Vihar című dalukat egy egész kórus énekelte – randevú a HoryZone együttessel

Vihar című dalukat egy egész kórus énekelte – randevú a HoryZone együttessel

Ez a harmadik közös nyaruk, miután az egyiket „elvitte” a covid. Baffy Anna gitáros, vokalista, Bakos Orbán Attila dobos, Gubala Nicolet szövegíró, énekesnő és Uličná Lucia basszusgitáros Krasznahorkaváralján tágítják a HoryZone együttes horizontját. Fiatalos lendülettel meséltek dalaikról az ATEMPO.sk közönségtalálkozóján az idei Gombaszögi Nyári Táborban. Koncertjük után a Szifon színpad mellett vártuk, és azonnal faggatni kezdtük őket.

Tempóba hoztuk a zenészeket Gombaszögön! – Nagy találkozások a Korona udvarban

 

Hogyan lehetett így megfogni a közönséget?

Nicolet: Közismert dalokat is a műsorba válogattunk, amelyek tetszettek az embereknek. A legtöbb saját számunkat még nem ismerik annyian, így mindig volt egy-két olyan dal, amit mindenki tudott énekelni és visszatérhetett a szuper hangulat.

Lucia: A tréma mindig a javunkra válik. Az első két számnál még trémánk van, ami azután lepereg. Szerintem ettől olyan jók a koncertek.

Anna: Úgy érzem, hogy valóban jól sikerült ez a ma esti koncert. Mindent beleadtunk, még azt is, amit nem tudtunk. (nevet) Fantasztikus közönség volt! Sok múlik azon is, milyen környezetben vagyunk, milyen emberekből áll a közönség, mert nem mindenkinek tetszik ez a fajta zene.

Attila: Sok koncert vár ránk a nyáron. Ez a harmadik nyarunk, jobban megnyomjuk, mint az eddigieket.

 

HoryZone

 

Kiknek az arcát tudtátok kivenni a tömegből?

Attila: Láttunk régi osztálytársakat, tanárokat, szülőket. Ez úgy megmelengeti a szívet.

 

A szomszédasszony itt volt? Akit a közönségtalálkozón emlegettél, hogy jelentette, amikor nyitott ablaknál doboltál.

Attila: Sajnos, nem jött el, pedig megnéztem volna az arcát, ahogy a nekünk tapsoló közönséget nézi. Amikor ma eljöttem otthonról, láttam és integettem neki.

 

HoryZone

 

Ott volt viszont Papp Viki, a rozsnyói endorfin énekesnője, aki előtte a közönségtalálkozóra is benézett. Láttátok?

Nicolet: Láttuk. Örültünk, hogy a koncertre is eljött, és élvezte a zenénket. Láttam az arcán, hogy tetszett neki.

Lucia: Velünk énekelte a szöveget, ami nagyon jólesett.

 

Gondolom, az is feledhetetlen pillanat volt, amikor a Vihar című dalotokhoz felállt mögétek a pelsőci Korona Énekegyüttes? Amelyben többen énekeltek a zenekarból.

Nicolet: Ezt mi kezdeményeztük. Számomra valóban megható volt, mert körülbelül nyolc éve vagyok az énekkar tagja. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön ez a pillanat, amikor a szövegemet fogják énekelni mögöttem. Csodálatos érzés volt!

 

A Korona Énekegyüttesben, Tömöl Gabriella vezetésével, könnyű- és komolyzenét, magyar és angol műveket is énekeltek.

Nicolet: Előttünk is több stílusban énekeltek, de biztosan hatott rájuk, hogy jelenleg több a fiatal kórustag.

 

HoryZone

 

Mikortól érdekel az irodalom?

Nicolet: Attól a perctől, hogy megtanultam olvasni. Másodikos kislány voltam, amikor találtam egy mesegyűjteményt, és minden nap elolvastam egy mesét. Azóta falom a könyveket, imádom a verseket, és nagyon szeretem az irodalmat.

 

A HoryZone verséneklő együttesként kezdte.

Nicolet: Reményik Sándor Őszi erdőn hamvadó parázs, valamint Nemes Nagy Ágnes A szomj című verseit zenésítettük meg Rimaszombat országos vers- és prózamondó fesztiváljára 2019 áprilisában. De már lezártuk ezt a korszakot.

 

Te írod a szövegeket. A többiek elfogadták?

Még nem volt abból konfliktus a zenekarban, hogy milyen szövegeket írok. Kaptam már kritikát, hogy ezt vagy azt másképp kellene megfogalmazni, de orvosoltam. Általában nem szólunk bele egymás dolgába. Úgy gondolom, hogy a zenekarban mindenki tudja, mi a dolga, és megpróbáljuk a saját ötleteinket összehangolni.

 

HoryZone

 

Hány szöveged van a füzetedben?

Szövegfoszlányokat találok a telefonomban vagy akár egy-két jegyzetfüzetben, azokat dolgozom bele a kész dallamokba. Ha megszáll az ihlet, verset is írok. De nem ezzel foglalkozom. Megyek a buszon, sétálok az áruházban, eszembe jut egy mondat, és leírom, hogy jó lesz majd az új dalba.

 

Melyik számotok aratta most Gombaszögön a legnagyobb sikert?

Lucia: A Csend. A legismertebb dalunk. Fent van a videómegosztó csatornán is.

Anna: A Rólad című számot is nagyon élvezték.

 

 

Meddig szeretnétek eljutni a zenekarral? Hol a horizont?

Anna: Gombaszögön a Csemadok stage-ig! (nevet) Fejlődni szeretnénk. Egyre jobban megfogni a közönséget.

Nicolet: Nincs konkrét cél, amit kettő vagy öt év alatt teljesíteni kellene. Azt szeretném, hogy tartsuk meg a saját stílusunkat és maradjunk hűek magunkhoz. Ennyi a vágyam.

Lucia: Szeretnénk még egyszer eljutni az Öröm a Zene tehetségkutatóba, ahová 2019-ben már sikerült, és úgy fellépni, hogy megálljuk a helyünket a többi zenekar mellett. Annak idején saját számokat vittünk Budapestre, miután 2019 őszén megnyertük az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlét, de azok kezdetleges stádiumban voltak, nem dolgoztuk ki rendesen, és az énekhang sem volt ilyen fejlett, mint most.

Nicolet: Ráadásul az Öröm a Zenén mindhárman lázasak voltunk. Úgy mentünk oda, hogy hangunk sem volt. Most már tapasztaltabbak vagyunk. Tudjuk, hogy az első benyomás fontos a közönségnek és a zsűrinek is. Akkoriban nagyon szendék voltunk, most már tele vagyunk önbizalommal és energiával, ami kell egy zenésznek.

 

Jövőre egy színpaddal feljebb találkozunk Gombaszögön?

Attila: Egy fél színpaddal és még magasabb színvonallal feljebb. Ez a koncert sem volt rossz, de tudunk ennél jobbat is.

 

HoryZone

 

Mi következik a koncert után?

Attila: Pakolás.

 

A pakolás után?

Attila: Berúgás

Lucia: Bennem most teljes a boldogság! Nagyon örülök, hogy ennyi ismerős eljött, ez megmelengette a szívünket.

Nicolet: Most megbeszéljük, ki, milyen hibát követett el a koncert közben, és megpróbáljuk ezeket a hibákat orvosolni.

Anna: Én olyan boldog állapotban vagyok, hogy most nem érdekel semmi. Örülök magamnak, a többieknek, és annak, hogy minden, amit bepróbáltunk jól sikerült. Most jöhet a buli!

 

gombaszog-horyzone2022-001
gombaszog-horyzone2022-002
gombaszog-horyzone2022-003
gombaszog-horyzone2022-004
gombaszog-horyzone2022-005
gombaszog-horyzone2022-006
gombaszog-horyzone2022-007
gombaszog-horyzone2022-008
gombaszog-horyzone2022-009
gombaszog-horyzone2022-010

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző