Interjú Téglás Zolival (Ignite): a készülő lemezről is játszunk Budapesten

Ignite

Két klubkoncertet ad 2015 elején Budapesten az Ignite, az amerikai rockzenei színtér legismertebb magyar vonatkozású szereplője. Téglás Zoli, a hardcore-punkot játszó csapat frontembere elmondta: készülő lemezükről is játszani fognak.

"Számomra a legfontosabb dolgok közé tartozik, hogy ha az Ignite turnézni megy, legyen magyarországi állomás is. Minél több számot szeretnék magyarul énekelni, mert büszke vagyok a származásomra" - mondta Téglás Zoli, aki január 31-én a Barba Negrában, február 1-jén pedig az A38-on lép fel együttesével Budapesten.

A 45. születésnapját nemrég ünnepelt énekes Los Angelesben született magyar szülőktől, és jól beszél anyanyelvén. A hardcore zenét játszó Ignite 1993-ban alakult, Téglás az első lemez után, 1994-ben csatlakozott a csapathoz, amely azóta három stúdióalbumot készített, a legutóbbit, az Our Darkest Dayst 2006-ban.

 

 

Az Ignite sokszor játszott már Magyarországon, először 2001-ben a Sziget fesztiválon, legutóbb idén nyáron a székesfehérvári FEZEN-en. Mint mondta, január legvégén három-négy számot eljátszanak a jövőre megjelenő új albumukról, másnap pedig akusztikus műsorukat adják elő.

"Akusztikus koncerteket alapvetően a Zoli Band projektemmel adunk, de a srácoknak az Ignite-buli után vissza kell menniük Amerikába, én viszont itt maradok, és turnézni megyek a Zoli Banddel, játszunk például Kolozsváron is" - mesélte az énekes.

Téglás Zoli az elmúlt két évtizedben is előszeretettel "csempészett" be magyar nyelvű felvételeket az Ignite albumaira, de ezek alapvetően hidden trackek, úgynevezett rejtett, a dallistán fel nem tüntetett felvételek voltak. 2000-es lemezük címadó dala, A Place Called Home dallama A csitári hegyek alatt című magyar népdalra épül (ennek magyar verziója a lemez rejtett száma), a 2006-os Our Darkest Days című lemez utolsó felvételét, a Live For Better Dayst pedig néhány másodperc csönd után az Elindultam szép hazámból követi.

"Idén tavasszal már közzétettük az új anyagról a Falu című felvételt, pénteken rögzítettük a Kocsmárosnét, mindkettő természetesen magyar nyelvű lesz a készülő albumon. Ezeken kívül is lesz egy-két magyar nyelvű felvétel, sőt szeretném, ha egyszer olyan lemezt csinálhatnék az Ignite-tal vagy a Zoli Banddel, amely teljesen magyar nyelvű. Szeretek magyarul énekelni, viszont számomra nehezebb az anyanyelvemen szövegeket írni, mint angolul" - fejtette ki.

 

 

Megjegyezte, hogy az új Ignite-lemez zenéje kicsit visszafogottabb, kevésbé zúzós lesz, több dallamos számot készítenek, mint korábban. "Ma már nem vagyok olyan mérges, mint húsz évvel ezelőtt". A Zoli Band új anyaga is jövőre várható, a stúdiózás Magyarországon lesz.

Elmondta, hogy elsősorban miatta, egyéb felgyülemlő projektjei okán nem készült új Ignite-album 2006 óta. Egy ideig dolgozott a Pennywise-zal, színészként számos filmben tűnt fel, szerepel a jövő tavasszal mozikba kerülő Argo2 című akcióvígjátékban is, amelyet Árpa Attila rendezett.

"Most az a tervem, hogy idehozom Magyarországra az amerikai zenei világot, csinálok egy tévéműsort, amelyben bemutatom a legfontosabb embereket. Egy ideje már visszaköltöztem Magyarországra, csak a turnék miatt vagyok távol" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mostanában milyen zenéket hallgat, a Coldplayt, a U2-t, a Panterát és a Machine Headet említette, "ami metál vagy egy kicsit lájtosabb, az jöhet". Téglás Zoli követi a magyarországi zenei életet is, az itthoni szereplők közül a Tankcsapdát, a Blind Myselfet és az Ördögöt emelte ki, hozzáfűzve, hogy az Eddát és az Omegát is nagyra tartja.

Az Ignite felállása: Zoli Téglás (ének), Brian Balchack (gitár), Nick Hill (gitár), Kevin Kilkenny (gitár), Brett Rasmussen (basszusgitár) és Craig Anderson (dob).

ATEMPO.sk / MTI