Benne van a sűrűjében. Rocklexikont írt a kilencvenes években a hazai magyar zenekarokról, most is követi, ki, hol zenél. Egykori zenekara, a losonci A Romlás Virágai huszonöt éve jelentette meg Fúzió című albumát. Ezt masterelték újra az idén. Ardamica Zoránnal ennek kapcsán sok mindent érintettünk a szlovákiai magyar zenei életből.
A Les Fleurs Du Mal – A Romlás Virágai zenekar 1992-ben alakult Losoncon. Röviden elmesélnéd kik és hogyan hoztátok létre annak idején az együttest. Amely azután gyors karriert futott be Magyarországon is.
A csapat projektként jött létre. Voltak zenei ötleteim, de nem volt zenekarom, amellyel megvalósítsam őket, ráadásul akkoriban Losonc, Nyitra és Hetény között ingáztam hetente többször tanulmányi és családi okokból, tehát állandó bandát építeni nehéz lett volna. Ezért felkértem az Arrival zenekar Losoncon tanuló basszusgitárosát, Balla Bélát és a Losoncon több bandában is doboló Číkáň Ottót, hogy segítsenek ki egy demófelvételen. Csakhogy szerencsére a demó kiadása előtt és után sikerült koncerteket szervezni. Lett igény az élő zenélésre. Közben Németh Attila, akinek személyében gyorsan nem csupán szólógitárosa, hanem társszerzője is lett A Romlás Virágainak, Losoncra került.
Akkor összeállt valami, amiről csak álmodni mertem, ami nagyon működőképes volt emberileg és zeneileg.
Magyarországon ugyan játszottunk, de sajnos a gyors karriert korrigálnom kell, ott bizony voltak tartalékok…
1996-ban, a Klinika zenekar után másodikként adtatok ki Csehszlovákiában magyar nyelvű rockalbumot – kazettán. Fúzió volt az anyag címe. Hány szám volt és miről szóltak?
Én is így tudom, adtak ki magyarok korábban lemezt Szlovákiában, de nem magyarul. Úgy emlékszem, a Klinika is kazettán jelent meg. Akkoriban zajlott az átmenet LP, CD, Minidisc, MC hordozók között, főleg anyagi kérdés volt, melyik kiadó mit vállalt. A Tracklist szerint kilenc dal volt rajta, ebből az egyiknek a műfaját kicsit vehemensen rockrapszódiaként határoztam meg, két zeneileg-szövegileg összefüggő, csapongó tételből állt, tehát ha nagyon matekozni akarunk, akkor tíz track, de mégsem… A Fúzió cím annyiban kifejező, hogy a logikusan összeálló sokféleséget jelenti – erről szólt az anyag.
Minden dal más hangulatú, stílusú, esetleg műfajú (a JM és a Nem lélegezhetek című számok tulajdonképpen nem is dalok szigorúan műfaji értelemben), sokféle lelkiállapotot ragadnak meg a megélésük több dimenziójában, miközben a társadalmi eseményeket is reflektálják az egyén szempontjából – ez az egyik oka a remasteringnek, ugyanis ismét érzem az 1990-es évek mélyen depressziós és sok szempontból kilátástalan, mégis ingergazdag voltát.
Ez a fajta eklektika a mostani szerzeményeimet szintén jellemzi.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Azokban az időkben egymás után alakultak a zenekarok. Jómagad Rocklexikont is írtál róluk az akkori Heti Ifi újságba. Miért vállaltad magadra ezt a nem könnyű feladatot?
Nem sejthettem, mennyire lesz időtálló ez a vállalkozás, csak roppant nagy kedvem volt hozzá. Ma látom, hogy abból az időkapszulaként rögzített pillanatképből mégiscsak vagy zenekarként, vagy zenészként megragadtak a szakmában annyian, hogy a vállalkozás ne legyen hiábavaló vagy komolytalan.
