CSAK NÁLUNK: Krisztusi korban, keresztény metált énekel – A párkányi Nemes Dávid útja az Ady Streettől a Mennydörgésig (NAGYINTERJÚ+FOTÓK)

CSAK NÁLUNK: Krisztusi korban, keresztény metált énekel – A párkányi Nemes Dávid útja az Ady Streettől a Mennydörgésig (NAGYINTERJÚ+FOTÓK)

A menny és a dörgés egyszerre vannak jelen az életében. Az egykor az underground szcénán zenélő előadó, mára új utat talált. Mennydörgés nevű zenekarukkal a keresztény metal híve lett. Hogyan jutott a párkányi gimnáziumtól az A38 Hajóig? Miképp változtatta meg a hit? Mik a tervei 33 évesen? Nemes Dávid Budapesten élő és alkotó, hang- és videotechnikus, dalszerző, énekes exkluzív interjút adott portálunknak. 

 

Mikor kezdtél zenével foglalkozni?

Egészen kiskoromban édesanyám látta, hogy folyamatosan a játékhangszerekkel játszom és énekelgetek, így amint tehette, beíratott zeneiskolába ének és gitár szakra.

Később elkísértem egy osztálytársamat az alapiskola suli zenekarának, az Ady Streetnek a próbájára, és elvarázsolt, hogy ott már nemcsak egyénileg szólaltatják meg a hangszereket, hanem csapatban is hallható egy „kész” dal, megannyi kihívással.

Nem volt kérdés, hogy én is szeretném látogatni ezeket a próbákat! Ott kezdődött a zenei karrierem. 

Főként gitároztam, mivel időközben elkezdett mutálni a hangom, de mellette autodidakta módon dobolni is tanultam. Többnyire csak figyeltem a dobost vagy, amit mutattak neki, majd ezután a szünetekben odaszöktem a dobok mögé, hogy én is megpróbálhassam eljátszani az adott ritmust. Ezek után elkezdtem zenehallgatáskor a dobokra figyelni és leütni a hallott ütemeket a combomon, iskolapadon, bármin, amit értem, így folyamatosan fejlődtem. Ha hiányzott a dobos a próbáról, nagy örömmel helyettesítettem!

Minél jobban beleláttam a hangszerek világába, annál jobban kezdett foglalkoztatni a dalírás is, így megírtam a zenekar intróját. Talán valahol ott kezdődött el a dalszerzés az életemben. 

 

Nemes Dávid

 

Tiniként jött az Ending the Way zenekar?

Tizenhét éves koromban az iskola mellett már jártam énekre, gitárra, szintetizátorra, trombitára, kórusba, doboltam, zenekaroztam, letettem a jogsit, és a barátnőmre is jutott időm.

Az akkori zenekarom megalapítása előtt nem volt pénzem, ének- és gitárerősítőre egyszerre, azonban egy dobfelszerelést ki tudtam fizetni, így volt egy kitérőm, mint dobos is. Emlékszem, Pásztor János gitártanárom tépte a haját a döntésemen.

Vele, azóta is nagyon jóban vagyunk. Azután emlékszem, hogy az osztálytársaim osztálykirándulásra mentek, én pedig arra kértem édesanyámat, hogy hadd tegyem el azt a pénzt gitárerősítőre. Igen, a zene lemondásokkal jár (nevet). Mivel egyre több zenei ötletem volt, és egyre több dalt is írtam, így lassan eladtam a dobfelszerelést és a „helyemre kerültem”. Ekkor alakult meg a párkányi Ending the Way. 2009-től 2012-ig tartott. Emlékszem, hogy ez egy nagyon oda szánt időszak volt, sok munkát tettünk a zenekarba, ennek köszönhetően többször játszhattunk Budapesten is, ahol sok olyan zenésszel ismerkedhettem meg, akikkel azóta is jó barátságot ápolunk. Az érettségi után Budapestre költöztem. Jazz-ének szakon kezdtem, majd váltottam hangtechnikára. Mindig is érdekelt, hogy hogyan tudok jó felvételeket készíteni. Akkor már túl voltam néhány otthoni demófelvételen, így szerettem volna elsajátítani ezt a hivatást. Közben el kellett engednem az otthoni zenekart, viszont addigra jó barátság alakult ki, az akkor nagyon jól menő Claps for Caroline underground zenekarral is. Hasonló szenvedéllyel álltunk hozzá a zenéhez, így, amikor megüresedett náluk egy pozíció, engem kértek fel rá. Így lettem 2012-ben basszusgitáros.

 

 

Gyakoroltad a hangtechnikus szakmát?

Lett egy kis stúdióm Budapesten, majd mivel többségében felvidéki zenekarokkal dolgoztam, kézenfekvőbb volt azt átköltöztetni Párkányba, így a gimnázium alagsorában alakítottam ki a RiverFlow stúdiót. Ennek igazából örültem, mert így többet lehettem itthon.

Olyan zenekarok kislemezeit készíthettem el, mint az Estendøn, a Gorlo Volka vagy a TooFar, de az Endorfin és a Pálmafunk zenekarokkal is dolgoztam.

