.
Könnyen megy a szövegírás? Miről szólnak a szövegeid? Mi lesz a témája a következő dalodnak?
Általában könnyen megy, viszont rájöttem, hogy elsősorban magamnak szeretnék írni. Nemrég lelkesen meghirdettem, hogy más zenészeknek, zenekaroknak is vállalnék szövegírást, de jelenleg a pályakezdési láz mellett az időm nem nagyon engedi. A saját gondolataimat, érzéseimet szeretném inkább elmondani a hallgatóságnak. Gitározással is próbálkoztam, de csak hobbi szinten. Közel áll hozzám a gitármuzsika, viszont valamiért a tambura az első és egyetlen hangszer az életemben, amelyhez elég kitartásom és lelkesedésem van. Ez nem lehet véletlen! Mint már említettem, a szövegeim elég szókimondóak, több témában írok.
Az elmúlt időszakban született néhány az útkereséssel kapcsolatos, szerepekből szerepekbe való vándorlásról és arról szóló, hogy egyes események hatására hogyan változtam meg az eddigi életem során.
Azt is elmondom néhányban, mi juttatott odáig, hogy néha úgy érzem, saját magam legnagyobb ellentéte vagyok. Más szövegekben a szerelem több arcát is bemutatom, a rossz kapcsolatok és a magány közti vívódás ugyanis jellemző volt az eddigi életemre. Vannak készülőben nagyon személyes hangvételű dalaim is, amelyekben a saját életem konkrét történéseit mesélem el, ilyen például az Elmúlt éveim című szerzeményem.
A döntés Tiéd címmel magyar szöveget írtál Andrea Bocelli egyik legismertebb szerelmes slágeréhez, a Nelle Tui Mani-hez. Proksa Zoltán magyarországi énekes adja elő. A hivatalos facebook oldaladon láttam egy fotót, hogy nemrég találkoztatok. Milyen volt a találkozó?
Igen, már netes ismeretségen keresztül is remekül működött köztünk a munkakapcsolat. Elsősorban a hazai és a külföldi lehetőségekről, az éneklésről, a szövegírásról és a közös zenész ismerőseinkről beszélgettünk. Zoltán nagyon kedves és segítőkész munkatárs.
Sok szelfit posztolsz. Ennyire szereted a szelfiket?
Nem tagadom, hogy nagyon rászoktam erre az utóbbi időben. Azokban azt szeretem, hogy gyorsan, hosszasabb beállítás nélkül készülnek, ezért természetesek.
Az írtad az egyik facebook bejegyzésedben, hogy „Kellett néhány hónapig tartó egyedüllét ahhoz, hogy megtudjam, ki is vagyok valójában, és mit szeretnék csinálni”. Meddig vagy Nagy Ildikó, és mikor változol Tamburildává? Akkor eldőlt, hogy előadóművész leszel. Az oldalon látható fotók alapján akár modell is lehetnél.
Néha úgy gondolom, hogy bárcsak innentől kezdve mindig TAMBURILDA lehetnék. De aztán rájövök, hogy az élet ennél sokkal több. Ahhoz, hogy igazi előadó lehessek, meg kell élni dolgokat, nem elég a szobában ülve egyedül bezárkózni, és alkotni.
Persze, szükségem volt néhány hónapig erre is, hogy jobban magamba mélyedjek, és kitaláljam, mit is szeretnék. A szövegírás komolyabban csak a vírusjárvány alatt lett része az életemnek. Elsősorban mindenképp zenei előadóként szeretnék tevékenykedni, de alkalmilag szívesen vállalok reklámszínészi és modell munkákat is. Mindig nyitott vagyok arra, hogy új dolgokban is kipróbáljam magam. Persze csak akkor, ha az adott új dolog valamilyen formában kapcsolódnak az eddigiekhez, kiegészítve azokat.
Mekkorát változott az életed az elmúlt hetekben?
Azt kell mondjam, rengeteget. Egy hónappal ezelőtt még eléggé magamba voltam zárkózva, és a netvilágban éltem. Az elmúlt hetekben azonban már több emberrel találkoztam, új barátságok és munkakapcsolatok születtek. Nagyon boldog vagyok, amiért két hete úgy döntöttem, hogy visszatérek Pestre. Egyre több az ottani munkalehetőségem: a stúdiózás és a klipforgatás mellett bemutatkozhattam tévében, rádióban, fotózásokon. Remélem, hasonlóan izgalmas hetek következnek.
Budapesten konzervatóriumba jársz, Komárom a szülővárosod. Hol érzed magad jobban?
Talán ez a kétlaki élet is hozzátesz ahhoz, hogy néha úgy érzem, mintha saját magam ellentéte lennék. Budapesten nyüzsgőbb szociális életet élek, többet járok társaságba, és folyamatosan megismerek új embereket. Komáromba viszont inkább megpihenni és alkotni járok haza.
Természetesen, a szülővárosomat is nagyon szeretem. Sokat kerékpároztam mostanában a Duna-parton. Ha kérdezik, hogy városinak, vagy vidékinek tartom-e magam, azt felelem, valójában szigeti lány vagyok. Ugyanis a komáromi Erzsébet-szigeten születtem, s életem első öt évében ott éltem a szüleimmel. Sajnos, az édesapám négyéves koromban elhunyt, ami megmételyezte az addigi paradicsomi idillt. Élhetek majd bárhol, az otthonom mindig ugyanaz marad.
Talán az sem véletlen, hogyha épp Pesten, vagy távolabb tartózkodom, mindig keresem a „jóbarátomnak“ számító folyó- vagy tengerpartot, mely az alkotáshoz is a legjobb környék.
Mi a legnagyobb célod az életben?
Jelenleg a tamburát szeretném népszerűsíteni magyarlakta területeken, illetve a szövegeimmel „adni“ valamit a hallgatóságnak. Néhány év múlva nemzetközi vonalon is szeretnék komoly próbálkozásokat tenni, hasonló célok minél nagyobb körben való elérése érdekében.
A tambura is megérdemli, hogy annyian ismerjék, szeressék, használják, mint egy bendzsót, egy gitárt vagy egy ukulelét! Mi, tamburások, kezdjünk el azért küzdeni, hogy a köztudatba minél jobban bekerüljön, és a kellemes hangja sokaknak szerezzen örömteli órákat!
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Majorcsics Viktor, Szántó László
