Színes történet következik egy póniról, grófnőről, hercegasszonyról, almáról, kamerákról, jegyautomatákról, levegőről, a belső kohóról, zenéről és iskolapadokról. Mindez fontos szerepet játszik Hostomský Fanni, a Komáromi Jókai Színház színművésznője életében. A Pressburg tévésorozat és a Hancsovszky film szereplője ezerrel pörög. A komáromi kávéházba is úgy viharzott be, mint a szélvész.
Ritkán találkozom olyan színésznővel, aki egy kastélyban született.
Már a nagymamám is a csicsói kastélyban dolgozott. Édesanyám a csicsói gróf úr ügyintézője, könyvelője volt. Amikor felújították a kastélyt, kialakítottak egy szolgálati lakást. Mivel édesanyám az egész felújítás alatt a kastély körül dolgozott, egyben felügyelte a felújítást, felajánlották nekünk, hogy költözzünk a szolgálati lakásba. Akkoriban bérlakásban laktunk, így azután pár évre a kastélyba költöztünk. Hatéves koromig éltünk ott, azután költöztünk családi házba.
Kislányként a kastély udvarán tipegtél?
Egy pónira emlékszem. Roman volt a neve! Ötven méterre a bejárattól volt az istállója.
Megtörtént, hogy hajnalban felébredtem, és ahogy voltam, mezítláb, kirohantam megnézni a pónit. Megsimogattam, majd Vili bácsi, a lovász bevitt a lakásba anyukámékhoz, hogy kiszökött a kislány. Szóval, akadtak hercegnős részletek a gyermekkoromban, és itt kezdődött a lovak iránti végtelen szeretetem, de ez egy másik történet. (nevet)
Kálnoky Alajos gróf, aki mindig csicsóinak tartotta magát, két éve elhunyt.
A szüleim mély emberi, baráti kapcsolatot ápoltak a gróf úrral. Informatikában és egyéb dolgokban sokat segítettem feleségének, doktor Lindi Kálnoky grófnőnek, miközben jókat beszélgettünk. A színházról is.
Rengeteget járt színházba Bécsbe. Egyszer elmentünk a Burgtheaterbe, A két Korea újraegyesítése című előadásra. Azóta az egyik kedvenc darabom.
A grófnő most is hív Bécsbe, hogy megint menjünk színházba. Liechtenstein Alexandra hercegasszony, a gróf úr lánya, aki a csicsói kastélyt és a gazdaságot örökölte, egy kicsit töri a magyart. Sokszor van Csicsón. Közeli viszonyt ápolok vele. Olyan ember ő is, mint mi vagyunk, csak németül beszél, és ritkábban van itthon. Látott a Komáromi Jókai Színházban, a Tótékban, amit Béres Attila rendezett és amelyben Ágikát játszottam. Tetszett neki az előadás. Ismerte a darabot, értette a kontextust.
A Pressburg című szlovákiai magyar tévésorozat almáskertje Csicsón állt?
Csicsón volt, igen. Anyukám agrármérnökként harmincegy évet dolgozott az almáskertben ügyvezetőként. Ott volt a fák telepítésénél. Végigkövette a sorsukat, és jelent volt, amikor gyökerestől kihúzták az almafákat.
Ahogy a Pressburg első részében az édesanyát alakító Molnár Xénia?
Pontosan úgy. A forgatás még ott zajlott, ám amikor elkezdték vetíteni a tévében, már nem volt meg az almáskert.
Bérbe adták, más mezőgazdasági termény kerül a helyére.
Nagy siker a Pressburg péntek esténként.
Egy kicsit meglepett ez a nagy siker. Persze, számítottam közösségünk érdeklődésére, de arra nem, hogy a sorozat ki tud törni a szlovákiai magyar közösségen kívülre is.
A premier előtti napokban Csicsón voltam, és hallottam, amint a karónkiabáló hirdette, hogy pénteken este lesz a Pressburg, nézzék, mert lesznek benne csicsói szereplők és helyszínek. Mindenki rácuppant. Ügy lett. Naponta háromszor leadták a hangosbeszélőben a hírt. (mosolyog)
Amióta fut a sorozat szlovákok és szakmán kívüliek is rám írnak. Nem számítottam arra, hogy nekik is tetszik.
Jól érezted magad a Felvidéki Betyárok között?
Színművészeti egyetemista voltam a forgatás idején. A Pressburgban tanultam meg, mi az a filmezés, mit, hogyan kell csinálni kamerák előtt.
Volt olyan jelenet, amit tízszer újra vettünk. Molnár Csaba rendező sosem hagyta jóvá elsőre a felvételt. Biztonsági köröket futott.
Szakmailag nagy iskola volt a forgatás. Azelőtt egyetemista diákfilmekben szerepeltem, a Pressburg volt az első komolyabb filmes munkám.
Milyen volt Csicsóról Pozsonyba kerülni?
Elsős vagy másodikos egyetemista lehettem, amikor megkeresett Molnár Csaba, hogy szeretne fiatalokkal ötletelni egy Pozsony témájú filmen. Háromnegyed éven keresztül jártunk hozzájuk, a Duna utcára Melecsky Kristóffal etüdözni, jeleneteket szerkeszteni. Olyat is, hogy csicsói vagyok, felkerülök Pozsonyba, és próbálok jegyet venni a villamosra, de nem megy. A fővárosban három-négyévente cserélik az automatákat, és mindegyik másképp működik, sőt városrészenként néha másképp néznek ki ezek az automaták. Volt olyan, hogy megmakacsolta magát és bliccelnem kellett, ahogy Atinak sem sikerült jegyet váltania a Pressburg harmadik részében, hiába nyomkodta a gépet.
Felhőtlenül teltek az egyetemi évek?
Igen. Michal Vajdička és Táňa Pauhofová osztályában végeztem. Elsőben még Ľuboš Kostelný tanított színészmesterségre.
Mindig azt mondta: ››Fanni, lélegezzen!‹‹ Azóta, ha begörcsölök a színpadon, mert nem megy valami vagy hirtelen elakadok, és nem tudom, mit csináljak, veszek egy mély levegőt.
Táňa Pauhofová pedig arra oktatott, ha valami akadály ér jelenet közben, próbáljam arra használni az ebből fakadó dühöt, frusztrációt, mérget, hogy csak azért is leküzdöm. Ezt a tüzet fordítsam arra, hogy fűtse a belső kohót, ami az ››üzemanyag‹‹, amely a színpadon hajt.
Koncentráció, pontosság, temperamentum, tettrekészség, ezeket tanultam igazán.
Aszpikpatkány mikor kezdett mocorogni?
A covid alatt, azután tavaly nyárra kirágta magát a dobozából. Most, ősszel pedig készül egy újabb kislemeznyi dallal. Az lesz az anyag címe, hogy Lakoma. A lakoma fennkölt esemény, ahol szépen eszünk jó ételeket. A patkánynak semmi keresnivalója egy lakomán. Megint olyan képeket kerestem, amelyek ütköztetik a két világot.
Ösztönösen születtek Aszpikpatkány dalai – Hamarosan közönség elé lép az énekesnő
Gondolom, ezért lett művészneved Aszpikpatkány. De miért nem gyűjtesz magad köré zenészeket? Te is gitározol.
A legtöbb dalom zongorán születik. Sokszor könnyű, máskor nehéz másokkal együtt zenélni, és nem csak az idő miatt.
A dalaimat, amiket kitalálok, tolmácsolnom kell három-négy másik zenésznek. Ez a tolmácsolás pedig néha körülményes. Magam magammal meg tudok egyezni, mit, hogyan szeretnék, másokkal megosztani gyakran problémás.
Számítógépen komponálok. Miközben az együtt zenélés hatalmas öröm is egyben. Képes katarzist okozni az élmény, ha érezzük, hogy a hallgatóság is élvezi és mindenki táncol a zenéimre. Összenézünk a többi alkalmi zenésztárssal, és jön az a semmihez sem hasonlítható jó érzés. Decemberben készülünk is egy hasonló koncertre.
Azt hallom, formálódik a színészek zenekara a Komáromi Jókai Színházban.
Abban is zenélek. Elvileg a zenekar párhuzamosan működik majd a próbák mellett. Végtelenül örülök, hogy az igazgatóság felismerte a zene fontosságát, és
rájöttek, mennyi fantasztikus zenész van a társulatban, a műszakban, és hogy ezt kihasználják végre. Mi, színészek nagyon akarjuk a zenekart.
Úgy tudom, Aszpikpatkány dalai színházi előadásokban is felhangzanak.
A Gurigongo Symposium ››Ásó, kapa meg a nagy!‹‹ című érzékenyjátéka mellett, amelyben szerepelek is, a TREPP Színházi Platform ››Szebb, mint Ilona‹‹ című új darabja zenéjét szereztem, az ››Oly korban éltem én... ‹‹ című produkciónak, ami közelít az ötvenedik előadásához, a zenei világát alkottam meg. Most Gubis Éva: Más halak című kötete hangoskönyv változatának zenéjét komponálom.
Szebb, mint Ilona – a Trepp Színházi Platform új előadása az alkotók szemszögéből (INTERJÚ)
Hírét vettük, hogy bábozol is.
Ebbe is belekontárkodtam. Talán beleszerettem?
Már egyetemista koromban felnéztem a bábosokra. Sokkal többet dolgoznak, kreatívabb a világuk, mint a miénk, színészeké. Fárasztó műfaj. Már én is érzem.
Kalocsányi Gábor bábszínésszel, sok helyen játszottuk és fogjuk játszani a Nyolckor a bárkán című darabot a harmadik pingvinről, aki valahogy mégis felszökik Noé bárkájára. A felnőttek is szeretik. De az igazi közönség az iskolákban vár ránk.
Mondják, megint iskolapadban ülsz.
Valóban, felnőttképzésre járok Budapestre, ahol alkalmazott színházat, szociodrámát, vitaszínházat tanulok júniusig. A Gombaszögi Nyári Táborban számos vitaszínházi előadást rendezett a TREPP társulatával Sereglei András színész, rendező, drámapedagógus. Ő adta az ötletet a budapesti, diploma utáni képzésre, ahol maga is tanít.
A komáromi Selye János Gimnáziumban pedig a középső GIMISz Diákszínpad, ahová elsőtől harmadikig járnak diákok, és jelenleg harminc tagja van, próbáin igyekszem erősíteni Bajkai Csengel Mónika rendezőnő munkáját ezekkel a módszerekkel.
Élesben adom át a diákoknak, amiket a Freeszfe Egyesület képzésén a CEU-n tanulok.
Évát alakítod Laczkó Sándor rendező, producer Hancsovszky című játszott dokumentumfilmjében. A tiéd és a címszerepet játszó Hégli Bencéé az utolsó jelenet. Évekkel a tornaljai robbantás után, Budapesten, egy autóbuszban, Hancsovszky letagadja, hogy valaha is ismerte a nőt. Döbbent tekintetedet viszik magukkal a nézők a moziból.
Megörültem, amikor Laczkó Sándor rám írt, hogy jól sikerült a felvétel, és ez lesz a zárókép. Dél-Komáromban, a Monostori erőd előtt zajlott a forgatás egy valódi veterán autóbuszban, amit később be kellett tolni, mert lemerült az aksija. (nevet) Nagyon jó forgatási nap volt. Olajozottan dolgozott a stáb, a kellék, a haj, a smink, a jelmez. Mindenki profi volt. Akár egy gépezet! Közben jókat beszélgettünk.
Nehéz pillanatot kellett megszülni. Örülök, hogy azt is sikerült megoldanom.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Pálinkás Eszter – My Neverland photography, Dömötör Ede, Pressburg Partners Production, Hancsovszky Film, archívum
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!