„Úgy terveztünk, hogy a 2022-es évet lazábbra vesszük, ez az elmúlt napokban teljesen megváltozott, de cseppet sem bánjuk" – Ismét A Dal színpadán a Phoenix RT (+VIDEÓ)

„Úgy terveztünk, hogy a jövő évet lazábbra vesszük, ez az elmúlt napokban teljesen megváltozott, de cseppet sem bánjuk.– Ismét A Dal színpadán a Phoenix RT

A Levegőt! című dallal indul 2022 januárban a csallóközcsütörtöki Phoenix RT zenekar A Dal 2022 című műsorban, derült ki a héten.

Puss Tamás basszusgitárost, énekest hívtuk fel a részetek miatt.

 

Mikor és hogyan tudtátok meg, hogy ismét bekerültetek A Dal negyvenes mezőnyébe?

Még a múlt hét végén hívtak a műsor készítői, hogy elmondják az örömhírt, én meg azonnal telefonáltam a srácoknak, Marcinak és Ferinek.

Nagyon örültünk mindhárman, hogy a tavalyi év után újra bejutottunk a legjobb 40 dal közé, így jövőre meg tudjuk mutatni a zenekarok pop-rockosabb oldalát.

 

Phoenix RT

 

Most már otthonosan mozogtak majd Budapesten, a tévéstúdióban és környékén.

Jó volt ott lenni idén A Dal színpadán, a szívünkhöz nőtt mindenki a stábból. Sőt akad olyan is, aki azóta Phoenix RT koncerten is volt.

 

A Levegőt! című dallal indultok. Hogyan született?

Az idén februárban strartolt a Levegőt! projekt, amely több mint negyven-ötven, a covid miatt munka nélkül maradt zenésznél készült fotósorozat volt. A győri Király Győző (Wildungphoto) állandó fotósunk és stábtagunk volt a fotóturné egyik kezdeményezője. A szervezők felkérésre mi írtuk a projekt himnuszát, a Levegőt! című dalt, amely a nyáron jelent meg az előadásunkban, hat érintett énekes, Karai Anna (Lifehack), Sicu (Vasmacska), Schrott Peti (Contonoom, Zártosztály, Tűzmadár), Mong Máté (Burnout), Rotten Zsolti (HeloZep!) és Pap Gergő (Plasticocean) társaságában.

De készült egy olyan változat, ahol egyedül adjuk elő a dalt. Ezzel neveztünk A Dal 2022-be, a jelentkezési határidő utolsó napján, szinte az utolsó órában.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Akkor most teljes gőzzel próbálhattok a műsorra.

Bizony, kezdődnek az előkészületek, a próbák.

Pedig úgy terveztük, hogy egy nyugis évünk lesz, lazábban vesszük majd a dolgokat, több időt szentelünk a magánéletre.

Azután jött a hír, hogy a Levegőt! beválogatták A Dal 2022-be, ráadásul Lackó Sanyiékkal folytatjuk az Elkéstél című dalunk klipjének tavaly decemberben elkezdett, azután a covid miatt abbamaradt forgatását. És jöttek még újdonságok, amikről nem beszélhetek még.

A nagy metál és rock and roll robbanás Komáromban – Anima, Phoenix RT és Rómeó Vérzik, este héttől éjfélig (+FOTÓK)

 

Mit üzentek a rajongóknak?

Maradjanak velünk, kövessenek bennünket az internetes csatornáinkon! Tavasszal jövünk, a turné egyik állomása Dunaszerdahely lesz, és Budapesten is adunk majd koncertet. Szorítsanak nekünk A Dal 2022-ben, és ha szükség lesz rá, szavazzanak a produkciónkra ezerrel!

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Wildungphoto