Virtuális bárkát épít José, a rapper (+VIDEÓ)

Virtuális bárkát épít José, a rapper (+VIDEÓ)

José bárkája néven közösséget szeretne létrehozni az interneten José, a feltörekvő felvidéki rapper. És nagyon komolyan gondolja! Megnyílt a José bárkája facebook csoport, valamint ifjabb Ropog József készített egy remek indulót is a matróznak jelentkezőknek. Erről beszélgettünk.

 

A Vár a horizont című dal érdekessége, hogy ez az első számod, amelyben nem rappelsz. Mi motivált, dalszerzés közben?

Ez az első olyan dal, amelyből a rap kimaradt.

Úgy éreztem, hogy ahhoz, amit át akarok adni ezzel a dallal, nem szükséges a rap.

Több ötlet alapján született meg ez a nóta. Mivel az említett facebook csoport neve José bárkája, amelynek a nevét egyébként a menedzserem találta ki, adta magát a dolog, hogy egy afféle matrózdal készüljön, mint induló. Ilyen stílusú dalok nem igazán vannak magyar nyelven, ezért kutatást végeztem, mik azok a stílusjegyek, amik egy ilyen dalhoz elengedhetetlenek. Volt egy videójáték, amelyben kalózok voltak a főszereplők és mindig sea shantyket, azaz tengerészdalokat énekeltek. Ráadásul az idén év elején a TikTokon elindult egy trend, amikor is sea shanty-ket énekelgettek a videósok. Úgy éreztem, minden egybevág, megfelelő az idő egy ilyen dal megszületéséhez.

 

Mi az a Sea Santhy? Szerinted mitől lehet annyira népszerű ez a stílus a neten? A José bárkája az első felvidéki Sea Santhy?

Egyszerű, fülbemászó, könnyen megjegyezhető dalocskák ezek, amelyeket anno a vitorláshajókon dolgozó matrózok énekeltek, hogy munka közben tempóban tudjanak együtt dolgozni a fedélzeten.

Nehéz megmondani, miért lett olyan felkapott hirtelen, de ez már csak így megy mostanában a közösségi médiákon. Valaki elkezdi és van, hogy milliók követik... Nem kutattam, hogy a Vár a horizont-e az egyetlen felvidéki tengerész nóta, de az biztos, hogy nehéz találni ilyesmit magyar nyelven.

 

 

Sipos Géza, klipjeid állandó rendezője és a Medusa Pictures jegyzi a dal animációját. Aki szeretné, meg is tanulhatja a szöveget. Mi a fő üzenet?

Gézára szerencsére mindig számíthatok, ezúttal is egy-két napon belül elkészült az animációval. Egyszerű, de nagyszerű videót szerettem volna, szerintem sikerült is. Az igazság az, hogy túlzottan mélyen szántó üzenetet ezúttal nem volt célom közvetíteni a dallal. Egy vidám, megmosolyogtató, könnyed kis nótát szerettem volna, amelyet hallgatván a hallgató el tudja képzelni, milyen matrózként szelni a vizet egy bolondos nyári napon. Ha mégis ki kéne emelnem egy üzenetet, akkor az az lenne, hogy

együtt vagyunk és vállvetve tartunk egy cél, egy kikötő felé, ismeretlen vizeken. A többit pedig rábízom a hallgatókra.

 

Miért kapta a szerveződő internetes csoport a José bárkája elnevezést? Mi a cél? Kiket vártok a bárkára?

A virtuális bárkán bárkit szívesen látunk, aki egy húron tud pendülni a José dalokkal és a mondanivalóval. A cél az, hogy egy baráti közösséget alakítsunk ki a José projekt köré.

 

José

 

A szintén az interneten megtekinthető Felvidéki Hatosfogat főcímzenéje is elég vidámra sikerült.

Igyekeztem egy frappáns kis intró zenét írni, szerintem sikerült is. Nem volt egyszerű szűk fél percbe belesűríteni a mondandómat, de meglepő módon elég gyorsan sikerült összehoznom a zenét és a szöveget is. Nagyon kellemes és szerethető projekt volt, jó szívvel gondolok rá. Külön köszönöm Samu Istvánnak és Bernáth Tamás színész barátomnak, hogy rám gondoltak.

Belecsapnak a lecsóba – Felvidéki HatosFogat

 

Lesz még nyár. Az egyik legismertebb dalod címe a második keszegfalvai Impulse All in Music – Open Air fesztivál jelszava is lehetne. Az idén is készültök oda a zenekaroddal? Kiköt majd José bárkája az ottani Kakasréten augusztus 21-én, szombaton?

Nagy örömünkre az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy most is hívtak bennünket, úgy készülünk, hogy az idén is részt veszünk a fesztiválon. Remélhetőleg új, eddig nem hallott dalokkal is tudjuk majd szórakoztatni a közönséget.

Vidám fiatalok, boldog zenészek – Milyen volt az első Impulse All in Music fesztivál Keszegfalván?

 

Milyen dalokat írsz mostanában?

Több dal is van a tarsolyomban, amelyek csak felvételre várnak. Vannak teljesen készek és olyanok is, amelyeknek a témája, az alapzenéje megvan, csak a szöveget kell megírni. Igyekszem minél több dallal elkészülni, mert nem titkolt célom egy teljes album kiadása. Annyit elmondhatok, hogy nagyon jó dalok vannak készülőben.

 

José

 

José bárkájának matrózai mindenről első kézből értesülhetnek majd?

Igyekszem első körben a matrózokat tájékoztatni minden újdonságról, bár picit nehéz menedzselni ezeket a dolgokat.

A bárkában inkább az a lényeg, hogy olyan dolgokat is megosztok ott, amelyeket a „nagy nyilvánosság” előtt nem. Főleg mozzanatokat a mindennapjaimból.

 

Szeretnél olyan erős vitorlákat ennek az internetes közösségnek, amelyek kibírják a viharokat is? Mintha egy kissé hosszú ideje húzódna már a koronavírus-járvány hullámain való hánykolódás. Megviselt ez a helyzet, mint embert, mint előadóművészt?

Igen, sajnos, én is érzem a hullámvölgyeket magamon. Egyik nap úgy gondolom, hogy már nem tudok maradandót alkotni, megújulni, másnap pedig folytatom, és csinálom, és megyek előre.

Amíg sokkal mozgalmasabb volt a zenei életem, addig nem igazán volt időm azon töprengeni, hogy most éppen hullámvölgyben vagyok-e, vagy sem. De végre látjuk a fényt az alagút végén és optimistán nézek a jövőbe! A matrózokkal közösen sikerülni fog túlélni ezt a lehetetlen időszakot.

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Senkár Zsuzsanna