Előző este még Arminda volt Mozart Az álruhás kertészlány című operájában, Karlsruhéban, a Badisches Staatstheater színpadán. Másnap a Komáromi Kamarazenekar várta próbára. Kristóf Réka bírja a tempót. Mozartból Bachba autózik. Hamarosan Haydn van soron. Majd Ervin Romano, Poldini Ede, Mozart, Gluck lesz a sorrend. Útközben találkoztunk.
Három évadot hagytál magad mögött a Theater Trier-ben, de gondolom, annál sokkal többet.
Sok barátot, rengeteg jó kollégát is. Örömmel gondolok vissza a vezetőségre. A trieri színház olyan volt, mint az alma mater.
Rögtön a müncheni akadémia után kerültem oda. Nem telt el egy hét sem, hogy lediplomáztam, és már Don Giovannit próbáltam a Theater Trier színpadán. Jean-Claude Berutti, az operaigazgató mentorként vitt bennünket a pályán. Úgy alakította az operákat, amiket játszottunk, hogy fejlődjünk hangilag és szerepformálásban is, hogy azok egymásra épüljenek.
Lelkileg megsínylettem a covidot az elmúlt hónapokban, a lezárások miatt nagyon sokáig nem tudtam hazajönni. Nem voltak koncertek, nem akadt munka. Pokoli állapot volt.
Mindig úgy tekintettem a németországi létre, hogy dolgozok, de a szabadidőmben hazajövök. Tavaly novemberben lepróbáltuk A víg özvegyet, viszont a színháznak nem volt online felülete, idén júniusig semmilyen feladatot nem kaptam. Egyetlen szimfonikus koncertre mentem vissza, majd egyetlen áriát énekeltem az évad végén. És akkor azt mondtam,
hazaköltözöm Komáromba.
Nem lehetett egyszerű. Tegnap még Poppea Németországban, másnap a fal vakarása Komáromban.
Nehéz volt, igen. Ahogy itthon ültem, ki kellett találnom, mihez kezdek ezután. Az egyik ötletem az volt, hogy elvégzek egy doktori iskolát Budapesten, a Zeneakadémián. Azután az jutott az eszembe, hogy Feldenkrais-képzésre megyek, ahol azt tanítják, hogyan mozogjunk, mint a csecsemők, akiket még nem ért semmilyen hatás a szüleiktől, a társadalom részéről. Mindkettő négyéves képzés. Arra jutottam, hogy négy évre nem tudom magam lekötni,
énekelni szeretnék. A színpad az én világom.
Szorgalmasan írni kezdtem a jelentkezéseket a magyarországi színházakhoz. Magyarországon sokkal előbb volt bármi lehetséges, mint bárhol máshol, már, ami a vírushelyzetet illeti. Februárban voltam meghallgatáson, Budapesten, a Magyar Állami Operaházban. Ennek köszönhetően ebben az évadban két szerepet is énekelhetek majd ott.
Tegnap este a La finta giardiniera című Mozart-opera gonosz Armindája voltál Karlsruhében.
Budapestről, egy koncertem után utaztam oda, a másnapi meghallgatásra, harmadnap már meg is kaptam a kottát. Arminda az egyik főszerep. Az évad végén próbáltuk be, most felújítottuk Anja Künhold rendezésében, október végén volt a premier. A második szereposztás premierjére várva vissza mentem néhány napra Trierbe. Wilmánál, a fagottosnál laktam, aki nagyon jó barátnőm lett az évek során.
Milyen nő ez az Arminda?
Kétségbeesett, dühös, igazi fúria. Székeket dobál, vagdalódzik, kiabál, ordít.
A főpróbán úgy hajítottam el egy széket, hogy alaposan hasba vágtam magam vele, megkékült a helye. De siker van, és ez a fontos!
Gyönyörű a díszlet is, a barokk csendéletek stílusában készült. Kár, hogy ilyen ritkán játsszák ezt a Mozart-operát, ami hosszabb, mint a Don Giovanni.
Azután smink le, beszállás az autóba, és még éjszaka irány Komárom?
Korábban vonatoztam, körben leraktam a kottákat, készültem az óráimra, fordítottam. Ám Trierbe nem jár intercity. Nem tudtam másképp megoldani, a környezettudatosság ellenére,
vettem egy autót. Tele van cédével. Mindenféle zenét hallgatok. Komolyzenét, dzsesszt, metált, de a Pósfa zenekar cédéjét is.
