SzóTAGOK: A költő lelkén van a világ terhe – Gondolatokba merülve, kávéillatban, Németh Mátéval (INTERJÚ)

SzóTAGOK: A költő lelkén van a világ terhe – Gondolatokba merülve, kávéillatban, Németh Mátéval (INTERJÚ)

Hét éve kezdett lelki istápolásba, másokért is. Akkortól ír verseket. Már tudja, hogy nem szégyen együtt sírni a pillanat örömével. Szabad verseit olvasva, azonnal szurkol az ember, hogy sikerüljön megvalósítani a Szenvedő Lelkek Keresztjét. A huszonharmadik évében járó Németh Máté vallja: „A szabad léleknek élnie kell a megfelelő motiváció peremén.” Ilyen gondolatok között indult beszélgetésünk a fiatal komáromi kortárs költővel, a minap egy kávéházban.

 

A tollam a kard, a papírom pedig a lelkem szava. Ez is egy idézet tőled.

Ezt gondolom, amióta elhunyt Tisztelt Seres Ferenc költő úr. Azt mondta, soha ne feledjem, ha nem így fogom látni a dolgokat, sosem leszek alázatos.

Az alázatos ember elfogadja, hogy harcol valakik lelkéért, és hangot ad azoknak, akik nem bírják elmondani a fájdalmukat.

Ez az ars poeticám. Tizenhat évesen kaptam ezt az útravalót a verseimet olvasó Seres Ferenctől, azóta ez a mottóm.

 

Németh Máté

 

„Onnan már felfelé volt az út, mégpedig a versírás által”

Miképp dolgoztad fel, hogy örökbe fogadott gyermek vagy, akinek elhunyt örökbe fogadó anyukája?

Először azt mondtam, ez csak egy rossz álom lehet, meg sem történt. Amikor leülepedett mindez a lelkemben, érthetetlen, depresszióba zuhantam. Onnan már csak felfelé volt az út, mégpedig a versírás által.

 

Többen melléd álltak ezen az úton. A tehetséges költő korunk majdani kiemelkedő alakja lesz. Ezt írta a Bolond című versed elé az idén húsvétkor Tóth Olivér, a STAND-ART portál főszerkesztője.

Tóth Olivér költő hét éve a barátom, tanárom és mesterem. Amikor megalapította a STAND-ART roma – magyar művészeti portált, társfőszerkesztővé választott. Verset is írtam hozzá, köszönet gyanánt, mert mellettem áll és felkarolt.

Hatalmas erőt adott, hogy bátran merjek előre lépni, tanulni és alázattal vinni azt, amit mások nem mernek.

 

Németh Máté

 

Már-már úgy beszélsz, mint egy lelki atya.

Katolikus pap szerettem volna lenni. Azután úgy döntött a sors, hogy még nincs itt az ideje. Amint az idén leérettségizem, a Selye János Egyetemen hallgatok majd református teológiát.

 

Több versedben vannak mondatok, amelyeket pólóra nyomtatva kellene az emberekre adni, hogy hirdessék.

Csupán szeretném megmutatni, hogy ne csak a világ napfényes oldalát lássuk. Mert itt van a fájdalom, a gond, a halál.

A harangozó verseket persze, sosem szerették az emberek. A mélységből merítek. A nevetést, a mosolyt meghagyom másnak. Bérmakeresztanyám, Viktória olykor fotókat küldött, hogy ihletet adjon. Fényképeket illesztek a verseimhez.

 

Németh Máté

 

Barna Zsolt főszerkesztő azzal ajánlotta az olvasók figyelmébe a Tanácsok előtt című versedet a Pesti Költészet portálon, hogy ilyen versektől maradhat életben a mai magyar költészet.

Barna Zsoltnak köszönöm, hogy befogadott a Pesti Költészet kis közösségébe. Arra biztatott, hogy dolgozzam többet a verseimmel.

Nem mindenkit csókol meg a múzsa. Ki kell érdemelni a csókját.

 

A Nívó portálon Vernyik László egyengeti az utadat.

Aki őszintén megmondja, hogy a vers jó vagy sem. Azután sokat segít. Sosem kritizál. Megmagyarázza, hol kellene javítani, hogy még szebb legyen a vers.

