Vajon mikor énekelt legutóbb csak úgy, magának, otthon; mennyi zenésszel dolgozott eddig; kik segítenek megjeleníteni egyedi hangja mellé különleges kisugárzását?
Ezekkel a kérdésekkel kerestük meg Korpás Éva háromszoros Harmónia- és kétszeres Fonogram-díjas, valamint a Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett népdalénekest és előadóművészt, a Népművészet Ifjú Mesterét, aki hamarosan kerek jubileumot ünnepel.
Mikor énekeltél legutóbb? Úgy értem, otthon. Mert mindenhol jó, de a legjobb FolkOtthon.
Nem is oly rég. (nevet) A FolkOtthon oldal felkérésére már sokadszor és külön örömömre Lili lányommal is.
Mi ez a facebookon látható FolkOtthon program? Hogyan kerültél a nappalidba népdalt tanítani a neten?
Ez egy népzene, illetve néptánc iránt érdeklődők oldala. Varga Zoltán László mérai táncos a fő mozgatórugója ennek az oldalnak, és az egy éve tartó teljes leállásban, ebben az ínséges időszakban, egy kis lehetőség az embereknek a pozitív élmények megélésére, hogy akár életük részeként megmaradhasson a népdal, a néptánc. Azoknak is lehetőség, akik saját maguk számára most fedezték fel e nemzeti kincsünk csodáját. Úgy gondolom, sokan vannak ilyenek is, hiszen a mostani olyan időszak, amikor sok mindent másképp kezdünk látni, a körülöttünk lévő, eddig fel nem fedezett értékek is helyet kapnak az életünkben. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, viszont nagyon izgultam, hogy miképp tudom majd megvalósítani, mivel ez az online világ nagyon távol áll tőlem. Ebben az esetben ugye, még csak visszacsatolás sincs, hiszen nincs a képernyő másik felén senki. De ez is egy kihívás számomra, egy teljesen új dolog az életemben.
Minden ilyen kihívást nehezen lépek meg először, utána egyre könnyebb, a végén pedig nagyon örülök, és büszke vagyok magamra, hogy bevállaltam. Ezek meglépésével én magam is fejlődök, tágítom a komfortzónám határait.
Koncertjeiden rendre megénekelteted a közönséget. Legutóbb a Libidaridom cédébemutató koncerten láttam, hallottam énekelni veled a nézőket. Miért fontos a közös éneklés?
Számomra ez a csúcspontja egy előadásomnak. Nincs olyan koncertem, ahol ne vonnám be a közönséget. Most, hogy csak erről beszélek, már elég ahhoz, hogy megjelenjen bennem a csoda, ezt a jelenséget visszaidézve.
Katarzis élmény, és ha Csíkszentmihályi felfedezésével szeretnék élni, akkor ez egy igazi flow érzés, amikor olyannyira belemerül mindenki az éneklésbe, hogy elfelejti búját-bánatát. Imádnak az emberek énekelni, és nagy tömegben sokkal bátrabbak, ki merik engedni a hangjukat, legyen szó akár gyermekről, akár felnőttről.
Azt is megfigyeltem akkor, mintha különös erő kerítene hatalmába a színpadon. Kivirulsz, és a közönség is bőven kap az energiádból. Lehet erre készülni, vagy az évek során alakult ki ez a tapasztalat?
A tapasztalat nagy úr, de kell hozzá a személyiségem is.
Engem a közönség magával ragad, szárnyalni tudok a színpadon, de ez tipikus adok-kapok helyzet, mint ahogy bármilyen emberi kapcsolat.
Ha adok, akkor kapok is. Természetesen, mögöttem meg kell, hogy legyen a háttér, amiben biztonságban érzem magam, hogy el tudjam engedni magam és át tudjam aztán venni a közönség rezgését is. Ezt a biztonságot főleg a zenészeim adják, ezért rendkívül fontos számomra, hogy kikkel énekelek.
Ezek szerint egy percig sem bántad, hogy az éneklésre cserélted a tanítást annak idején, amikor választani kellett az alsó tagozatos tanulók oktatása, vagy a budapesti Tükrös zenekar között? Amelynek évekig voltál az énekes szólistája.
Ez egy nagyon jó döntés volt, ekkor az éneklés adott a legnagyobb örömet, ebben éreztem a legnagyobb kiteljesedést. Természetesen idővel változik az ember, újabb és újabb lehetőségeket is kap az életében, még ha sokszor nem is a saját döntéséből születnek ezek, amikből sok pozitív dolog születhet. Így kerültem vissza újra a pedagógus szerepébe az énekes tanítványaim szülei megkeresésére, még ha ez nem is szerepelt a terveim között. És ma ezért nagyon hálás vagyok nekik, hiszen ezek a lányok annyi örömet adnak nekem.
