Megcsókolta a színpadot Los Angelesben, a Whisky a Go Go klubban, majd kulcscsomójával a falba véste a Rómeó Vérzik jelét. Azt mondja, két dolog élteti, a szabadság és a lázadás. Szerinte a fiatalok ismét ráharaptak a mocskos rock and rollra, amit teltházas budapesti és itthoni koncertjeik is bizonyítanak. Milyen Kovács Koppány, a somorjai Rómeó Vérzik zenekar alapító tagja, basszusgitáros énekese, a rocklexikonok bekezdésein innen? És hogyan bírja a tempót, negyvenötön túl?
Tizenhét évesen csaptál a húrok közé. Huszonnyolc éve zenélsz. Ez nagyon hosszú idő.
Ezen már nem is gondolkodik az ember. Az életem részévé vált az egész. Ha hirtelen kaptam volna a nyakamba, eltűnődnék, felfogható-e. Mivel ebben nőttem fel, ebbe tanultam bele, és az első évek után, a zenekar menedzselését is vinnem kellett a vállamon, az egész életem összenőtt a Rómeó Vérzik zenekarral.
Szóval, nem tudom felfogni ezt a majdnem három évtizedet. Kovács Koppány egyenlő Rómeó Vérzik.
Mekkora meló volt?
Sokan azt hiszik, hogy most már hátradőlhetek, mert minden kész.
Manapság sokkal többet dolgozom a Rómeó Vérzikkel, mint húsz éve. Akkor könnyebb volt, most nagyon nehéz.
Reggel felkelek, és egy órát töltök azzal, hogy válaszoljak az e-mailekre, beállítsam a facebookon, hogy a helyszíneken hogyan fogynak a jegyek. Azután jön még az instagram, a tik-tok, bár ezeket kiválóan kezeli Kálmán Ákos gitáros, levéve ezzel némi terhet a vállamról. Én intézem viszont a shopot is, hogy melyik pólóból kell újabb méreteket gyártani. Van-e elég cédé, ha nincs, hívni a kiadót, gyártsatok; ha nem kell gyártani, van-e a raktáron.
Nem unod még?
Ez olyan, mint a házasság. Sosem stagnál, mindig vannak benne hullámvölgyek és hullámhegyek. Egyszer fent, egyszer lent áll a görbe.
Nemcsak a sikert mérem ezzel, hanem az „érzelmi hullámaimat” is a Rómeóval. Egyszer úgy érzem, hogy fent vagyunk a csúcson, és megkaptunk egy aranylemezt, egy Harmónia díjat és ettől többet már nem érhet el a Rómeó. Azután jön egy nagy zuhanás, amikor talán nem jönnek be azok a dolgok, amiket elvártam. Majd jön megint a felemelkedés, amikor megint kapunk egy aranylemezt, egy új díjat, azután a polgármester díját, teltházat csinálunk Budapesten, Dunaszerdahelyen. És akkor boldogság van.
Mi visz a színpadra negyvenötön túl?
A közönség. Olyan ez, mint amikor egy versenyző felállhat a dobogó legfelsőbb fokára, neki éneklik a himnuszt, neki tapsol a közönség. Ezt minden este érzem, bármennyien vannak egy klubban, sportcsarnokban vagy egy nagyobb helyen.
Amikor azt skandálják, hogy Rómeó Vérzik, Rómeó Vérzik, azt mondom, holnap ötezerrel kelek majd fel, és tízezerrel vetem magam a zenébe.
Megizzadsz a koncertek végére?
Persze. Mindig csorog rólam a víz.
Ez a lendület, az energia, a beleadott erő fokmérője?
Nézd, nincs semmi különbség a huszonöt, a harmincöt és a negyvenöt éves önmagam között. Húszévesen talán egy kicsit jobban reszkettem a színpadon. Most már van rutinom, de
ha nem érezném a bizsergést a seggemben, a dobogást a szívemben, és nem látnám a közönség visszajelzését, nem csinálnám tovább.
A kilencvenes években elég volt egy jó dalt írni. Ma már minden egyéb előbb kell ehhez, mint egy jó dal.
Mi egy olyan zenekar vagyunk, amely kilencvenötben azért alakult, mert szerettünk volna egy rohadt jó dalt írni, felállni a színpadra, és egy lázadó rockzenekar lenni. Ma már nem így működik.