 

Nemes Dávid

 

A Claps for Caroline zenekarral Oroszországban is taroltatok.

Egy japán kiadó felfigyelt a zenekarra 2013-ban, így ott is megjelent a lemezünk, amire pedig egy orosz turnémenedzser harapott rá, és

szervezett nekünk egy 35 állomásos oroszországi turnét 2014-ben. Körbejártuk Oroszországot, Ukrajnát és Fehéroroszországot is. Mivel hat tenger mellett utaztunk el, így „Hat tenger turné” volt a címe.

Rengeteg emberrel ismerkedtünk meg, néhányukkal azóta is tartjuk a kapcsolatot, sőt az egyik zenekar dobosa, akikkel két hétig turnéztunk együtt, néhány évente meglátogat a barátnőjével Budapesten. A legkülönbözőbb helyeken játszottunk fesztiválszínpadoktól, egészen egy murmanszki pajtáig. Folyamatosan úton voltunk és néha leküzdhetetlen távolságokat próbáltunk megtenni, hiszen Oroszország hatalmas. Néhány útfelújítás el is vágott bennünket egy-egy koncerthelyszíntől, de nem bántuk, hogy pihenhetünk egy estét.

Az akkor frissen megszerzett hangtechnikusi szakmámnak köszönhetően, alkalmam nyílt néhány fellépésünk előtt más orosz zenekarokat hangosítani, így az első fizetésemet orosz valutában kaptam meg.

A turné után várt bennünket a nagybetűs élet. Úgy éreztem, itt az ideje elindulnom egy másfajta csapáson. Szerettem volna valamilyen mélyebb üzenetet belevinni a zenémbe. Ekkor voltam 22 éves.

 

Nemes Dávid

 

Említetted, hogy gyakran befelé fordultál.

Igen, nagyon könnyen, nagyon mélyre tudtam belül zuhanni. Magam sem tudtam, hogy egy kiútkeresésben vagyok a depresszióból, mivel bárhol kopogtattam, azt mondták, hogy én látom furcsán a világot. Részben igazuk is volt, mert nem mindegy, hogy mire tekintünk, azonban a pozitív életszemléletet tanulni kell! 

Egyszer, amikor már teljesen eluralkodott rajtam a reménytelenség és nem láttam a kiutat, bezárkóztam a budapesti albérletünk legkisebb szobájába. Nem volt ott más, csak egy ágy, egy polc és egy nagyon régi Szentírás.

Annyira magam alatt voltam, hogy azt mondtam: – Isten, ha létezel, mondd meg, miért vagyok itt! Levettem a Szentírást a polcról, és ott nyílt ki, ahol az a fejezetcím állt: „Dávid felvértezése és első feladatai”. Arról szólt ez a fejezet, hogy Dávid Saul király udvarába kerül, és lant játékával elűzi a gonosz szellemeket. Zokogni kezdtem, mert nem keresgéltem a Bibliában, nem lapozgattam, hanem ott nyitottam ki.

Mindig úgy gondoltam, hogy ha csak egy ember életén javíthatnék a zenémen keresztül, már megérte élnem. A Biblia megadta a célomat. Rá egy évre, fesztiválsorozat volt Budapesten, a Dürer Kertben. Mosdóba szerettem volna menni, véletlenül egy másik ajtón nyitottam be. Egy keresztény gyülekezet tartott esti szolgálatot „Lelki elsősegély” címmel. Bár én még azelőtt benyitottam, hogy megnyitottak volna (nevet). Azt mondták, ha vannak kérdéseim, maradjak. Több mint két órát beszélgettünk, mindenre egyenes választ kaptam a Bibliából. Szerettem volna többet megtudni az egészről, így telefonszámot is cseréltünk, majd találkozókat szerveztünk.

 

Nemes Dávid

 

Kaptál válaszokat?

Azt éreztem, mindig felfrissülve jövök el onnan, bármennyire magam alatt is voltam előtte. Így lépett be a hit az életembe, egy idő után átjárt. Lassanként pozitív irányba kezdett átformálódni az életem. Volt egy kollégiumi társam, Mózes György, aki a felvidéki CRUX zenekarban dobolt. Tőle hallottam először róluk. Amikor később elkezdtem az Ez az a nap! szervező iroda berkeiben dolgozni, személyesen is találkoztam velük. Rengeteg a közös pont, aktívan figyeljük egymás munkásságát.

Később megismerkedtem a keresztény könnyűzene ikonikus alakjaival, ugyanis 2017-ben felkeresett László Viktor alapító, főszervező, hogy készítsem el hangmérnökként az Ez az a nap! koncert CD-jét, a felkérésből az évek alatt főállás lett, végül ott álltam a 2022-es Ez az a nap! stadion rendezvényen, mint szervező. Hihetetlen volt, hogy egy maréknyi emberrel hoztunk össze egy 40 000 fős rendezvényt.

