Így várja a szombati koncertet a GORLO VOLKA és az Estendøn - velük beszélgettünk

Így várja a szombati koncertet a GORLO VOLKA és az Estendøn - velük beszélgettünk

Hamarosan a GORLO VOLKA és az Estendøn dalaitól lesz hangos Gúta városa, ugyanis március 19-én a helyi VMK-ban koncertezik a két zenekar a RESET 2022 koncertest keretén belül. Az esemény előtti készületekről és hangulatokról faggattuk a két zenekart.

Válaszadók az Estendøn zenekarból Kaszmán-Saróka Liliána, Bánovski Richárd, Recska Roman és Smid Ádám, a GORLO VOLKA zenekarból Farkas Melinda, Szabó Gábor és Gőgh Ákos (Oggy).

 

Néhány nappal a koncert előtt milyen érzések és gondolatok kavarognak most bennetek aktuálisan?

Ádám: Hogy idén végre hazai közönség előtt is koncertezhetünk és hogy most is, mint mindig, oda tesszük magunkat ahogy kell, lazán és jókedvvel.

Ricsi: Én is alig várom, hogy az otthoni közönséget örvendeztetve zenéljünk végre! Nagyon buzgón készülök a koncertestre.

Remélem, úgy várnak minket a kedves hallgatók, mint ahogy mi őket.

Lili: Ebben a pillanatban épp azon pörgök, hogy kik fognak eljönni bennünket megnézni, meghallgatni. A következő pillanatban meg már éppen azon fogok töprengeni, hogy még milyen szervezési feladattal nem foglalkoztam, amivel foglalkozni kell még. A következő pillanatban pedig már arra fogok gondolni… tovább is van, folytassam?

Meli: Fogalmam nincs mit veszek fel, ez az örök dilemma és aztán szinte az utolsó pillanatban küldöm a fiúknak, hogy öltözzenek hozzám :D Bár ülős koncertest lesz és az utóbbi időben az ilyen típusú koncertből sajnos több jutott, amit jómagam kevésbé szeretek. Remélem sok ismerős lesz és laza, családias, baráti hangulatban fog telni az este annak ellenére, hogy nagyon nagyon izgulok és nem kicsit vagyok ideges.

Lili: Ismerős a problémakör, én sem döntöttem még, mi legyen a végleges öltözetem. Nálunk már nem egyszer fordult elő, hogy a fiúk választották ki, mit öltsek magamra. Szerintem most is így lesz.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Gútán már mindannyian koncerteztetek. Milyen élmények kötnek benneteket a városhoz?

Oggy: Mint egyetlen gútai a két zenekar tagjai közül, nekem hatalmas megtiszteltetés, hogy mindenki habozás nélkül rábólintott a koncertre. Nagyon szeretek otthoni közegben játszani a barátaimnak és a családnak. Utoljára három évvel ezelőtt volt lehetőségünk itthon játszani a GORLO VOLKÁval, szóval jó lesz bemutatni a fejlődést :)

Meli: Gútát nagyon szeretem, jó embereket ismertem meg az évek alatt, mivel itt van az egyik próbatermünk is, sokat járunk ide. Tetszik a kis városi hangulata.

Lili: Mi eddig csak egyszer zenéltünk itt, mégpedig a Hajómalom Fesztiválon. Aznap este több gútai emberrel is megismerkedtem, akikkel nagyon jót beszélgettem. Így egy kis betekintést nyerhettem személyes történeteik által a gútai élet mindennapjaiba. Sőt, azóta másokat is megismertem a városból. Jó lesz újra visszatérni hozzájuk.

Új felállásban folytatja az Estendøn

 

Mi az, amit a legjobban vártok a szombati koncerttel kapcsolatban?

Ricsi: Nagyon várom, hogy lássam a vigyorral díszített ismerős arcokat koncert közben. Várom a pakolást, az útközbeni poénokat. Várom, hogy Roman megkérdezze, hogy “Srácok, jó így a hajam?”

Kíváncsi vagyok, hogy a kritikus fülek miképp vélekednek majd az előadásokról.

Roman: Azt, hogy végre bevegyen a fodrászom, hogy ne kelljen kérdezgetnem, milyen így a hajam. :)

Gábor: Hát elsősorban azt, hogy végre találkozhassak remek zenészbarátaimmal. És maga a koncertezés mindig jó élmény, szóval természetesen azt is.

