Az idei az ő éve! Moszkvában kettő, Bécsben egy nemzetközi komolyzenei versenyen lett első. Most saját műveit adja ki, hetedik éve tanít, szabadidejében süt és nagyokat túrázik Simonnal a kutyájával. A Komáromból indult, most Szegeden élő és tanuló Misák Bencét az idáig vezető útról, mestereiről és terveiről faggattuk.
Mikor, minek a hatására és miért éppen a fuvola mellett döntöttél?
Szüleim szerencsére szuper neveltetésben részesítettek és többek közt beírattak a zeneiskolába még hatéves koromban, amikor az alapiskolát kezdtem. Ekkor furulyára jártam. Ez előtanulmánynak tökéletes volt, ráadásul nagyon jó alapokat is kaptam Czókoly Éva nénitől, két év után mégis inkább Fekete Éva néni varázsolt el.
Nem tudtam mit tanít, csak azt, hogy hozzá szeretnék járni.
Erről beszéltem is édesanyámmal, aki azt mondta, hogy nyugodtan átiratkozhatom, csak intézzem el. Így be is mentem Évi nénihez, ahol kiderült, hogy fuvolát oktat, így természetes volt, hogy akkor azt fogom tanulni. Tulajdonképpen így kezdődött.
Olvastam a hangszer leírásában, hogy a fuvola hangképzés szempontjából a legegyszerűbb hangszerek egyike, valódi fúvókája nincs is, a játékos ajka által a fejrészen lévő befúvónyílásra irányított levegőáram szólaltatja meg a hangszert. Szerinted is ilyen egyszerű?
Fizikailag ugyan a legegyszerűbb, bár pont ez teszi az egyik legnehezebb hangképzésű hangszerré: nincs segítségünkre sem nád, sem fúvóka; így egész életünkben folyamatosan dolgoznunk kell a szánk helyes tartásán, a szájüreg formálásán, a helyes torok- és gégepozíción.
Mindig figyelni kell rá, ugyanis minden közbeszól: az időjárás, a kipihentség, vagy épp a túl sok beszéd…
Három éve előadást tartottatok Korpás Rékával a zene eredetéről egykori iskoládban, Komáromban, a Munka Utcai Alapiskolában. Az alapiskola meghatározó erejű intézmény. Támogatták ott zenei szárnypróbálgatásaidat?
Rékával rengeteget dolgoztunk együtt. Ugyan más műfajt képviselünk, mindig tudtunk közös nevezővel nagyon izgalmas előadásokat, koncerteket összehozni.
Több iskolában is jártunk különböző rendhagyó zeneórákat tartani.
Az alapiskolában habár nem támogattak kifejezetten, nem is hátráltattak. Ekkor abszolút a zeneiskola támogatott és rengeteg fellépési lehetőséget biztosított a komáromi rendezvényeken.
Akkor is a komáromi Művészeti Alapiskolába jártál, amikor 150 éves lett az intézmény. A tekintélyes hagyományoknak megfelelően nívós volt a képzés?
A zeneiskola és főleg Fekete Éva néni szerettette meg velem a zenét, itt döntöttem el, hogy ezt a pályát választom.
Bár rengeteg nívós tanár tanított ott, és tanít azóta is, a képzés, sajnos nem hasonlítható például egy magyar intézményhez, ahogy a technikára és a szolfézsra lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetnek. A zeneiskolához csak fantasztikusan szép élményeim fűződnek, s ezek java Éva nénihez köthető, így nem is tudnám kiemelni a legszebbet. Talán, amikor az egyik születésnapomra még tortát is sütött nekem…
A komáromi Selye János Gimnáziumban is a művészetek közelében maradtál. Megalapítottátok hatan a Szeptakkord verséneklő együttest. Ezüst sávig jutottatok Rimaszombatban a Tompa Mihály Országos Verseny országos döntőjében 2015-ben, végzős gimnazistaként. Az 52. Jókai Napok nyitóünnepségén is felléptetek azon a nyáron.
Ezzel az együttessel sokat léptünk fel, több ízben jártuk meg a „Tompát”, bár minden alkalommal az ezüst sávval kellett beérnünk. Imádtam ezt a kis zenekart, bár rajtam kívül senki sem vette igazán komolyan.
A Maszat-hegyen innen és túl című mesemusical volt a szalagavatói műsorotok a GIMISZ Diákszínpaddal. Az Angol költő szerepét bízta rád Csengel Mónika rendező.
Imádtam a szerepet, ahogy Mónit és az egész GIMISZ-t is! Az Angol költő egy kicsit furcsa szerzet, ahogy magam is az vagyok, így passzolt ez a szerep. Zenés darabról lévén szó, a költő hangfaja is megfelelt, az énekes számok sem okoztak problémát. 4 évig voltam a KISGIMISZ tagja.
Mind kiállásban, színpadi megjelenésben, mind emberileg sokat kaptam ott.
Azonnal felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának fuvolaszakára?
Rögtön felvettek, bár ez az út korábban kezdődött. Nem szakközépiskolába jártam, a gimnázium utolsó 2 évét individuálison végeztem, csak a számomra legfontosabb tárgyakon vettem részt. Erre azért volt szükség, hogy közben magánúton tanulhassak zenét: fuvolát Vagyon Istvántól, a Győri Nemzeti Színház akkori zeneigazgatójától és fuvolaművészétől; szolfézst és összhangot. Az érettségi után Győrbe vezetett az utam, ahol Kovács Katalinnál, a Győri Filharmonikus Zenekar akkori szólamvezető fuvolistájánál szereztem OKJ-s szakképesítést. Erre a szakiskolai végzettség és tudás hiánya miatt volt szükség.
Abszolút sorsfordító volt az életemben, ugyanis sokat tapasztaltam itt. Katinál jobb tanárom nem is lehetett volna, nélküle most sem tarthatnék ott, ahol!
Azóta is tartjuk a kapcsolatot mind barátilag, mind szakmailag. Az OKJ elvégzésének évében jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem, akkor még Zeneművészeti Karára, ahova elsőre felvett Prof. Dr. Varga Laura fuvolaművésznő. A zeneművészetben nem helyszínt, nem intézményt, hanem tanárt kell választanunk. Miután megismertem a tanárnőt, nem is volt kérdés: kizárólag tőle szerettem volna tanulni.
A tehetségvizsgán 26-an vettünk részt, ahol Laura az egyetlen helyre engem választott. A győri iskola és Kati után életem második legjobb döntése volt, hogy Szegedre jelentkeztem.
Varga Laura fuvolaművész, aki Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész társaságában a Szeged Classic Trio tagja. Milyen mester?
A lehető legjobb! Szakmailag kifogásolhatatlan, ahogy tanárilag és emberileg sem találhattam volna jobb mestert.
Sok más egyetemi fuvolatanárral ellentétben abszolút az egyénből indul ki, mindenkit individuumként kezel, s mindenkinek a saját karakterére épít, ezzel abszolút egyedi művészeket nevelve ki.
A lehető legszélesebb skálát átívelő technikai, stílusismereti, előadóművészi tudást szerezhetek tőle. Erőn felül teljesítve, rengeteget foglalkozik velem. Ezt tükrözik elért eredményeim is.
Az idén tavasszal hármas sikert értetek el Moszkvában, a Moscow International Music Competion versenyen. Te az első helyet szerezted meg, Varga Laura professzor asszony különdíjban részesült. Nagy volt az öröm az egyetemen?
Igen, óriási volt az öröm! Az első helyezés és a tanárnő díja mellett még a virtuozitásért járó különdíjat is megkaptam.
Ez volt az első nívós verseny, amin sikerült első helyezést elérnem. Ezzel egy időben A III. Wiener Klassiker Danubia Talents International Online Music Competition első díját is megkaptam!
Az ősz pedig egy újabb nemzetközi első helyet hozott. Szintén Moszkvában. Milyen érzés volt?
Szuper! Mikor egy nemzetközi zsűri értékel, ráadásul ilyen helyezéssel díjaz, mindenképpen
remek visszaigazolása annak, hogy jó úton járok, megéri a napi rengeteg óra gyakorlás és munka.
Mi a különbség korábbi mestered, Fekete Éva komáromi fuvolaművész és Varga Laura doktor között? Vagy az általuk megszerzett tudás egymásba épül?
Úgy gondolom, a kettő összehasonlíthatatlan, már csak azért is mert életem abszolút különböző szakaszainak voltak részei. Amire az adott szakaszban szükségem volt, azt mindkettejüktől tökéletesen megkaptam, megkapom.
Klebniczky György zongoraművésszel bolgár dalokat játszotok az idei, 25. Őszi Kulturális Fesztivál keretében megrendezésre kerülő XVII. Szegedi Bolgár Kulturális Napokon a Jókai Borház és Kultúrpontban. Honnan jöttek ezek a bolgár dalok? Több közös felvételetek látható a youtube videómegosztón.
Györggyel rengeteget koncertezünk. Szintén tanárom az egyetemen, emellett baráti kapcsolatban is állunk. Felesége bolgár gyökerei inspirálták a Bolgár dalok fuvolára és zongorára című kötet megkomponálásában. Ezen kívül abszolút változatos repertoárral rengeteg helyen megfordulunk közösen.
Szólóban is készítettél videófelvételt Kauzo Fukushima: Mei című művéhez.
A youtubeon található templomi felvételeim sajnos nem Komáromban készültek, egy hasonlóan szép hely, a szegedi Mátyás Templom adott otthont a felvételeknek. Fukushima: Mei-éről azt kell tudni, hogy ez egy 20. századi gyászzene, a szerző kérésére, ha van rá mód, templomban kell előadni. A legutóbbi versenyre készültem többek közt ezzel a produkcióval.
A felvételeket magam készítem egy kifejezetten komolyzenéhez tervezett diktafonnal, ami alá a telefonom által felvett videó képét vágom.
Miért fontos az az égszínkék ing a facebook profilod fő képében? Mintha a monogramod lenne benne ezüsttel kivarrva.
Ez egy gallérdísz, bármilyen ingre fel tudom tenni. Egy számomra fontos személy tervezte és kiviteleztette az egyik születésnapomra. Azóta szinte minden koncertemen viselem, afféle védjegyként és kabalaként.
Lassan végzel Szegeden. Merre vezet az utad? Szólókarrierben vagy zenekarban való működésben gondolkodsz, így, 27 évesen is?
A gimnáziumi évek miatt kicsit idősebben szerzem meg a második diplomám az átlagnál, remélhetőleg 27 évesen. Ezt a kérdést még nyitva hagynám, abszolút az akkori lehetőségektől függ majd. Addig is próbálok abszolút megragadni minden lehetőséget, amitől tovább fejlődhetek.
Elkezdtem kiadni a saját műveimet, hetedik éve magam is tanítok zeneiskolában, rengeteget koncertezek, minden lehetőséget megragadok, hogy kurzusokon bel- és külföldi művészektől is tanulhassak.
Tervben van a doktori intézetre való jelentkezés is. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Mestereid mellett, kinek köszönnéd meg, hogy támogatott eddigi utad során?
Természetesen szüleimnek, akik nélkül már réges-régen elbuktam volna. Rengeteget támogatnak minden téren!
Ha kellett biztattak, ha kellett, visszahúztak a földre. Ha gond van, vigasztalnak, s ha elérek valamit, velem örülnek.
Az egész családom nagy és összetartó, így mindig van, akinek éppen köszönettel tartozhatok.
Mivel foglalkozol legszívesebben, amikor leteszed a hangszert?
Szabadidőmben sütök és nagyokat túrázok Simonnal, a kutyámmal. Vannak nagyon jó barátaim otthonról, ha nem is Komáromból, de környékéről.
Sajnos az utóbbi két évben nagyon ritkán sikerült hazajutnom. A hétvégéket is gyakran betáblázza a gyakorlás, a koncertek és a tanulás. Persze, az utóbbi két év a vírushelyzet miatt alakult ennyire gyérre a hazautazásokat tekintve.
Szívesen koncerteznék Komáromban, de sajnos sosem kapok otthonról felkérést.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum