Már most nagyon sok támogatást kapok a Felvidékről – Palágyi Ildikó szombaton este A Dal 2022 színpadán (+VIDEÓ)

Már most nagyon sok támogatást kapok a Felvidékről  – Palágyi Ildikó szombaton este A Dal 2022 színpadán (+VIDEÓ)

Azt mondja, végre azt csinálhatja ezekben a napokban, amit a legjobban várt, a zenélést, az éneklést. Kívül-belül ismeri a Pillangó című dalt, hiszen nem csak előadja, ő szerezte a zenéjét, maga írta a szövegét. A Királyhelmecről indult Palágyi Ildikó szombaton este A Dal 2022 színpadára áll.

 

Bizonyára nem volt mostanában ilyen sűrű hete. Interjúk, próbák, készülődés. Hogy bírja a tempót?

Valóban embert próbáló hetünk van, nagyon sok a teendő. Ez persze egyben izgalmas is, és az is nagy öröm, hogy sok helyen van lehetőségem megjelenni, hírt adni a dalomról. Ami viszont a legjobb ebben a hétben, hogy elkezdődtek a helyszíni próbák,

így végre azt csinálhatom, amit a legjobban vártam és szeretek, a zenélést és az éneklést.

 

Palágyi Ildikó

 

Nagy a tét. Az első magyar nyelvű dala a Pillangó. Hányszor énekli el mostanában naponta?

Változó, de az biztos, hogy minden nap előkerül valamilyen formában, legyen az zenekari próba vagy önálló gyakorlás.

Mivel nem csak az előadó, de a dal zeneszerzője és szövegírója is én vagyok, kívül-belül ismerem,

ám mindig van mit gyakorolni benne.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Szép, lebegő a dal. Egyformán teret ad a hangszereknek és a különleges hangjának. Kik kísérik majd szombaton este A Dal 2022 színpadán?

Nekem hatalmas motiváció volt a jelentkezéshez, hogy ez a műsor teret ad annak, hogy ne csak az ének, de a hangszerek is élőben szólaljanak meg. Így ezt kihasználva

csupa olyan zenészt gyűjtöttem magam köré, akiket mind szakmailag, mind emberileg nagyon tisztelek és szeretek. Velük együtt lesz teljes a dal.

Az állandó zenekarom két tagja is színpadon lesz, Gyémánt Bálint gitározik és Bartók Vince basszusgitározik. Szabó Dániel Ferencet ezúttal Klausz Ádám helyettesíti a doboknál. Külön ehhez a dalhoz egészült ki a zenekar Antal Gábor zongoristával, és három csodás énekhang is velem lesz a vokál szekcióban, Kész Petra, Molnár Enikő és Eőry Attila személyében.

 

Palágyi Ildikó

 

Bizonyára nézte az eddigi három válogatót. Miket gondolt a képernyő előtt?

Szerintem az idei egy elképesztően színes mezőny, számomra sok kedves zenésszel.

Sokan érkeztünk az underground műfajokból, aminek én személy szerint nagyon örülök, mert fontosnak tartom, hogy minél szélesebb rétegnek megmutassuk azt a színes zenei palettát, ami jelen van a koncerttermekben.

 

Ne is gondoljunk rá, de amennyiben a zsűri pontszámai alapján nem jutna tovább, mivel biztatná szavazásra a nézőket?

A mai rohanó, ingerekkel teli világ ellenére, vagy éppen azért, én nagyon hiszek a személyességben, a történetmesélésben, az együttzenélésben, az őszinte zenei pillanatokban.

Én ezeket szeretném belecsempészni a szombati produkciómba, és remélhetőleg minél többen lesznek azok, akik pont ezt keresik.

 

Palágyi Ildikó

 

Az otthon, Királyhelmec szavazóira is számít?

Már most nagyon sok támogatást kapok a Felvidékről, ami rendkívül jólesik, és nagyon hálás vagyok érte.

„2022 egy nagy kalanddal indul számomra” – Palágyi Ildikó A Dal 2022 színpadán

 

Mik a tervei tavaszra, nyárra? Ha egy kicsit kifújta majd magát a szombati megmérettetés után.

Nagyon szeretnék még nyár előtt kijönni egy új magyar dallal, és persze remélem, hogy élőben is minél többször találkozhatunk majd a közönséggel.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum