Sokkal látványosabb, mint bármelyik eddigi videónk – ma Phoenix RT klippremier! (VIDEÓ)

Sokkal látványosabb, mint bármelyik eddigi videónk – ma Phoenix RT klippremier! (VIDEÓ)

Elsősorban a klip magával ragadó képi világára érdemes figyelni, mondta megkeresésünkre Győrög Marci, a Phoenix RT zenekar gitárosa. Az Elkéstél a Jelzőfény című albumuk legborongósabb dala. Már amikor elkészült tudták, klipet szeretnének hozzá forgatni. Kulisszatitkokról, A Dal 2022-ről és tavaszi turnéjukról faggattuk a zenészt.

 

Miről szól az Elkéstél című dalotok? Miért ezt „filmesítettétek“ meg, és miért most mutatjátok be?

Ez a dal a Jelzőfény lemezünk talán legsötétebb, legborongósabb hangulatú dala, és már a megírásakor tudtuk, hogy ehhez klipet szeretnénk forgatni.

Egy olyan klipet képzeltünk el, ami sokkal látványosabb, mint bármelyik eddigi videónk, viszont ez rengeteg szervezést, tervezést igényelt. Csúsztunk is nagyjából egy évet a megjelenéssel a tervezetthez képest, azon prózai oknál fogva, hogy 2021 januárjában-februárjában javában tombolt a covid, gátolva a forgatásokat, nyáron pedig nem lehet téli felvételeket készíteni, ami a videó központi motívuma. Szerencsére, az idén télen sikerült leforgatni a hiányzó részeket, így most (el)késve ugyan, de meg tud jelenni a klip.

 

Phoenix RT

 

Kik az alkotók?

A klipet ismét Laczkó Sanyával és az EPIX Stúdióval forgattuk (köztük Csáky Mátyás kollégánk is). Úgy érezzük, hogy sikerült minőségi munkát végeznünk a rendkívül hosszú és nehéz forgatási napokon. Szeretünk velük dolgozni, mindig különleges felvételek születnek. Ennek a klipnek még inkább keserves volt az elkészítése, főleg az időjárás miatt, de már megszoktuk, hogy minden klipforgatásunkon megfagyunk.

 

Phoenix RT

 

Március 12-én, Székesfehérváron, a Nyolcas Műhelyben indul Tiszán innen, Dunán Tour című tavaszi turnétok a Nova Prospect és a Salvus zenekarokkal. Mik a további állomások?

Öt állomása lesz a közös turnénak. Március 19-én Dunaszerdahelyen, március 25-én Szombathelyen, április 1-én Kecskeméten, végül pedig április 8-án Budapesten állunk színpadra. Április 29-én pedig megtartjuk az elmaradt Rockkarácsonyt, Rockmajális címmel a somorjai Pomléban, a Rómeó Vérzik és az Anima zenekarok társaságában.

A nagy metál és rock and roll robbanás Komáromban (+FOTÓK)

 

Phoenix RT

 

A Nova Prospect az Utolsókból az elsők című dalával indult A Dal 2022 második válogatóján. Nem jutottak tovább. Ahogy ti sem a harmadik válogatóból. A Dal 2022 már utánatok van? Most teljes gőzzel a turnéra gyúrtok?

Sajnos, az idén sem jött össze a továbbjutás, viszont nagyon élveztük a pörgést, ami a szerepléssel jár, valamint azt is, hogy az idén végre élőben lehetett zenélni az adásban és vihettünk egy kis szombat esti metált a Duna TV-be. Az adás után pihentünk egy kicsit, viszont most már a turnéra készülünk, összeállítjuk a koncertprogramot, összepróbáljuk, azután nemsokára megkezdődnek a koncertek. Mindemellett

lassan jönnek a dalötletek is az új lemezünkhöz, amelynek a megjelenését 2023-ra tervezzük.

 

Phoenix RT

 

Mivel ajánlod a figyelmünkbe Elkéstél című vadonatúj klipeteket?

Elsősorban a klip magával ragadó képi világára érdemes figyelni. Úgy érzem, sikerült pontosan olyan hangulatot teremtenünk, amilyet előzőleg szerettünk volna. Nem egy pozitív hangvételű videóról vagy dalról van szó, viszont ezeket az érzéseket szerintem sikerült átvinni a képernyőre. Érdemes megnézni.

 

 

Ne felejtsük el, hogy közben zajlik A DAL 2022 online Akusztik Dalversenye is, ahol mind a 40 produkcióra lehet szavazni, köztük a Phoenix RT Levegőt című szerzeményére is.

AKUSZTIK DALVERSENY

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Wildungphoto, archívum