Szeptember 7-én, szombaton este 20 órai kezdettel, Komáromban, a Tiszti pavilon szabadtéri színpadán, a KútFeszt programjaként, tekintheti meg a közönség a naszvadi História zenekar „Mit ír az újság” című koncertmusicaljét. Lábszky Olivért, a zenekar frontemberét faggattuk.
„Tavaly dőlt el, hogy ötletem alapján színpadra visszük a régtől íródott koncertmusicalt. Az új felállású csapat gőzerővel dolgozott az előadáson. Rengeteg volt a dolgunk. Érkeztek Borsó Ákos rendezői utasításai, aki szerepel is az előadásban. Tóth László Laca és Nagy Boglárka, a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház színjátszói énekelik a Férfi és Nő szerepeket. Egyedi hangjukra volt szükségünk” – sorolta Olivér.
A koncertmusical története az újság és a politika, az újságírók és a politikusok körül forog, egy szerelmi szállal.
„Ne ijedjen meg senki! Buli várható a színpadon. Valami úgy jó, ahogy van. Énekeljük majd a fináléban. Nem kell itt semmivel sem bíbelődni. Csináljuk a dolgunkat, és valahogy majd kialakul minden” – idézte a záródalt a zenész.
KÚTfeszt 2024-ben is - zenés színházi fesztivál sok fellépővel Komáromban (részletes program)
Eredetileg az Európa-udvarban található Borozó előtt lett volna a premier. Később, Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója javaslatára került a Mit ír az újság az idei KútFeszt programjába és a Tiszti pavilon szabadtéri színpadára.
„Robi belelátta a történetet az általa szervezett fesztiválba, mi pedig rábólintottunk. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!
Szeptember 7-én lesz tehát az ősbemutató. Jövőre, január 31-én 19 órakor tartjuk majd a kőszínházi premeirt, Dunaszerdahelyen, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, Takács Tímea igazgatónő jóvoltából. Aznap délelőtt diákoknak is játsszuk” – újságolta Oli, aki amondó. 19 dalt tartalmazó musicaljük sokkal több lesz, mint egy História-koncert.
„Az elején sok szereplőben gondolkodtunk. Végül úgy döntöttünk ketten adják elő a dalokat, ám a jövőben kerülhetnek még szereplők az előadásba. A díszletet a zenekar tervezte. Egyszerű, de nagyszerű lesz” – titokzatoskodott a dalszerző, dalszövegíró. előadó, aki elárulta, milyen História-dalokat hallhat a közönség.
„Szerepelnek az előadásban a Rikkancs, a Mit ír az újság 1 és a Mit ír az újság 2 című dalaink. Íródtak új számok is, mint a Politikus, az Újságíró. Eddigi 5 lemezünkről kerültek számok az előadásba. Érdekes lesz megfigyelni, milyen kapcsolatba kerülnek majd egymással a történet során” – fogta rövidre Lábszky Olivér.
Kép és szöveg: Bárány János, ATEMPO.sk
Az ATEMPO.sk a Mit ír az újság História koncertmusical hivatalos médiatámogatója