Elmúlik a lemeztelenségünk – megjelent a Gorlo Volka új videoklipje és cédéje (+KLIP)

Elmúlik a lemeztelenségünk – megjelent a Gorlo Volka új videoklipje és cédéje (+KLIP)

Tarantínó című klipjük alá már egy portugál srác is kommentelt, angolul. Saját bevallásuk szerint nem tett jót nekik a hosszabb koncertcsend. Számukra karácsony minden találkozás vagy próba. A Gorlo Volka izgalmasnak ígérkező új korszaka előtt ajándékoz még nekünk az ünnepekre egy klipet és egy cédét. Ezekről faggattuk Farkas Melinda énekes, gitárost és Szabó Gábor basszusgitárost.

 

Ma jelenik meg új klipetek a Tű és cérna című dalhoz. Úgy tudom, ez egy régi szám, egy korábbi felállásban már játszottátok.

Meli: Igen, egészen pontosan 2014-ben játszottam először színpadon Rimaszombatban, a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen. Miután szembesültem azzal, hogy engem választottak a 6. kategória győztesének, tudtam, hogy utolsó évem volt, befejezem a versengést, és tovább akarok lépni.

Éreztem, hogy a dalaimban több van, egyszerűen „csinnadrattát“ akartam még magamon kívül hallani.

Nagyon érdekes, hogy a korábbi felállásban is ez a dal volt a zenekar kedvence, és ez a flow, amit játszás közben éreztünk, mintha jött volna magától tovább, sokkal nagyobb húzóerővel. Nem tagadjuk, hogy imádjuk játszani a fiúkkal.

 

Gorlo Volka

 

Előadtátok a dalt Komáromban, az első Fonográf Akusztik Fesztiválon is. Hogyan emlékeztek vissza arra a koncertre?

Meli: Voltak zavaró tényezők, amikre nem tudunk felkészülni. A koncertjeink általában nagyon családias hangulatban telnek, közvetlenek vagyunk. Szeretjük a kommunikációt a közönséggel. Ezt sajnos itt nem tudtuk eléggé kézben tartani. Mivel régen találkoztunk, gyengébbnek éreztük a teljesítményünket, mint, amit elvárunk magunktól, amire képesek vagyunk, de ez a dal valahogy egy kicsit mindig helyreráz minket.

Új popfesztivál Komáromban – ilyen volt a Fonográf Akusztik első napja (FOTÓK+INTERJÚK)

Gábor: Koncertezni nagyon szeretünk, és a Fonográf Akusztik Fesztivál sem volt kivétel ez alól.

Sajnos, azt éreztem, hogy a hosszabb koncertcsend nem tett nekünk jót, eléggé be voltunk rozsdásodva.

A Tű és cérna az egyik zenekari kedvenc. Valamiért – Isten tudja, miért – van egy olyan „húzása“ a dalnak, hogy maximális az összhang közöttünk, és talán ez az egyetlen dal, amiben szinte soha nem rontunk semmit. Nagyon szeretjük!

 

Gorlo Volka

 

Minden nap más Gorlo Volka dal vagy klip jelent meg a Facebook-oldalatokon. A Lucifer, a Vonat voltak az elsők, amelyeket továbbik követtek. Mi volt a célotok ezzel a sorozattal?

Gábor: Minden eddig kiadott dalunkat újraposztoltuk. Szerettük volna egy kicsit összefoglalni mindazt, ami az elmúlt majdnem 2 évben történt velünk, valamint az új klipet is szerettük volna ezzel felvezetni.

 

Az új klip mellé meglepetést is ígértetek a rajongóknak az interneten. Csak nem egy albumot?

Meli: Pontosan. Bevallom, nem voltam híve a fizikai hordozónak, de minél többször vetettük fel ezt az ötletet, hogy legyen egy kézzel fogható formája a munkánknak, annál jobban várom. Nagyon várom, hogyan fogadja a közönség az újramaszterelt dalokat, amelyek csak az albumon lesznek elérhetőek.

Gábor: …és maga a klip is meglepetés… (mosolyog).

 

A Szeretetjárvány című lemezen 11 dal szerepel, melyeket az elmúlt két évben rögzítettek és fokozatosan tetek közzé. Zárásként jöjjön a Gila Stúdióban rögzített videó, melyben meglepetésként a Little Symphony String Ensemble is közreműködik.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Egy korszak is lezárul ezzel a lemezzel?

Gábor: Ebben teljesen biztos vagyok.

Ezzel az albummal elmúlik a lemeztelenségünk. 

Meli: Így van. Tulajdonképpen ez az album az elmúlt 10 év munkáját öleli fel. Onnantól kezdve, hogy elkezdtem szövegeket írni, szavalóversenyekre járni a dalokkal, mertem nagyot álmodni, tovább lépni, és zenekart verbuválni magam mellé. A dalok az életem eseményeinek részei, mindegyik egy kirakós darabja, ami, ha összeáll a fejben, lényegében megismerheti a hallgató az életutam egy részét, melyek azok a történetek, kapcsolatok, amelyek formáltak azzá, aki most vagyok és ahol most tartok. Elsősorban nem ez a lényege az albumnak, sőt, senkinek nem akarom megmondani, hogyan hallgassa, mire figyeljen oda, egyszerűen csak adjon esélyt nekünk és ízlelje, élvezze! (nevet) A dalok nem kronológiai sorrendben kerültek a lemezre, viszont tematikailag követik egymást.