Meli: Mi, a Gorlo Volka tagjai már reggeltől összecsődülünk Gútán és egy kellemes, próbával, hülyéskedéssel, jókat evéssel teli napnak nézünk elébe.

Amit nagyon várok, az a találkozás a barátokkal, ismerősökkel és az első, jól lefogott akkord leütése, ha ez megvan, onnantól már minden sínen lesz :)

Lili: Személyesen még azt is nagyon várom, hogy élesben is kipróbálhassam az új hangszerem.

 

Estendøn

 

Mennyire változtatta meg az elmúlt két év a koncertre való felkészüléseteket? Változott bármi is a koncertcsend hatására?

Gábor: Fura belegondolni, hogy 2019-ben fél év alatt több koncertünk volt, mint akár 2020-ban vagy ‘21-ben.

Persze így sem panaszkodhatunk, hisz voltak lehetőségeink, és egészen csodás élményeket tartogatott ez a pár alkalom is. És igen, az, hogy ismét eltelt 4 hónap koncert nélkül, biztosan meglátszik majd rajtunk, a rutin hiánya sosem tesz jót. Márpedig a rutint csak “terepen” lehet megszerezni. Reméljük, a közönség ebből semmit sem fog érzékelni.

 

Milyen újdonsággal fog találkozni a hallgatóság a RESET 2022 koncertesten, miben lesz más ez az alkalom, mint mondjuk bármelyik tavalyi hazai koncertetek?

Gábor: Hát albumot még egyetlen koncerten sem kereszteltünk. :) Ebben mindenképpen különleges lesz a mostani alkalom.

Lili: Ritkán zenélünk olyan helyen, ahol a közönség ül, ezért ebben mindenképp más lesz az eddigi koncertektől.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Most a GORLO VOLKA tagjaitól kérdezem, hogy mi az oka annak, hogy a lemez keresztanyjáról vagy keresztapjáról mindeddig semmit nem árultatok még el?

Oggy: Egyértelműen a meglepetés ereje. Így egy kicsit - úgymond - intimebb az egész keresztelő.

Gábor: Aztán az is bennünk van, hogy azok, akik eljönnek, kaphassanak valami exkluzív élményt és tartalmat.

Meli: Annyit azért elárulok, hogy egy hozzám közel álló személy lesz a köri, aki talán nem is sejti, hogy milyen sokat köszönhetek neki, ami a szövegírást illeti, hogy egyáltalán elkezdtem ezzel foglalkozni.

Elmúlik a lemeztelenségünk – megjelent a Gorlo Volka új videoklipje és cédéje (+KLIP)

 

Ha csak egy dolgot mondhatnátok annak az érdeklődőnek, aki még nem döntötte el, hogy elmenjen a koncertre, mi lenne az?

Lili: Már csak Te kellesz ahhoz, hogy a kultúra is életre keljen!

Ricsi: Ha még az illető nem hallotta a zenekarokat élőben, akkor azért ajánlom, mert meglepődne, miféle felvidéki muzsikát játszanak a zenekarok. Ha ismeri a zenekarokat, akkor pedig azt hallgassa meg, miféle új finomságokkal szolgálnak. Az egyetlen egy dolog meg az lenne, hogyha eljön a koncertre, azzal csakis jól járhat.

Roman: Ricsi olyan új akkordokat fog lefogni, amiket még egy Coltrane albumon sem hallottunk.

Gábor: Talán pont a bizonytalanságra szeretnék rámutatni - ez a koncert biztosan megvalósul, de nem lehet tudni, hogy mikor lesz a következő. Ragadjuk meg a pillanatot, és éljünk azzal a lehetőséggel, amit tálcán kínál az élet.

Meli: Kapcsolj ki!

 

GORLO VOLKA

 

Szeretnétek még ezen kívül bárkinek üzenni a koncertesttel kapcsolatban?

Gábor: Nagyon szeretnénk megköszönni a gútai VMK vezetőségének és kollégáinak a maximálisan támogató és nyitott hozzáállását, hisz munkájukkal már most hozzájárultak az este sikeréhez.

 

Az este programja:

19.30 Kapunyitás
20.30 Estendøn koncert
21.45 GORLO VOLKA koncert

Jegyek már csak a helyszínen kaphatóak a koncert előtt!

ATEMPO.sk
Fotó: Pálinkás Eszter, Tóth Viktor