A Jutott Neki egyes tagjai így vagy úgy aktív szereplői Szlovákia, Magyarország és Csehország kulturális életének, a volt Stonebridge Blues Band egyes emberei is zenélnek, a Sexit átalakult, de ugyanazon név alatt aktív, Pál-Balázs Jenő vezetésével, úgy tudom, egy másik volt tagot beszippantott a zenés színház. A Klinika-tagok saját néven és más-más bandákban is játszanak, például a No Parában. Van, aki szólókarrierbe kezdett. Csiba Ricsi a Metal Sectorból ma a Rómeó Vérzikben nyomja, Balla Igor gyermekzenekart alapított, Tornóczi Tibor a Last Blues Bandben folytatta – jutnak eszembe hirtelen a rockerek... Egyéb műfajú formációk volt muzsikusai szintén alakítják a mai szcénát. Mások, mint például én, zenét tanítanak. Szóval változott az állapot és a zenekari eloszlás, de sokan foglalkoznak zenével valamilyen formában. Akkor, amikor alig volt ennek fóruma itthon, remélem, valamit segítettem, lendítettem az ismertségükön.
Magad is tudod, hogy az egyetlen ifjúsági lap akkoriban ma már elképzelhetetlen nyomtatott példányszámokban jelent meg: a csúcson huszonháromezer darab hetente. Ha abban valakiről írtak, megismerhette az egész ország.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Huszonöt éve annak, hogy megjelent első és utolsó hivatalos hanghordozótok. A jubileum miatt határoztátok el, hogy a kazetta alapján újrakeveritek? Ki végezte el ezt a feladatot?
Egyfelől a jubileum éppen elég jó alkalom, másfelől, ahogyan föntebb említettem, ismétli magát a történelem. Az elhatározás és az anyagi dimenzió az én döntésem, mivel a ma vállalható és remasteringre kiválasztott dalok többsége az enyém. 2007-ben adtam ki a Plectrumban a Kelemen Trió albumát, amelyen vendégként billentyűsként, gitárosként és ritmushangszereken is közreműködtem, valamint részben hangszereltem az anyagot. Akkor nyílt lehetőségem először Fambi stúdiójában dolgozni. Farnbauer Péterrel – noha szerintem teljesen különböző habitusú emberek vagyunk – olyan volt a közös munka, hogy ha tehetem, azóta is hozzá megyek felvételeket készíteni. A 2018-as Mordent Project című szólólemezem ugyancsak nála készült, játszott is rajta, ami megtisztelő. Szóval nem volt kérdés, hogy rábízom a varázslást.
Nem maradt meg a régi szalag, újrakeverni így nem lehetett a dalokat, sem pedig komolyabban belenyúlni a zenébe, a kész sztereó sávokat kellett zajszűrni, eq-zni, tisztítani, terezni, remasterelni és a többi. Meglepett, hogy ilyen jó lett az eredmény.
Ma is érvényesek a huszonöt évvel ezelőtti szövegek?
Remélem, nem vagyok nagyképű, de talán igen. A személyesek azért, mert hasonló a közérzetem, mint akkor, a többi pedig a társadalom állapota miatt.
A zenekar ma nem aktív, csak néhány tagja zenél még más formációkban vagy szólóban. 2007-ben mégis színpadra léptetek Losoncon, a néhai Moszkva moziban.
Az akkor egy olyan nosztalgia buli volt, ahová az „öreg” losonci bandákat hívták a szervezők. Noha mi 1992-től körülbelül 2001-ig játszottunk – ami egy projekttől nem is olyan rossz –, hát erre az egyszeri alkalomra pár dal erejéig összeálltuk. Igaz, az előző három basszusgitárosunk (Balla Béla, Ján Filo, Dušan Greňo) közül senki sem tudta vállalni, ezért Borský Tibi segített ki vendégként.
Készültök színpadra a jubileum kapcsán is?
Nem. Már a Mordent Project felvételei közben kiderült, hogy ez nem járható út, a pandémia pedig jócskán biztosítja egy ilyen vállalkozás lehetetlenségét.
Három éve jelent meg a szólólemezed.
A Mordent Projectről talán kevesebb híranyag jelent meg, mint anno A Romlás Virágairól, de ez érthető is, mert közben egy kicsit eltűntem a színről egyéb munkáim miatt, és
hát valljuk be, a tizen- és huszonévesek érdeklődése nem a lassan ötvenesekké öregedőket célozza, noha a zeném hozzájuk is szól, ha akarják.