Elmondhatatlanul hálás vagyok a fiúknak, elsősorban Zolinak – aki már szinte az öcsém –, hogy kitartott ennyi éven át mellettem és rugdosott, amikor kellett. Talán több volt a hite abban, amit elkezdtünk. Ezt nélküle nem tudtam volna így, ebben a formában folytatni.

Volt, hogy már megjegyezte többször: „Meli, te vagy az első nő, akinek örök hűséget fogadtam“ (nevet). Nem is tudom, fogom-e tudni valaha megköszönni elégszer a srácok munkáját, odaadását, támogatását…

 

Gorlo Volka

 

Dallista

1. Lucifer
2. Vonat
3. A múltért
4. Tarantínó
5. Panasz
6. Dal az elmaradt vallomásról
7. Fatális szeretők
8. Szabadesés
9. Örökkön-örökké
10. Tánc
11. Tű és cérna

 

A világ számos helyén hallgatják az emberek a dalaitokat. Nemrég közöltetek erről egy összesítést az interneten. Meglepőek azok a számok.

Gábor: Meglepőnek tűnhet, de nagyon is valós. Oggyval rengeteget bújjuk a statisztikákat, és látjuk, hogy egy-egy dalunk bizonyos listákra való bekerülése mennyivel megdobja a hallgatottsági számokat, s ez afféle öngerjesztő folyamatként aztán más dolgokat is magával hoz. Jellemzően egy új dal megjelentetése vagy egy koncert után ugrik meg a dalaink hallgatottsága. Nem látjuk át sem a YouTube, sem a Spotify algoritmusainak működését. Viszont ezeknek a platformoknak köszönhető, hogy a Tarantínó alá már egy portugál srác is kommentelt, angolul. Őt egész biztosan a Spotify-nak köszönhetjük, ahogy nagyon sok mindenki mást is szerte a világból.

 

Gorlo Volka

 

Milyen lesz a Gorlo Volka új korszaka?

Meli: Izgalmas. Már előre örülök a stúdióban töltött és az ezt megelőző demózási időnek. Gilához feltöltődni, megnyugodni járunk. Olyan energiák szabadulnak fel egy-egy felvétel közben, amiket máshol nem tapasztalunk. Mindig egy újabb szeletet ismerünk meg a másikból. Sok meglepetés tud érni, ha hosszabb ideig össze vagyunk zárva (nevet). Nagyon kíváncsi vagyok, milyen keretekbe foglaljuk az új dalokat, amik folyamatosan születnek. Mivel a mostani albumon szereplő daloknak nagyjából volt egy alapja, vázlata az előző formációból, könnyebben dolgoztunk velük. Volt elképzelésem, hogy milyen irányba dolgozzunk velük tovább. Szintén a saját írásaimmal folytatjuk a munkálatokat, amelyeknek van egy kezdetleges akkordmenetük, dallamuk, de egyelőre még homályos maga, a stílus. Ezek a dalok a következő albumon szerepelnek majd, szakítunk a „hagyományunkkal“, hogy havonta jelentetjük meg őket. Izgalmas lesz ez a fajta munkafolyamat, ahol mindnyájunknak lesz beleszólása, mert nem szeretnék senkire ráerőltetni semmit, mint ahogy eddig sem.

Most nagyobb teret fognak kapni a fiúk is a kibontakozásra, és az lesz varázslatos, hogy a következő album lesz még csak igazán gorlovolka! (nevet)

Gábor: Hogy ezek milyen formát öltenek majd, az nagyon jó kérdés. Még kísérletezgetünk, korai lenne erről bármit mondani.

 

A változás egyik eleme a gorlovolka.hu címmel készülő új honlapotok? 

Gábor: A honlap még nagyon gyerekcipőben jár, ez tényleg a jövő zenéje – csak, hogy teljes legyen a képzavar. 

 

Gorlo Volka

 

Igazi családi hangulat van a zenekarban, ahogy komáromi koncertetek után az öltözőben tapasztaltam. Gorlo Volka-karácsonyt is szoktatok tartani?

Meli: Mivel a zenekar 2019-ben állt össze, a következő év elején máris beköszöntött a covid, sajnos szinte esélyünk sem volt ezen gondolkodni, ezt oldani. 

Gábor: Nem, azt nem.

Hiszen nekünk minden találkozás vagy próba karácsony. 

 

Mi lenne számotokra a legszebb ajándék az idén karácsonykor?

Meli: Sorolom: ha elmúlna ez a feszültség, szorongás, melankólia, negativitás az emberekben.

Ha visszaállna a „rend“, ha a találkozásoknál újból önfeledten ölelhetnénk a másikat, talán több lenne a mosoly is az arcunkon. Ha vigyáznánk jobban egymásra és magunkra is. 

Gábor: Mindenképpen azt szeretném, ha visszatérhetne az életünk a normális, 2020 előtti mederbe. Azt hiszem, ez nem csak az én kívánságom, hanem minden ember óhaja. 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Tóth Viktor, Szabó Máté, Papp Viki