 

Németh Máté

 

„Nehezen beszélek a verseimről, mert minden költőnek van titka”

Vannak állandó olvasóid?

Plószné Papp Mária néni az egyik legkedvesebb személy, akivel kapcsolatba kerültem a hét év alkotás alatt. A legtisztábban kérdezi mindig, mit akartam a verssel. Szabó Piroska a lelki nagymamám. Buzdít, energiát ad, követ. Benkő Máté osztálytársam a legjobb barátom. Együtt kezdtünk lépcsőket megmászni, együtt ismerkedtünk a költészettel, de soha nem feledjük, hol kezdtük, és mennyi mindenen kellett keresztül mennünk. Sokat segített kimásznom a depresszióból. Seres Ferencről már beszéltem. Vörös Ferenccel együtt a legelső pillanattól kezdve nemcsak olvasták, hanem szavalták is a verseimet és barátokká lettünk. Vörös Ferenctől még egy festményt is kaptam ajándékba, melyet nagy becsben tartok.

 

Az egyik versedben úgy fogalmazol, hogy Hamlet elkallódott monológja fogadott apaként újra fiává. Mire utalsz?

Nehezen beszélek a verseimről, mert szerintem minden költőnek van titka. Olyan, akár a rózsa. Hagyni kell, hogy kinyíljon, és akkor pillantjuk meg a csodát. Amúgy a Hamletet olvastam, amelyben megfogott egy pillanat, amit átkonvertáltam, és leírtam. Műhelytitok az is, de most elárulom,

amikor verset írok, hat-hét könyv van nyitva mellettem. Olvasok egy mondatot, egy bekezdést megfog, elkezdek töprengeni, hogyan építhetem be azt, amit arról gondolok a versembe. Ihletet merítek. És beindul az agyam. Születik a mű.

 

Hamletről nekem azonnal a színpad jut az eszembe.

Szeretek szavalni. Gyermekkoromban sok szavalóversenyen jártam, hogy édesapám nyomdokaiba léphessek, aki nagy szavaló volt.

Nagyapám pedig járási Csemadok-elnökként szervezte is ezeket. Nemrég a szakközépiskolában, ahol cukrásznak tanultam, Benkő Mátéval előadtuk Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című versét. Én szavaltam magyarul, Máté mondta és játszotta japánul. Nagy sikert arattunk. Az idei Tompa Mihály Országos Versenyre Váci Mihály Te bolond című versével készülök. Édesapám készít fel, aki tizenhét évesen ezzel a verssel nyerte meg az országos szavalóversenyt. Kolek János magyartanár úr bízik bennem. Mindenki szorítson április 15-én!

Szöveg és fotó: Bárány János, ATEMPO.sk

 

Németh Máté: Bolond!

Te szégyentelen! 
Ha kérdeznék, 
nem tudnám ki vagy!
Össze csúszott bordák 
mezején kapáló Paraszt,
Anyád öklén elvert bujdosó,
halottas ágyakon hentergő.
Vaskos beszédek születése
a kerítések túlsó oldalán.
Nincs itt semmiféle új világ!
Az éjjelek magzatán lüktető
tanácsaid omladéka,
tanyákhoz besorolt trágyadomb,
deres füvön indul 
gyűrődésed olvadása.
Hát még ennyit sem tud 
a tökéletlen?!
Különben is úgy sem temetünk 
ingyen mostanában.
Önmagát emeli fel a ráncokba
békült ölelések csarnoka, 
és maradvány képekkel
gyászol az, ki maga sosem 
ölt hálaadást a 
tegnapok asztalánál.
Nincs itt semmiféle új világ! 
Te drótsövényeken 
akasztani való per!
Üres szótagok gerincén 
jelölt tüntető, elsírt motyogások
zsoltárán éhező,
hideg koporsókra hullott göröngy,
örvendezz, hogy ma nem téged 
visznek olcsó nyugtatásra áldani!
Mikor senki se lát, befordult 
arccal mondj el mohón 
magadért egy imát. 
Mert nincs itt semmiféle új világ! 
Látod, Apád úrnáján valaki
éppen üdvözlégyet mond…!