Mindenképpen örülök azonban annak, hogy egyes rádiókban olykor, a Pátrián pedig rendszeresen hallható pár dal az anyagról. Az a fontos, hogy eljussanak a közönséghez. Ez egy szólólemez abban az értelemben, hogy én vagyok a zeneszerző, szövegíró, hangszerelő és az előadó. Utóbbiként persze nem játszom az összes hangszeren művészileg vállalható szinten, így kellett pár vendég. Az összes billentyűt, néhány gitárszólót, szólisztikus motívumot, minden kísérő elektromos és akusztikus gitárt én vettem fel (kivéve a Propositio Instrumentalisban, ahol egyes szólamokat Fambi játszott), a többieknek szétosztottam a kész partitúrákat. Persze, Botos József dobos és Farnbauer Fambi Péter basszusgitáros is változtatott a megírt szólamokon, ami normális, hiszen ez nem szigorú artificiális muzsika, hanem rock, ahol mindenki megvalósíthatja önmagát, ráadásul, ha jobbat képzel el, mint a szerző, akkor a komponista örüljön. Saját gitárszólóikkal megtisztelt régi barátom, Steve Misik (legutóbb Derek Sheriniannel volt közös projektje), Magyarországról Jónás Tamás (aki szerintem az egyik legtehetségesebb és legtudatosabban játszó magyar fiatal gitáros) és Farnbauer Fambi Péter multiinstrumentalista és zeneszerző, akit nem kell bemutatni, mert szerintem már mindenkivel játszott magyar és szlovák vonalon is. Mindannyiuknak köszönöm.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Ma videoklip nélkül nem élnek meg a dalok. Forgattatok videókat a Fúzió dalaihoz vagy a saját dalaidhoz?
A Microgramma kiadónál (köszönet Haraszti Gyulának) megjelent Mordent Project dalai szöveges videókat kaptak, a Fúzió nótái pedig korabeli képanyagokból válogatott kollázsvideókat – köszönet a Kovart Stúdiónak, nevesítve Kovács Eriknek. Lásd ezeket a youtube-on. Szívesen forgatnék klipeket is, csakhogy ennek az anyagi vetülete ma még nem garantált.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Otthon is muzsikálsz? Együttes lesz ebből megint, érzem.
Nagyon szeretném. Tervek vannak, de ez az időszak nem kedvez az élő zenének, szóval nem ma lesz a napja. Itthon írom, hangszerelem, demózom a következő anyagot, az utóbbi pályázattal azonban a kiadó nem volt sikeres. Legföljebb nem EP lesz, hanem kibővül komplett albummá a tervezett lemez. Féltem, hogy időszerűségét veszti, de ha a világ így forog, akkor sajna vagy szerencsére nem így lesz.
Egyébként nagyon hiányzik a zenekarosdi. Mégis más, ha a próbákon mindenki hozzáteszi a magáét és közösen csiszoljuk a dalokat, amelyeket a folyamat végére mindenki magáénak érez, mintha kiosztom a kész kottákat, akár egy karmester… De leginkább az hiányzik, amikor várod a közönség reakcióját a színpadon, mozdul-e, tapsol-e, és amikor meglengeti a gatyád szárát a hangerő, azt a fílinget csak az érti, aki próbálta.
Ha azonban ma komolyan veszed magad, akkor mindenképpen biztosítani kell ennek a pénzügyi hátterét, mert ebből a szempontból nagyot változott a világ és az embereknek igényei is. Minimum technikai értelemben az amcsi és a nyugat-európai megszólalást várják el, valamint játéktechnikai értelemben is máshol tartunk, mint anno. El lehetne őspunkként hülyéskedni pár fellépést – sőt kifejezetten volna is kedvem ilyen spontán függetlenkedő, laza bulikhoz –, ám hosszabb távon az én elképzeléseim ilyen körülmények között nem megvalósíthatók. Viszont amíg nincs élő banda, addig is ott a You Tube és a rádió, nagyon örülök, amikor a közösségi oldalamon akár új, akár régi arcok közlik, hogy jólesett ezt vagy azt meghallgatni.
Egyetlen hallgató is fontos, ha pedig tudatosan hallgatja a zenéd, nem sörhöz vagy mosogatáshoz kell kulisszának, amit egyébként alázatosan szintén meg kell becsülni, az külön boldogság.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Schnelczer Zoltán és archívum
