Crossover ska, funk, reggae, most már egy kicsi metál is. Így foglalta össze stílusukat Sóti Juli, a 2011-ben alakult vajdasági Sin Seekas együttes énekesnője még tavaly, a komáromi RESET fesztiválon való fellépésük előtt. A zentai, kupuszinai és szabadkai zenészekből álló együttesben jelenleg Bauer Stevo trombitál, Dienes Ákos dobol, Pintér Tamás gitározik és vokálozik, Szűcs Dávid basszusgitározik, Szűcs Gergő zenél kürtön mellette.
Sóti Julival dalszerzővel beszélgettünk, akit inspirál a felvidéki zenészek összefogása és közös alkotása, meg az, hogy nem egymás ellen, hanem együtt építkeznek. Február 24-én, pénteken a dunaszerdahelyi NFG Klubban ad koncertet a Sin Seekas a Jóvilágvan zenekar társaságában.
Délelőtt a piacon összefutottam egy Vajdaságból ide került lánnyal. Csillogott a szeme, mert többször látott benneteket otthoni fesztiválokon. „Mint a lidércek tánca a fesztiválkordonon”. Jut eszembe az egyik dalszöveged.
A Pánik a levesben című dalban szerepel ez a sor. Többen is átéltük a csapatból a szorongató pánik érzését, amely bármikor lecsaphat, a legabszurdabb helyszíneken, akár az álmunkban vagy egy fesztiválon a tömegben, mintha egy lidércnyomás nehezedne az emberre. A nyomás, amit magunkra helyezünk összenyomja a valóságot és levegőért kapkodva próbálunk túlélni, majd a végén rájövünk, hogy csak az elménk trükközik.
A lány a piacon azt is mondta rólad, képzeljek el egy raszta hajú csajt, aki, ha beindul, egy energiabomba a színpadon.
Valóban sok emlékezetes show-elemünk volt az idők során. Megtörtént, hogy egy páncélos lovag tombolt a színpadon velünk vagy egy nyolc méteres szoknyában táncoltattam a közönséget, de a szóda szökőkutat is sokat emlegeti a közönség mai napig.
A legfontosabb, ha felmegy a csapat a színpadra, legyen egy olyan energia, amely valamennyiünket kizökkent és megmozgat. Olyan feszültségek és elnyomott szorongások szabaduljanak fel, mint amikor egy gyerek végre szülők nélkül ugrálhat az ágyon, tombolhat, játszhat. Ez történik velem, velünk a koncerteken.
Ilyen vagy a magánéletben is?
Attól függ, milyen a kedvem. Alapjáraton aktív ember vagyok, mindig töröm valamin a fejem. Tavaly egy nehezebb időszakon mentem keresztül, és azt vettem észre, hogy a színek befolyásolják a hangulatomat, akár az is, amit viselek. Nagyon szeretem a turkálókat, a vásárokat, és ott olyan kincseket találni, amik furcsák, szétvágom és átszabom a cuccokat.
A kreativitás és a mozgás segít ezeket a hullámvölgyeket átvészelni.
Ötletelek előre a színpadi megjelenésen és a vizualitáson. Legutóbb videókat vágtam össze a koncert hangulatához. Ha már van kivetítő, akkor ne csak egy logó mozogjon mögöttünk.
Kitől tanultál énekelni?
Dudás Beától, aki a Vajdaság legjobb énektanárnője. Sok énekesnő köszönheti neki azt, hogy nemcsak az energiát tudja átadni a színpadon, hanem a technikát is megtanulhatta. Bea olyan technikát tudott adni bármilyen stílusú énekesnek, ami segít abban, hogy ne menjen el egy idő után a hang.
Volt úgy, hogy elmentem hozzá, rám nézett, és azt mondta, inkább menj, tedd magad rendbe lelkileg, mert önmagad ellensége vagy, és nem engeded magadnak, hogy fejlődj.
Lerendeztem a lelki dolgaimat, visszamentem, és folytattuk a tanulást. Mindannyiunk pályáját követi, akik nála tanultunk. Tudom, ha elakadok, bármikor elfuthatok hozzá.
2021-ben megjelent Történetek című albumotok megtalálható az interneten. Két madár látható a címlapján, amint egymást nézik.
Tarapcsik Hajnalka óvónő és grafikus készítette. Két lélek kommunikációját mutatja a rajz, erről szól a lemez is. Hogyan beszélgetnek a lelkek egymással, milyen pozitív és negatív élmények érik őket és miért fontos, hogy ne csak egyedül, hanem kapcsolódva is megosszuk valakivel a fájó dolgokat. Ezeket mesélik a különböző történetek.
Mindenki egyedien dolgoz fel egy tragikus eseményt, de néha az egyszerű dolgok is okozhatnak fejtörést.
Énekeltek a minimálbérről, a családi bántalmazásról, arról, hogy ha a szívnek enni adsz, hát megkóstol, és szerepel az egyik dalban egy szerb mondóka.
Volt egy gitártéma, amelynek a lüktetéséről az Eci, peci, pec gyermekmondóka jutott az eszembe. A szövegben egy postagalamb elveszít egy bélyeget, ami egy csomó bonyodalmat okoz. Szóval ez a lüktetés és az abszurd világ hozta ki belőlem a mondókát. Ez a furcsa világ és a gyermeki naivitás kapcsolódik össze ebben a számban.
Ahogy mesélsz, pörgő-forgó nyüzsgő ember benyomását kelted. Hogyan van időd leülni és szebbnél szebb dalszövegeket írni?
A dalszövegírás lelki folyamat, nem mellesleg a zeneszerzés is az. Van egy olyan technikám, hogy ráhangolódok egy dalra, és napokig, hetekig abban a hangulatban vagyok. A karantén alatt könnyebb volt elvonulni.
Olykor napokig rossz a kedvem, mert intenzíven benne vagyok egy erős témában, amit addig nem hagyok, amíg ki nem írtam magamból.
Olyan ez mint egy időutazás, különböző lelki állapotokba kerülhet vissza az emlékek segítségével az ember. Nekem nehéz elfogadni, de a mélypontok nagyon inspirálóan tudnak hatni a művészre, és az élet is olyan, hogy nem hagy sokáig a magasban szárnyalni.
Mik a terveitek?
Most az a legfontosabb, hogy ismét élő kapcsolatot teremtsünk a közönséggel. A pandémia miatti online világ nagyon jó, de mi mindig úgy tudtuk átadni az energiáinkat a nézőknek, hogy élőben találkozunk. Makedóniában léptünk színpadra a szkopjei PIN Showcase fesztiválon, de február 24-én Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban találkozhat velünk és a Jóvilágvan együttessel a közönség.
Izgalmas új terep a Felvidék, és nagyon jó megismerkedni a sok nyitott emberrel. Több zenekart is követek már régóta. Az elsők a Jóvilágvan és a Jön Vuk zenekarok voltak, és már akkor látszott, hogy
a Felvidéken sokkal bátrabban állnak a stílusok fúzionálásához. Inspirál a felvidéki zenészek összefogása és közös alkotása, hogy nem egymás ellen, hanem együtt építkeznek. Sokat tanulhatunk tőletek!
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző
