Alakítás díjat kapott a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválján Schwechtje Mihály Az örökség című darabjában Jusztina szerepének megformálásáért Szvrcsek Anita színművésznő. A Komáromi Jókai Színház előadását Rédli Károly rendezte. Újabb fontos szakmai díjáról kora délután faggattuk Szvrcsek Anitát.
Beke Sándor és Szvrcsek Anita is a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottjai között
Az ATEMPO.sk nevében szívből gratulálok!
Köszönöm szépen!
Jusztina azért fontos szerep a pályámon, mert mindig hálás vagyok, ha karakteremtől eltérő, szélsőséges élethelyzetben lévő, sokhúrú, furákat játszhatok. Nagyon izgat és igazi kihívás.
Legutóbbi ekkora fajsúlyú szerepem Lessing Emilia Galottijában volt Nyíregyházán, előtte pedig réges-régen Vyrypajev Álom című darabjának Lány, akinek, barna volt a nyála című szerepe, egy behatárolhatatlanul fura figura a pozsonyi színművészeti főiskolán, illetve nagyon fontos volt még számomra az Anyám azt mondta, hogy ne című darab, amit szintén a Komáromi Jókai Színházban mutattunk be annak idején.
Nagyon köszönöm az égieknek és mindenkinek, hogy megtalált Jusztina, ez az elveszett, egy kicsit abszurd, törékeny, már-már görög anyasorsot idéző figura.
Több nézőtől hallottam, mennyire megdöbbentően életszerű volt ez az alakítás. Mintha így érkeztél volna az utcáról a színpadra. Mennyi időbe telt megteremteni Jusztinát Rédli Károly rendező instrukciói alapján?
Károllyal éltem meg pályafutásom egyik legszínészcentrikusabb próbafolyamatát. Jusztina sima nyugalommal született és vált olyanná, amilyenné, persze
behatóan tanulmányoztuk a periférián élő hasonló sorsokat.
A bemutató óta sokat alakult is a szerep. Folyamatosan érik és változik bennem.
Kisvárdán alakítás díjat nyerni azért különlegesebb, mert a magyar színházak fesztiválján ott az egész határon túli magyar szakma. Nem sajnálod, hogy nem személyesen vehetted át ma este a díjat?
Vérzik a szívem, de megesett már, hogy színházi fesztiválon nem tudtam személyesen átvenni díjat, éppen az előbb emlegetett Emilia Galotti kapcsán, viszont korábban, halleluja, már volt szerencsém díjazottnak lenni Kisvárdán, Nyikolaj Koljada Mese a halott cárkisasszonyról című darabjának komáromi előadásában Nyina szerepéért.
Ez a ma esti kisvárdai alakítás díj roppant becses a számomra,
persze nem különben a régebben kapott társulati, illetve nívódíjak vagy a közönségdíj, de azok értelemszerűen másképpen kedvesek a szívemnek és másért fontosak. Sajnos, ilyen a sors keze: két énekes fellépésem és sanzonestem van ma, az egyik Párkány, a másik Léva mellett. Semmiképpen nem lett volna fair lemondani.
Úgy tudom, a sanzon az egyik kedvenc műfajod. Talán azért, mert legalább annyi színészi teljesítmény kell hozzá, amennyi hangi adottság?
A hangi kvalitás talán el is törpül a mellett, hogy a sanzonokat zsigerileg meg kell élni és úgy átadni a közönségnek. Persze, az igazán katartikus az, ha a kettő együtt történik.
Valamennyi sanzon egy pici mikro élet, de hát egy Piazzolla-, Hegerová- vagy Dalida-dallal másképp nem is szabad bánni, azokra kondicionálni kell a lelket.
Kisvárdán a közönség biztosan tapsolt, amikor a neved említették a díjátadón.
Valahogy kedvező csillagzat alatt történt meg a kisvárdai előadás, pláne azon tényeket tekintve, hogy nyolc hónapja nem játszottuk a darabot, ráadásul beugrás volt az egyik szerepbe, nem is említve, hogy majd hét órát utaztunk kánikulában, és egy számunkra ismeretlen térben, az ottani zsinagógában játszottuk. Az előadás mondhatni hatalmas szakmai elismerést kapott,
a közönség, a kritikusos és a más-más színházakból érkezett kollégák, elmondásuk szerint, még másnap, a szakmai értékelésen is a hatása alatt voltak, és akadt aki még a könnyeivel is küzdött.
Nagyon élveztük kollégáimmal és nyugtáztuk is, hogy menő volt olyan behatóan értékelni a darabot, konfrontálódni, polemizálni a miértekről, meglátásokról. Igazi szakmai vitakör alakult ki.
A Kisvárdai Lapokban gyönyörűen írt rólad Kovács Dezső. Öt arcot ragadott ki a fesztiválról, köztük vagy te is. Az ilyen szakmai díjak után másnap másképp kel fel a színésznő?
Néhány hétig jobb és könnyebb létezni ilyen elismerések után. Azután visszatér az élet a rendes medrébe, és ugyanúgy nulláról kell kezdeni, mert ez a pálya ilyen kegyetlen is.
Az örökség ősztől nagy örömünkre újra látható lesz a színházban. Kollégáim nevében is mondhatom, hogy már nagyon várjuk.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Dömötör Ede, archívum, Kisvárda
