Nem vagyok az a lány – Fekete Szilvia Szisza koktélruhában a szántóföldön

Nem vagyok az a lány – Fekete Szilvia Szisza koktélruhában a szántóföldön

Meghallgattam Ég a tűz című lemezét. Csupa boldogság és buli. Álom, szív, szerelem. Amikor barna szemébe néztem szülőfaluja, Lakszakállas határában, szomorúságot láttam. Úgy tűnt, Fekete Szilvia Szisza, a Zenebutik csatorna Szatmári Vigadó című műsorának gyakori szereplője nem az a lány, aki a cédékorong fotóján lángnyelvek között ül.

 

Csend és nyugalom van Lakszakállas határában.

Nagyon szeretek itt futni. Csend van, nyugalom. Rendesen kikapcsolok, elfelejtem a hétköznapi dolgokat. Itt, a határban már lefutottam a kis maratont, Bogyaréten, Zsemlékesen át vissza Lakszakállasra. Húsz kilométer volt.

 

Fekete Szilvia Szisza

 

A sport honnan jött?

A szüleim és a bátyám is sportoltak. Kézilabdáztam és fociztam egyszerre. Csallóközaranyoson kézilabdáztam tizenhárom évig. A futballt Lakszakállason kezdtem, majd amikor megszűnt a csapat, Tanyon folytattam.

Második voltam a góllövők listáján.

 

A zene mikor került az életedbe?

Nemrég mesélték el nekem, hogy háromévesen felvettem a magas sarkú cipőt, egy csinos ruhácskát, és azt mondtam, énekesnő leszek. Otthon mindig énekeltem, de a sport mindennél fontosabb volt még akkor. A mai napig nincs önbizalmam, mielőtt színpadra lépek.

 

 

Hol volt az első ilyen alkalom?

A Tehetség A Tét versenyen Lakszakálloson. Hárman képviseltük a községet Bartalos Andival és Krnčan Milannal. A legelső dal, amit előadtam a Most múlik pontosan volt. Zene nélkül énekeltem. Azután jöttek a Neoton Família dalai. Csézy Ez az otthonom című dalát hat-hét éve minden Lakikatlan főzőversenyen elénekeljük hármasban Andival és Milannal. Az lett a rendezvény himnusza.

 

Itt áll a határban, a fák, a bokrok, a szántóföld mellett egy sportos hölgy, koktélruhában.

Mindkettő én vagyok. A természetben sétáló sportos csaj is és a bulizós koktélruhás énekesnő is.

 

Fekete Szilvia Szisza

 

Miképp alakult az énekesi karriered a Tehetség A Tét által?

Elmentünk fellépni a Tehetség A Tét társulatával Ipolyszakállasra. Ott látott meg Pikler Norbi, későbbi dalaim szerzője, az akkor még létezett Vidéki Mulató zenekar frontembere. Azt mondta, tehetségeket keres, és megkérdezte, elénekelném-e a dalait. Rábólintottam. Kisbéren, Pécsváradi Zoltán Syncron Stúdiójában rögzítettük a tizenkét számot 2017-ben. Ég a tűz lett a cédé címe. Pikler Norbert szervezte az első fellépéseimet, vele forgattuk a klipeket a Ne félj! és a Nagy buli van című dalokhoz.

 

 

Ki a három lány a Nagy buli van című dal videoklipjében?

Patócs Kinga, Szépe Veronika barátnőim és Kinga kislánya, a pincér szerepét Pikler Norbi alakítja. László Kotter Barbara fotós is feltűnik a klipben.

 

Jókedvű mulatós szám.

A koreográfiát Patócs Kinga készítette, aki a helyi VaLAKik színjátszó csoportban is betanította a táncokat.

 

 

Miképp kerültél a Szatmári Vigadó tévéműsorba?

Norbinak volt egy ismerőse, Szlabik Erik Ózdon. Hármasban énekeltük el a Szeretet bennünk él című karácsonyi számot, amelyhez Lakszakállason forgattunk videóklipet. A dal bekerült a Szatmári Vigadó című műsorába. Romániában majd Szigetváron voltak tévéfelvételek. Szeptemberben mentünk volna megint forgatni Szatmárnémetibe, de a romániai járványhelyzet miatt lefújták a rendezvényt.

 

Hangulatos koncertet adtál az idei Lakikatlan főzőversenyen Lakszakállason.

Hosszú ideje nem énekeltem, tavaly a covid miatt valamennyi fellépésem elmaradt. A Lakikatlan előtt Dercsikán álltam közönség elé. Tapsoltak, táncoltak az emberek. Velem együtt énekelték az Ismerős Arcok Nélküled című dalát.

 

Fekete Szilvia Szisza

 

Feldolgozásokat is énekelsz?

Igen. Ezek mellett közel húsz saját dalom van, amelyekből tizenkettő került a cédére. A legutóbbi dalomat két éve írta a kisbéri Pécsváradi Zoltán. Az a címe, hogy Nem vagyok az a lány. Arról szól, hogy

évek óta várom, hogy eljön a nagy ő, majd megunom a várakozást és élem tovább az életem.

Pécsváradi Zoltánt Mészáros Tamás ajánlotta, és nagyon bevált. Szerintem kiváló munkát végez. Az összes dalomat ő hangszerelte.

 

Mikor jön majd az átütő slágered?

Kis falu Lakszakállas, innen nehéz elindulni a popvilágba. Még nincsenek kapcsolataim. Nem vagyok az a lány, aki annyira reklámozná magát. Mindig arra figyelek, mit szólnak majd hozzá az emberek. A mai fellépésen sem akartam, hogy a bemondónő elmondja az eddigi sikereimet, mert arra gondoltam, azt mondják majd az emberek, hogy dicsekszem. De lehet, azt gondolják, beképzelt lennék, de nem vagyok az a lány.

 

 

Sokáig tipegsz majd tűsarkúban a tarlón?

Szeretnék előbbre jutni a zene világában. Ez az én életem, ahogy az egyik dalom címében is áll. Amikor felállok a színpadra és énekelni kezdek, mintha teljesen más lennék. Olyankor megnyugszom és felszabadult leszek.

Könnyen tanulok szöveget. Elég kétszer-háromszor meghallgatnom egy dalt, ami tetszik, és már tudom is a szöveget.

 

A koncerten az első dalt, Csézy Mama című számát az édesanyádnak énekelted.

Meglepetésnek szántam, és sikerült, folytak az anyukám könnyei. A második dalt, a Neoton Egy kis nyugalmat című számát pedig apukámnak énekeltem.

 

Fekete Szilvia Szisza

 

Új dalaid lesznek?

Bízom benne. Lehet, hogy Norbitól hamarosan kapok új dalokat. És jó lenne egy menedzser is. Bennem ég még a tűz.

 

Fekete Szilvia Szisza

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Németh Csaba és a szerző