„2022 egy nagy kalanddal indul számomra” – Palágyi Ildikó A Dal 2022 színpadán

„2022 egy nagy kalanddal indul számomra” – Palágyi Ildikó A Dal 2022 színpadán

Királyhelmec örülhet a hamarosan induló A Dal 2022 dalválasztónak. Az onnan indult, Budapesten élő Palágyi Ildikó is bekerült a műsor negyvenes mezőnyébe.

 

Izgul? A címben idézett mondatot a facebook oldalán olvastam.

Inkább azt mondanám, izgatott várakozás van bennem. Olyan zenei műfajban tevékenykedem, ami ritkábban szerepel televíziós show műsorokban, így ez egy ismeretlen terep számomra. De

többek között ezért is jelentkeztem A Dal 2022 című műsorba, hogy bedobjam magam a mélyvízbe, és ebben a közegben is megmutassam magam.

 

Palágyi Ildikó

 

Énekes, zenész, pedagógus, segítő szakember, édesanya. Hogyan bírja mindezt egyszerre?

Ezek a szerepek változó arányban voltak és vannak jelen az életemben. Mivel még csak most lesz kétéves a kislányom, az időm legnagyobb részét jelenleg is neki szentelem, de egyre több időt töltök munkával is. Ez legtöbbször elképesztő logisztikai feladvány, ugyanakkor fel is tölt engem.

Sokáig nem volt igényem arra, hogy új dalokat írjak, de most már nagyon jólesik az éneklés és az alkotás, nagyon élveztem az idei koncerteket is.

Ezen kívül heti két órát tartok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, így bár egyelőre minimális óraszámban, de szépen, lassan a tanítás is visszatért a mindennapjaimba.

 

Palágyi Ildikó

 

Salt című első albumát, amelynek egyik éke a Northern Song című dal, még angolul énekelte fel, Indigó néven. Évekig használta ezt a nevet, és éppen ezekben a hetekben vált meg tőle. Miért?

Ezt a döntést jó pár hónap gondolkodás előzte meg.

Éveken át viszonylag éles határ választotta el életem különböző szerepeit, de mára már letisztultabban látom, merre tartok, milyen szakmai feladatok érdekelnek, és ezek egyre inkább összefonódnak.

Emiatt már kevésbé tartottam szerencsésnek előadói-alkotói létemet ilyen szinten leválasztani életem más szerepeitől, például a pedagógusi vagy a segítői hivatástól.

 

 

A Pillangó, amellyel A Dal 2022-ben indul, miről szól?

A Pillangó számomra arról szól, hogy a mélységekben, a nehéz élethelyzetekben ott rejlik a szárnyalás lehetősége.

Hogy ha túljutunk egy mély perióduson, a megtett út erőforrássá válhat számunkra.

 

Párja, Gyémánt Bálint zenész mit szólt a dalhoz?

Szerencsére nem csak a magánéletben, de szakmailag is egy hullámhosszon vagyunk a férjemmel.

Bálint gyakori, mondhatni állandó közreműködője a dalaimnak, a Pillangó stúdióverziójának gitárszólamait is ő játszotta fel, amik számomra nagyon fontos színárnyalatai a dalnak.

 

Palágyi Ildikó

 

Sokat járnak a Felvidékre? Mikor volt legutóbb Királyhelmecen? Vannak kapcsolatai itteni zenészekkel?

Sajnos, az életvitelünk nem teszi lehetővé, hogy annyiszor menjünk, mint szeretnénk, de a legfontosabb ünnepekkor igyekszünk így is eljutni Királyhelmecre, az idén karácsonykor is ott töltünk majd néhány napot.

A zenei barátságaim Magyarországon alakultak már ki, de nagyszerű lenne otthoni zenészeket megismerni, esetleg együtt dolgozni velük.

 

Mit üzen a rajongóknak? Mit vár A Dal 2022-től?

Azt üzenném, hogy nagyon sokat jelent a támogatásuk, és azt remélem, minél több olyan emberhez eljut a dalom, akik eddig nem ismerték a zenéimet, de talán tudnak kapcsolódni ahhoz, amit csinálok.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Palágyi Ildikó archívuma