Ezen a rendezvényen kért fel Viktor, hogy meséljem el, hogyan változtatta meg az Istenhit az életemet.

 

Nemes Dávid

 

Legújabb zenekarod, az idén hároméves Mennydörgés, amelynek Képek című új klipje, a hónap elején jelent meg.

Sugjin Kim, a gitárosunk Koreából származik, édesapja református lelkész, négyéves korában költöztek missziós célból Magyarországra. Szűcs Arnold basszusgitárosunk erdélyi származású, baptista hátterű, tíz éve barátok vagyunk, a legfőbb támaszom a zenekarban. Dobosunk, Prazsák Balázs egy éve van a csapatban, ő a legfiatalabb tagunk. Prazsák László az apukája, aki a kilencvenes évek evang rockzenéjének úttörője. Nemrégiben csatlakozott hozzánk Mód Laura, mint menedzser. Keresztény metált játszunk.

 

 

Két éve jelent meg a lemezetek.

Négy sorból indultunk, amihez minden szorongást, megfelelési kényszert le kellett tennem. Szerettem volna megnézni, hogy mi az a zene, ami őszintén a szívemből szól. Így született meg az első dalunk „Már nem félek” címmel.

Kíváncsi voltam, van-e több ebben az egészben, vagy ez csak egydalos projekt marad. Kivettem egy hét szabadságot, és elkezdtem összeírni a témákat, mik történtek velem az elmúlt tíz évben. A főbb pontokból dalcímek, a címekből dalok, majd azokból egy album rajzolódott ki,

így a 2022-es évben minden szabadidőmet dalírással, hangszereléssel és stúdiózással töltöttem. Novemberre készültünk el a felvételekkel, ekkor küldtük el az anyagot Brucker Bencének, az AWS zenekar gitárosának, hogy maszterelje és mixelje a CD-ét, ami 2023 tavaszán meg is jelent „Ments meg” címmel.

 

Nemes Dávid

 

A tizenkettes szám fontos szerepet játszik Képek című vadonatúj klipetekben is.

Egyszer egy közös nyaraláson vetette fel basszusgitárosunk felesége a kérdést, mi az a tizenkét emlék, amelyekre emlékszem a gyermekkoromból. Ahogy elkezdtem ezeket felidézni, szinte valamennyi negatív élmény vagy emlék volt. A gyermekkori traumák feldolgozásáról és elhagyásáról szól a dal. Rájöttem, hogy fel kell ezeket dolgoznom, mert lehetőségektől fosztom meg a zenekaromat a saját félelmeim miatt. Felkerestem egy pszichológus barátomat, és mélyére mentünk a dolgoknak. A generációs örökségekről szól majd az új kislemezünk, aminek előfutára a Képek című dal. „Hogy kinek a hibája, vagy hol kezdődött / gyökerestül elfertőződött / mutogatós játékká érett / kezdjük elölről az egészet”. Ez áll a dalszövegben.

Mirtse Kori, azaz Korinna énekesnő rendezte, aki videóvágással és fotózással is foglalkozik, Bikali Sándor fotós volt az operatőr, a párkányi Bajnok Áron, a TooFar egykori gitárosa pedig a hangzásért felelt. Annak idején még én vettem fel Áronék, azaz a Toofar első kislemezét. Áron azóta végzett hangtechnika szakon, így öröm volt most a saját projektemet az ő kezébe bízni. A kliphelyszín díszleteiben a feleségem, Nemes Gyöngyvér is segített, akivel már hét éve élünk boldog házasságban. Ő a legfőbb támogatóm!

 

 

Mikor érkezik a kislemez?

A legjobbkor kérdezed.

Ismét bezárkózom néhány napra. Ez nagyon bevált módszerem lett. Mindent kikapcsolok, kigyűjtöm az évközben felhalmozódott jegyzeteimet, és ötleteket a telefonból és elkezdem ezeket kidolgozni. Többnyire zongorával vagy gitárral teremtem meg a dal kezdő hangulatát, majd a laptophoz ülve ezeket turbózom fel a többi hangszerrel, ahol megkapják a „mennydörgés fűszerezést”.

 Minden dalom akusztikusan íródik, így régóta tervezem őket ilyen formában is kiadni, bízom benne, hogy idén ez is összejön. Ezúttal már az A38 Hajótól kértem szabadságot, ahol videotechnikus vagyok. Mi rakjuk össze a kameratechnikát, sokszor a hangtechnikát az egyes műsorokhoz, így például az Esti Kornélhoz és a hajós koncertfelvételekhez is.

 

Mik a céljaitok a Mennydörgés zenekarral?

Ősszel felléphettünk az Escape My Shadows és A Király Halott zenekarokkal az A38 Hajón, ami később az M2 Petőfi TV-ben is megtekinthető volt. Idén pedig a 2023-as DAL-ból ismert Everflash zenekarral indulunk neki az országnak. Szeretnénk, ha minél több ember megismerkedhetne a Mennydörgés dalaival és üzenetével:

„Mindig van kiút és nem vagyunk egyedül a problémáinkkal”! 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: archívum

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM