„Már ezerrel pörgünk!” – Szombaton A Dal 2022 színpadán a Phoenix RT!

„Már ezerrel pörgünk!” –  Szombaton A Dal 2022 színpadán a Phoenix RT!

Február 12-én, szombaton este a Duna Televízió képernyőjén végre a csallóközcsütörtöki Phoenix RT zenekar is A Dal 2022 színpadán zenél. Győrög Márton gitáros, Lépes Ferenc dobos és Puss Tamás basszusgitáros, énekes az idén is igyekeznek odatenni magukat és sikerre vinni a kamerák kereszttüzében a Levegőt című számot! Budapestre indulásuk előtt Puss Tomit, a frontembert faggattuk.

 

Izgultok már?

Persze.

Már ezerrel pörgünk, nagy az izgalom, megy a készülődés. Tavaly is imádtuk ezt az időszakot.

Egészen vasárnapig Budapesten leszünk! Több interjú is vár ránk, valamint próbák, szombaton pedig az élő show.

 

Ez az izgalom azért másmilyen, mint tavaly volt, amikor először jártatok A Dal 2021 dalválasztó díszletei között.

Nagyon élveztük a tavalyi kalandot, jó újra ott lenni. Nagyon jó fejek, kedvesek, segítőkészek a stáb tagjai, öröm ilyen csapattal, ilyen körülmények között dolgozni.

„Úgy terveztünk, hogy a 2022-es évet lazábbra vesszük, ez az elmúlt napokban teljesen megváltozott, de cseppet sem bánjuk" – Ismét A Dal színpadán a Phoenix RT (+VIDEÓ)

 

Phoenix RT

 

Miről szólt az elmúlt nagyjából egy hónapotok?

A januárunk főleg a műsorra való készülésről szólt. Rengeteget próbáltunk, ötleteltünk.

Egy csomószor voltunk Budapesten fotózásokon, interjúkon, forgatásokon. El kellett készítenünk a Levegőt! akusztikus verzióját, amit szintén nagyon élveztünk. Ezt előadtuk az A38-as hajón, hamarosan látható, hallható is lesz.

 

A Levegőt! azon túl, hogy nagyon jó dal, valami másért is fontos, nem véletlenül tűzte zászlajára egy fotós projekt. Talán idézzük fel, mi ez a projekt és miről szólt!

Még valamikor 2020 végén fotósok hívták létre a Levegőt projektet, amely fotókon keresztül volt hivatott bemutatni,

hogyan élik meg a zenészek, előadók a koncertek nélküli létezést a pandémia alatt.

Bennünket is felkértek, és természetesen, nagy örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez. Sőt! Később megkértek minket, hogy megírhatnánk a projekt himnuszát, kísérő dalát. Ennek apropóján íródott ez a dal, valamikor 2021. március derekán.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Ahogy néztük, kemény vetélkedés várható szombaton, nem akárkik indulnak az adásban. Kitől tartotok, ha tartotok egyáltalán?

Azt gondolom, hogy a legerősebb mezőny jön össze a harmadik fordulóban. Nagyon jó és ismert előadók lesznek, erős dalokkal. Viszont

mi nem versenyként éljük meg ezt az egészet. Nagy dolognak tartjuk, hogy ott lehetünk, ország, világ előtt,

a Duna TV-én fő műsoridőben bemutathatjuk a dalunkat, profi színpadon, szuper látvánnyal. Mi kell több még? (nevet)

 

Mi lenne számotokra a legszebb eredmény?

Lehet, hogy közhely és sokan elpufogtatják, de mi már most nyertünk azzal, hogy közel 500 jelentkezőből a 40 között vagyunk, és tényleg így gondoljuk. Innen minden továbbjutás már csak hab a tortán. Nyilván örülnénk, ha sikerülne bejutni az elődöntőbe, de, ha nem, akkor sem leszünk letörve. Nem áll meg az élet.

Hamarosan új klippel jelentkezünk, márciusban pedig indul a tavaszi turnénk.

A nagy metál és rock and roll robbanás Komáromban (+FOTÓK)

 

Phoenix RT

 

Mit üzentek a képernyő előtt nektek szorító rajongóknak?

Annyit üzenünk, hogy nézzék a műsort szombaton 19.35-től a Dunán, amennyiben a zsűri pontszámai alapján nem kerülünk a legjobb négybe, küldjenek egy sms-t, ha szimpatikus a banda vagy elnyerte a tetszésüket a dalunk! (mosoly).

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum