December 10-én, e héten szombaton este hét órakor nyílik második, önálló kiállítása, a Látóhatár, Esztergomban, a Kaleidoszkóp Ház Art Bisztrójában. Közben énekel. Szóló után, együttesben, amelynek nem véletlenül lett a neve Holló. Az Udvardról indult, Budapesten élő Salgó Viktória azt mondja, elérkezett az idő, hogy többet halljanak róla itthon is.
Hol mutatkozott be először festőként?
Budapesten, a Kisüzem nevű kultúrkocsmában és kávézóban, ahol Péter Judit sok éve szervez kiállításokat, lehetőséget biztosítva amatőröknek és nagyon komoly festőknek egyaránt. Változó, hogy mik lógnak a falakon.
Olvastam, hogy igazán komolyan festeni négy éve kezdett. Miután művészettörténész lett, majd múzeumpedagógus volt a Ludwig Múzeumban. Gondolom, a festészet nem köthető dátumokhoz, állandóan jelen van a képzőművész életében.
Sok vizuális előképe volt annak, amit meg szeretnék alkotni vásznakon.
A folyamat során azután találkoztam a saját képességeimmel, a folyamatokkal, hogy mi történik aközben, amikor az ember fest, ezért hivatkozom arra, hogy a festés nekem terápia is.
2018-ban szükségem volt egy olyan tevékenységre, amivel erősen kapcsolódom önmagamhoz, ezért jött a festés.
És a zene?
Az egy sokkal hosszabb történet. Zsapka Attilához jártam gitározni tanulni otthon, Udvardon. Addig zongoráztam. Alapszinten megtanultam gitározni, amit nagyon jól tudtam használni a cserkészetben. Ez volt az a közösség, amely miatt aktívan kezdtem zenélni. Végzős voltam az érsekújvári gimnáziumban, amikor zenekarba kerültem. Kamocsán volt az első zenekarom, a Colored Friday. Azért színes péntek, mert péntekenként próbáltunk.
Majd feljöttem Budapestre, az ELTE művészettörténet szakára. Kellett néhány év, amíg olyan közegbe kerültem, ahol megint zenélhettem. Az egyik munkahelyemen kiderült, hogy énekelek, és összeraktunk egy albumnyi Cseh Tamás-dalt, amelyben az egyik énekes voltam. Tóth László egyetemi tanár, a másik énekes vitte a zenekart. Ez a zenekar nyitotta ki a zenei szcénát számomra Budapesten nyolc-kilenc éve.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Az idén októberben a dunaszerdahelyi NFG Klubban adott koncertet, egy-két gitárral. A festményeit vetítették a háta mögé?
Nem a képeim voltak, megkértem a helyieket, hogy vetítsenek valamit.
2019 óta kezdtem foglalkozni a saját dalaimmal. A szólókarrieremet építem, amely éppen most vált át zenekari változatba. A szóló marad, de lesz mellette egy zenekarom is.
Lett egy zenekara?
Két felvidéki és két budapesti tagja van. Mézes Zoltán basszusgitáros, a Gorlo Volka és a Pálmafunk zenésze mellettem a felvidéki tag, Budapestről Hönich Henrik dobos és Öllős Dávid gitáros éreztek. Holló a zenekar neve. Most alakul az arculatunk.
Miért éppen Holló?
A madár, mint szimbólum kötődik a zenéhez. A holló Európa egyik legnagyobb testű és legokosabb énekes madara. A hollónak mitologikus szerepe van, összeköti a látható és a láthatatlan világot.
Ars poeticám, hogy a zene olyan megfoghatatlan csatorna, amely a közönséget és engem összeköt egy láthatatlan világgal, jómagam csupán közvetítőként vagyok ebben jelen.
Két próba van mögöttünk. Jelenleg tizenkét saját dalom hangszerelése történik. Jövő tavasszal vagy nyár elején jövünk. A dalok saját szerzeményeim, verseket régóta írok, középiskolásként nyertem is egy díjat a Szlovákiai Magyar írók Társasága pályázatán. Később sajnos, abbahagytam. A saját dalaimhoz házi videóim jelentek meg. A szólókarrierem ott tart, hogy még nem lehet beletenni milliós költségvetést.
{jamedia src="/
" type="video" mtype="youtube"}
Itthon alig hallottunk a dalairól.
El kell jutnia egy előadónak addig, hogy az önmagáról megfogalmazott dolgait a szélesebb közönség elé tárja. Az is egy állomása ennek az útnak, hogy most ír rólam az ATEMPO.sk. Vannak céljaim, sosem volt különösebben fontos, hogy a dolgaimról emberek tízezrei tudjanak.
Szeretnék saját közönséget építeni, amelynek nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy akik meghallgatják a dalaimat, megnézik a festményeimet, kapcsolódni tudjanak azokhoz. A megszületésük fontosabb, mint hogy hirdessem ezeket.
Most következik egy új fázis.
Mi vár a közönségre e héten, szombaton, december 10-én este Esztergomban, a Kaleidoszkóp Ház Art Bisztrójában, Látóhatár című kiállításán?
Erős horizontális hatású festmények, ahol válaszvonalak és képmezők találkoznak, amelyek művészettörténeti szempontból lényegesek, de a befogadó szempontjából is fontosak. Ezek a festmények természetes nyugalmi állapotot idéznek meg. Nem egy tudatos választás volt ez a részemről, inkább egy utólagos értelmezés.
Kiállítok nagyobb méretű festményeket is. Az első, Léptékváltás című kiállításomon a harmincszor negyven centiméteres képek után másfél méteres képek következtek. December 31-ig tekinthető meg Esztergomban a kiállítás. Azután a képek Budapestre, a Nyitott Műhely nevű helyre kerülnek, ahol majdnem ugyanez a tárlat január 7-én nyit.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Stépán Virág, Dányi Viktória, Tóth Emese, Boldizsár Edit