Most a három Bach-kantátát hallgattam, amit a komáromi koncerten énekeltem, Ervin Romano volt a karmester. És A Víg özvegyet is hallgattam. Megbetegedett Trierben a szoprán, azt mondták, szólnak, ha kellenék. Velem próbálták a szerepet a főpróbáig, a kosztüm, a paróka, a smink az enyémek, mivel kiléptem a színházból, másra osztották a szerepet. Aztán nem szóltak, pedig nagyon jó lett volna ismét a régi kollégákkal játszani. Lesznek még előadások Az álruhás kertészlányból Karlsruhében, közben már tanulom Berenice áriáját, amit egy Haydn-koncerten énekelek majd a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Farkas Róbert vezényletével a Tyúk és Medve koncerten november 11-én, a Pesti Vigadóban. Fergeteges mű, éneklésben közel áll Armindához. Másnap megismételjük a koncertet Keszthelyern is. A Szlovák Filharmóniában Ervin Romano dalciklusát adom elő majd december közepén, a miséje után, amit Becse Szabó Ilona énekel. Januártól a Farsangi lakodalmat, az első magyar vígoperát és benne Zsuzsika szerepét próbálom majd Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. Később pedig négy előadásban Susanne, a szobalány leszek a Figaro házasságában, júniusban, Budapesten, az addigra remélhetőleg átadásra kerülő felújított Magyar Állami Operaházban. Trierben még Rosina grófnét énekeltem ebben az operában. Egy kicsit félek is Suzannétől, folyamatosan színen van. Felújítás lesz, nem próbálhatok sokat, már most készülök erre a szerepre is. Gluck Orfeusz és Euridiké című operájának koncertszerű előadásában pedig világhírű partnerem lesz majd jövőre, április 7-én, Budapesten, a Művészetek Palotájában. Anthony Roth Costanzo kontra tenor.
Csillog a szemed, ahogy ezeket sorolod.
Mert a zene az életem. Nem bírom ki, hogy ne dudorásszak mindig otthon, az üzletben, itt, a komáromi Európa udvarban, ebben a kellemes teaházban.
Nagyon elkényeztettek annak idején Münchenben, az akadémián. Öt korrepetitorom volt, énektanár kettő, plusz a színi órák. Annyit énekeltettek és olyan sok visszajelzést kaptam, hogy elég volt annyi, hogy este leültem, átgondoltam, mit csináltam egész nap, milyen impulzusokat kaptam, és mentálisan beépítettem mindezt. Amióta eljöttem onnan, azzal szembesültem Trierben és Komáromban is, hogy nincs olyan zongorista, operatanár, aki azzal foglalkozna, hogy énekeseknek tanít be szerepeket, de hát minek is lenne Komáromban ilyen zongorista.
Nehéz olyan zenei közeget találnom, ahol meg tudom tanulni a szerepeket.
Két lehetőségem van. Előveszek mindent, amit eddig a batyumba tömtek, leülök és megcsinálom magam. A másik pedig, hogy útra kelek. Elmegyek Budapestre, Bécsbe, Münchenbe az egykori tanáraim után és dolgozunk. Trierben van egy fantasztikus mesterem, Gocha Mosiashvili. Georgiai, nagyon szeretjük egymást szakmailag. Annak idején vele tanultam meg egy Beethoven koncertáriát. Most, hogy egy hétig Trierben vendégeskedtem, a Haydn-áriával dolgoztunk. Mondtam neki, hogy hoztam egy Haydn-áriát, biztosan imádni fogod, mert tudtam, hogy kedvence Beethoven és ez az ária nagyon hasonlít Beethoven műveihez. Már mentem volna, amikor szólt, hogy jöhetek másnap is. Én pedig nagy örömmel mentem.
Könnyen elfér a fejedben ez a sokféle zene?
Tegnap Mozartot énekelve nem gondolkodhattam a Bach-kantátákon. Holnap Bachot fogok énekelni, nem jár majd azon az agyam, hogy holnapután egy Lehár-operett várna rám. Ma Bach van!
Mindig az aznapi repertoár él bennem intenzíven. Ez egy szenvedély. Életforma. Muszáj csinálnom, mert nem bírnám ki, ha nem csinálnám. Nem kényszerít senki, hogy énekeljek, de nem tudom elképzelni e nélkül az életemet.
Meddig van tele a naptárad?
Már van egy felkérésem Koblenzből a jövő évad első premierjére is. Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájában lennék Agáta, a hercegi főerdész leánya, Nagyon szeretném elénekelni ezt a szerepet, Koblenznek pedig gyönyörű barokk színháza van, fantasztikus akusztikával. A megegyezés szerint, ha kapok valahol egy nagyobb szerepet, ki tudok lépni a koblenzi szerződésből. Még képlékeny a jövő.
Ha nem énekelek, egyre mélyebbre zuhanok a gödörben. Minél többet énekelek, annál közelebb kerülök az isteni szférákhoz.
Templomba jársz.
Minden vasárnap. Ez nálam meghatározó igény.
Ha nem tudok elmenni, akkor az interneten követem az apácaszakállasi és a somorjai istentiszteleteket. György András somorjai lelkész volt a hitoktatóm. Segédlelkészként tevékenykedett Komáromban, amikor iskolába jártam. Szeretem, ahogy prédikál, és emberként is nagyon jól megértjük egymást. Néha nem Komáromba térek be istentiszteletre, hanem kimegyek és meghallgatom Tanító Péter prédikációját a csallóközaranyosi templomban.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Kállai Tóth Anett, Marco Piecuch, a szerző és archívum