Most, hogy bekerülj a TOP-ba és ott maradj a „közönség kedvencek” között, az kell, hogy fent legyél a facebookon, a tik-tokon, ami számunkra még mindig idegen. Nekem személyesen is idegen. Tizennyolc éves Bogi lányom megmondja, hogy apa, ez nem trendi, így meg úgy csináljátok inkább. Ha ő nem volna, elvesznénk, mert bennünket még mindig nem ez érdekel. Hanem az, hogy bemenjünk a próbaterembe, és egy remek dalt írjunk. Van nálunk egy fiatal zenész, Kálmán Ákos, a gitáros titán. A húszas évei végén járó srác már pontosan tudja, hogyan kell fotózkodni, hogy sok lájkot kapjunk. Megy a belső harc a zenekaron belül, de engedünk is ennek, mert azt látjuk, ez a forradalom.
Műfajotok, a dirty rock and roll elkísért benneteket az esztendők során. Nem szűnt meg a fiatal generáció érdeklődése a stílus iránt?
Tavaly vagy tavalyelőtt úgy gondoltam, hogy ennek leáldozott. Most azt látom, hogy a Rómeót elkapta a fiatal generáció. Teltházat csináltunk Budapesten, a Barba Negrában. Kétszáztíz ember volt Dunaszerdahelyen, a Soul Hunter Music Clubbanb, ami felfoghatatlan számunkra.
Igen, a fiatal generáció rákapott a dirty rock and rollra, mert látják a mocskosságot, a kaján vigyort az arcunkon, és azt, hogy negyvenöt, negyvenhat évesen még mindig tudunk újat mutatni. Nem vagyunk műmájerek, nem játsszuk meg magunkat. Amikor egy zenekar őszinte, felmegy a színpadra, és ezt kisugározza, azt érzik az emberek.
Emlékszem arra a régi Kovács Koppányra is, aki vastagon kifestette a szeme környékét, és egy skót szoknyában zúzott a színpadon a basszusgitárjával. Most itt ül egy konszolidált férfi, nyakában nyaklánccal, amelyen egy lakat lóg.
Belül nem változtam. Kívülről bizonyára sokat, hiszen öregszik az ember. A kifestett szem és a skót szoknya nem álarc és álruha volt. Húsz évvel ezelőtt A Rettenthetetlen volt a kedvenc filmem, azért vettem fel a skót szoknyát, mert a szabadság érzését jelképezte számomra. Akkor még hosszú volt a hajam, azért festettem a szemem, mert különc akartam lenni. Lázadtam. Az elmúlt években, a polgári életben is a lázadók oldalán álltam. Elég, ha csak a Deichmanos cuccot vesszük, amikor szerveztem egy tüntetést Somorján.
Mindig a lázadást választom, csak már nem skót szoknyában, hanem tornacipőben, szakadt farmerben és bőrkabátban lépek fel. A negyvenhatodik évemben járok, számomra most ez az exkluzív.
Koncert után pedig másnap bemész betördelni a somorjai városi újság következő számát.
Ma délelőtt is ez történt. Maradjunk a szép, nagy felvidéki magyar valóságban! A zenekarból egyelőre nem tudunk megélni. Azért élte meg az elmúlt huszonnyolc évet a Rómeó Vérzik, mert nem a megélhetésre, hanem inkább a hitelességre hajtottunk.
Az elején elmondtam a srácoknak, és a mai napig így tartjuk, hogy mindenki biztosítsa be a megélhetését, és hagyjuk meg magunknak azt az extra luxust, hogy rock and rollozhassunk minden hétvégén. Amit a rock and rollal keresünk, számunkra hollywoodi élmény!
Jártatok ott. Négy éve a Tankcsapdával Los Angelesben adtatok koncertet.
A Whisky a Go Go bárban léptünk fel. A legendás klubban megfordult a Guns N’ Roses, a Mötley Crüe, Frank Zappa. A legnagyobbak! Ehhez képest amúgy egy ragyás, mégis ikonikus hely.
Amikor felfelé lépdeltem a lépcsőn, az öltöző felé, végighúztam a kezem a falon. Tele volt firkálva. A kulcscsomómmal a falba véstem egy RV-jelet. A koncert végén letettem a basszusgitárt, és megcsókoltam a színpadot.
Az hogyan érint, hogy csupán ti ketten a Felvidékről, a Csallóközcsütörtökből indult Phoenix RT zenekarral tudtatok meghódítani hatalmas mennyiségű magyar közönséget? Amelyről a többi felvidéki zenekar egyelőre csak álmodik. Milyen érzés ilyen értelemben zászlóshajónak lenni?
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy a sok munkánknak meglett a gyümölcse, és örülök, hogy voltak olyan kis keresztfiaink, mint a Phoenix RT, akik jöttek utánunk. Puss Tomival, a zenekar frontemberével éjszakákig beszélgettünk, tervezgettünk. Ők tanulták meg a legjobban a leckét. Persze, másoktól is kértek tanácsot, hogyan is kell ezt csinálni.
A lecke első pontja, hogy magyarországi kiadót, ottani menedzsert kell találni. Ahogy azt ti is tettétek.
Kiadó kell hozzá, igen. A Phoenix RT-nek utat mutattunk azzal, hogy oda jutottak ők is a Hammer Kiadóhoz. Mi később eltávolodtunk a kiadók világától, próbáltunk saját utat találni. A legutóbbi lemezünk, a Szűk a tér már szerzői kiadásban jött ki, és aranylemez lett így is. Azért említettem, hogy a másik szemem sír, mert szeretném, ha minél több felvidéki zenekar eljutna erre a szintre.
Meg kell találnunk a Felvidéken egy klubhálózatot Pozsonytól Királyhelmecig, hogy ezeken a helyeken rendszeresen turnézhassanak a felvidéki zenekarok.
Nagy álmunk, hogy amerre turnézunk itthon, mindenütt helyi bandák lépjenek fel velünk. Gömörhorkán májusban két helyi együttes lesz az előzenekarunk.
Gondoltad volna huszonnyolc éve, hogy egyszer majd lesz Koppányos termo bögre, öngyújtó, laposüveg?
Tegnap beszélgettem a feleségemmel arról, milyen boldog lehetek, hogy megvalósítottam az álmaimat. Azt feleltem neki, amit most neked is mondok, mindezért megküzdöttem.
Attól szép az élet, hogy küzdenünk kell az álmainkért. Megjelent egy szólómezem, a Rómeó Vérzik mellett, kihoztam egy teljesen más stílusú dolgot, és lett termo bögrém meg minden egyebem, amiket örömmel vásárolnak az emberek. Ez visszaigazolása annak, hogy valamit jól csinálok.
Hol rejtegetted eddig a benned élő cowboyt?
Évek óta érlelődött bennem az Amerika-érzés. Vidékre költöztünk. Nagyszarvára. Vannak lovak, birkák, galambok, fürjek, kutya, macska a farmon. Minden reggel megetetem az állatokat, majd hazamegyek a faluban álló házunkba. Délután kettőkor vissza, a rancsra: etetés, póni suli, lovas oktatás, este hétkor indulok haza. Áldás, hogy ezt tehetem. Már ha nincs zenélés.
Mennyire tetszik ez a vadkeleti hős Koppány?
Ez a szabad Koppány, a Rómeó Vérzikkel pedig a lázadó Koppány énekel. A szabadságból és a lázadásból állok össze. És ezeket nem lehet bennem kettéválasztani.
Szerintem azért is felvidéki legenda a Rómeó Vérzik, mert más hazai magyar előadók is éneklik a dalaitokat egy lemezem. Az Enyém, Tiéd, Övé tavaly decemberben jelent meg, nyolc dalotok feldolgozásával.
Azt szokták mondani, hogy egy dal akkor jó, ha tábortűz mellett, egy szál gitárral is el lehet énekelni.
De, ha a dalodat visszahallod egy másik előadótól úgy, ahogy meg sem fordult a fejedben, a mennyországban jársz, és azt mondod, jobb, mint az eredeti.
Életpercek címmel előadói ested van.
Március utolsó napján lesz legközelebb Dunaszerdahelyen. Egy szál gitárral játszom a dalaimat, amit a Rómeónak meg magamnak írtam, vannak a műsorban bordalok, a Vadkelet hőséből is egy-két dal. Közben elmesélem az életemet. Hogyan kerültem Szlovákiába, miképp éltem meg az elmúlt évtizedeket.
Miért újítottátok fel az RV TV-ét a YouTube-on?
Tíz év után kötelező volt. Rájöttünk, hogy az embereket nemcsak a koncert érdekli, hanem az is, hogy mit csinálunk előtte a turnébuszban, utána, a szálláson.
Extra nüanszok ezek, amelyekben megmutatjuk, ugyanolyan fasza gyerekek vagyunk, mint az induláskor voltunk.
Meddig bírod még?
Bízom benne, hogy nagyon sokáig. Mindkét lányomat szeretném férjhez adni.
Ha ott tudnék lenni az esküvőn, és énekelni a lányomnak, az egy nagyon nagy dolog lenne.
Ha sikerülne, azt mondanám, hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi mindent megengedett nekem. Sokszor otthagyhattuk volna a fogunkat, de mindig megmentett bennünket az Isten. Szancho, a dobos tavaly volt ötven éves, az idén nyáron pedig Rikkó, a gitáros lesz ötven.
Amikor nemrég Budapesten, a Barba Negrában hátrafordultam, és láttam, ahogy az ötvenpluszos Sancho hogyan püföli a dobokat, ránéztem, és azt mondtam, oké. Ha te bírod, nekem is bírnom kell!
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: a szerző