Azt megélni, hogy egy tehetség a segítségemmel hogyan bontakozik ki, az egyik legfelemelőbb érzés.
A Tükrös zenekarral pedig csodálatos tizennégy évet éltem meg.
Közben előadóművésszé értél. És mintha lenne már körülötted egy csapat, amely segít a saját világodat megmutatni. Decsi Kati fotósra, grafikusra, Csernók Klára prímásra, Madarász András zenészre gondolok.
Igen, pontosan így van. Kialakult körülöttem egy stabil csapat, akikkel egymást emeljük. Mindez alatt nemcsak a szakmai kapcsolatot értem, hanem a barátit is. Nekem ez fontos. Ez nem jelenti azt, hogy új emberek nem jelennek meg az életemben, akikkel vagy rövidebb ideig dolgozom egy-egy műsor kapcsán, vagy ritkábban és hosszan. Nyitott vagyok minden új lehetőségre.
Bizonyára nem számoltad még, de mennyi zenésszel dolgoztál eddig?
Sokkal. (nevet)
Azért kérdezem, mert azt nyilatkoztad valahol, hogy szereted magad kipróbálni projektekben, mert az új emberekkel hatni tudtok egymásra. Emlékezetes találkozás lehetett Malek Andreával „Az ördögfióka és a tündér”, vagy az ESZPÉ zenekar és a régi Szécsi Pál-slágerek.
Ezek mind színfoltjai az életemnek, új kihívásoknak tettem eleget a legnagyobb örömmel. Csupa-csupa pozitív élményt kapok ettől.
Összefutottunk tavaly nyáron Komáromban, az utcán. Mosogatógépet vitettek a szervizbe Áron fiaddal. Máskor meg Lili lányodat vártad késő éjszaka egy GIMISZ-tájolás után a kultúrház előtt. Ugyanaz a mosolygó, kedves nő voltál, mint a Fecském című albumod borítóján, hajadban a virágkoszorúval. Ilyen lehetsz Őrsújfalun, ahol a házatok áll, a sarki boltban is. Ezt hogyan kell csinálni?
Én alapvetően ilyen típus vagyok,
szeretek ragyogni, szeretek élni, beszélgetni, megragadni a pillanatok szépségét, örülni minden piciségnek.
Szeretem az embereket. Természetesen nekem is voltak és vannak is rendkívül nehéz időszakaim, küzdelmeim, amikor nagyon nehezen találok kapaszkodót, rettentő mélyen élem meg ezeket és hosszan, de valahogy eddig mindig sikerült visszacsalni a mosolyt az arcomra. Az Istenbe vetett hitem, az nagyon sokat segít ebben.
Tavaly a szerviz előtt, az utcán elmondtad, megjelent az új szólólemezed. A Szívharang a hetedik a sorban, a Csalogató, a Szerelem, szerelem, a Szól a kakas, szól, A pozsonyi sétatéren, a Fecském és a Libidaridom után. Csupa jót olvastam a Music Hungary Zeneműkiadó gondozásában megjelent cédéről. A szerelem stációiról, hangulatairól, történéseiről szóló, felvidéki gyűjtésből származó anyag. Az egyik recenzióban az áll, hogy a Szívharang belemerülős album, tilos háttérzeneként hallgatni. Olyan lett, amilyennek szeretted volna?
Érdekes a lemezkészítés folyamata.
Kicsit más úton indultam el képzeletben, és mégis útközben jöttem rá, hogy merre az arra.
Másfél, két év alatt, míg elkészül egy album, én is változom, változnak az érzéseim, új felismerések, új szemszög, és hát, mivel a zenészeimmel együtt történik mindez, ha jobb ötlet támad, én engedem, hogy magával ragadjon. Persze, vannak olyan elemek is a fejemben, amikhez nagyon ragaszkodom, abból nem igazán engedek. Az fontos számomra, hogy önazonos legyek a zenémmel, mert így maradok hiteles. A végére gyönyörűen kikristályozódik a végleges muzsika, amivel elégedett vagyok én is és a muzsikusaim is.
A kerettörténetként szolgáló balladát Laboda Róbert szlammer, költő, rendező és tanár írta át mai nyelvre. Tavaly novemberben szerepeltél a #Laboda című tévéműsorában. Egyszeri felkérés volt, vagy lesz folytatása az együttműködésnek?
Ilyenkor nem gondolkozom azon, hogy lesz-e folytatás. Ha új ötletem születik, amibe Robit tudom elképzelni, akkor mindenképpen lesz. Ha valakivel jó volt együttműködni, akkor én szeretek visszatérni. Ez a vers viszi az egész mondanivalót végig a lemezen.
Megmutatni már nem volt idő a Szívharangot a közönségnek. Jött a koronavírus-járvány következő hulláma. A Betlehem városban című komáromi adventi koncert után nagy csönd következett. Nehéz lehet kibírni a hónapok óta tartó lelki sivárságot. Ám amióta olvastam, hogy államvizsgázott mentálhigiénés segítő lettél; két éve pedig azt nyilatkoztad, hogy „a végletekig tudok hinni és reménykedni a jóban”, nem féltelek. Vagy kellene?
Sokszor a szakember saját magán tud a legkevésbé segíteni (nevet), még ha ismeri is a praktikákat. Ilyenkor jól jönnek a kollégák, a barátok, a könyvek. Szóval ezekben a nehéz helyzetekben mindent bevetek, nem félek segítséget kérni. Szerencsére nagyon összetartó család van mögöttem, és van pár olyan közeli barát, akikre mindig mindenben számíthatok. Ez biztonságot ad.
A magam érdeke, hogy bármilyen mélypont megélése után újra a végletekig tudjak hinni és reménykedni a jóban. Ez a cél.
Nehéz időkben vigasz lehet az éneklés.
Számomra mindenképpen. Bár most, édesanyám halála után, nem tudtam énekelni majd két hónapig, sőt még zenét hallgatni sem. Sokként ért, nagyon magamba fordultam, nem vállaltam el semmilyen felkérést. Így éltem meg a gyász elejét. Viszont eljött egy pillanat, amikor azt éreztem, lépnem kell, és az éneklés hozott vissza az életbe. Egy interjú kapcsán történt éneklés, valamint a Folkotthon.
Gyógyír a léleknek az éneklés, a zene. A gyászfeldolgozásban biztos kísérőm lesz.
Bízzunk a csupa újat ígérő tavaszban! Tavaszi lány vagy, május tizennyolcadikán születtél. Az idei születésnapod, életjubileum is lesz. Bizonyára telis tele emlékekkel.
Fúha, nehéz elhinnem, hogy hány éves is leszek. Valahogy nem áll össze a kép a fejemben. (mosolyog).
Van, amikor a szó szoros értelemben vett igazi Nőnek érzem magam, és vannak pillanatok, amikor annyira jó visszatérni a kislány szerepbe. Lehet, hogy ez tart fiatalon? (mosolyog)
Hát, ilyen vagyok. Ezt a jubileumot zenésztársaimmal és vendégeimmel együtt fogom megünnepelni egy koncert keretén belül Budapesten, a Zeneakadémián, október huszonegyedikén. Terveink szerint itthon, Komáromban pedig folytatjuk.
Miben változott az az Éva, aki annak idején a bátyja biztatására ment el a komáromi Hajós néptáncegyüttes próbájára a mostani Évához képest? Aki több világrészen énekelt, egy polcnyi lemezen működött közre, nem beszélve a saját cédéiről.
Azóta rengeteget tanultam magamról, az életről, rengeteg pozitív élménnyel lettem gazdagabb, de a negatív, fájdalmas élmények sem kerültek ki. Sokat fejlődtem mindenféle téren, a személyiségemet illetően is és szakmailag is. Jó visszatekinteni, honnan, hová jutottam, és mi mindent kellett tennem ezért. Lépcsőről lépcsőre haladtam eddig is, rakosgatva egyik téglát a másikra. És még mindig úgy érzem, továbbra is úton vagyok.
Jó érzés, hogy küldetésként élem meg a hivatásomat, hogy tudom, hogy nekem itt van feladatom, ezen a helyen, ahol születtem. Itt van rám szükség.
Jó érzés a lelkemnek, hogy kulturális értéket képviselek azzal, amivel foglalkozom. És az is csodás érzés, hogy maradandó, kézzelfogható értékek maradnak a munkám eredményeként. Más szemmel látom már a világot, valamilyen téren óvatosabb, valamilyen téren pedig bátrabb lettem, jobban megragadom az élet adta pillanatokat az értékrendemen belül. Lehet, hogy érzem, hogy már a lemez másik oldala forog? (mosolyog) A régi, kizárólag pozitív világlátásomat felváltotta egy reálisabb látásmód, amiben már tisztában vagyok azzal, hogy nem minden szép és jó, de mégis szép az élet, a küzdelmekkel együtt is. Ennek megfelelően próbálok viszonyulni még mindig kedvesen és pozitívan az élethez, természetesen megválogatva a hozzám legközelebb álló embereket, akikkel kölcsönösen szeretjük egymást, és akikre tudom, hogy mindig számíthatok.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Decsi Kati és Csendes Péter
