MOST ÉRKEZETT: Indul az ipolysági Chapter5 turnéja – Ismét öten zúznak a zenekarban

MOST ÉRKEZETT: Indul az ipolysági Chapter5 turnéja – Ismét öten zúznak a zenekarban

Március 15-én, Balassagyarmaton, gitárosuk, Cseke Martin szülővárosában indul az ipolysági Chapter5 zenekar 15 állomásos Nincs tovább turnéja. A buli után ünneplik majd az aznap 39 éves billentyűsük, Beňovič Jani születésnapját. Ezt már Bartos Máté Jaroslav, a decemberben távozott Velebny Krisztián gitáros távozása után ismét 5 tagú banda frontembere árulta el, akivel a turné előtt beszélgettünk.

„Krisztián családi okok miatt távozott. Visszavettem a basszusgitárt, így néhány show-elem kimarad a koncertből, például az is, amikor két üstdobon játszottam” – kezdte a basszusgitáros, énekes.

„Jó hírünk, hogy március 15-én indul a turnénk. Több koncertet kellett visszamondanunk, mint amennyi lesz a Nincs tovább turné során, szinte hihetetlen, de 22-őt” – részletezte a zenész, hozzátéve, már alig várják, hogy ismét találkozzanak a közönséggel.

 

Chapter5

 

„Biztosan feltűnőek leszünk, hiszen a zenekarnak van egy felmatricázott fehér-piros lakókocsija, amit egy személyautó mögött vontatunk. A rajongók közelebb jönnek, nézegetik. 

A turné során öt motoros találkozón lépünk majd fel, havonta két-három klubkoncertünk lesz. Van olyan hely, ahol eddig még nem zenéltünk.

A Ramses zenekar meghívására látogatunk majd Ajnácskőre, az ottani motoros találkozóra. Júliusban megyünk Párkányba is, az első alkalommal megrendezésre kerülő V2 fesztiválra. Természetesen az idén is szervezünk rockfesztivált otthon, Ipolyságon. Június 28-án pereg majd a 6. ChapterFest, és az idén először szeretnénk megtartani a Winter CHAPTERFEST rendezvényt is. Negyedszer leszünk ott az ekeli rockfesztiválon, augusztus 9-én. Kétszer koncertezünk majd a Babadara zenekarral, Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban és ősszel Komáromban, a RÉV-ben, sőt a srácok az idén is tervezik, hogy ellátogatnak hozzánk, Ipolyságra egy ebédre és egy kis örömzenélésre a próbatermünkben” – mesélte Jaro, majd rátért az idei tavaszukra.

 

Chapter5

 

„A március 15-ei balassagyarmati turnéstart után a Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál döntőjére megyünk, a balatonboglári művelődési ház koncerttermébe. Április 12-én, Komáromban, a RÉV Magyar Kultúra Háza színpadán, a Cirkuszt és Kenyeret koncerten zenélünk. Április 19-én ismét Komárom vár ránk, a Highlanders Prospect Slovakia MC motoros klub meghívására egy tatabányai zenekar és a Cooltourstar zenekar társaságában, a klub székhelyén zúzunk. Minden koncertre visszük vadonatúj pólóinkat és egy különleges Chapter5 fémkulacsot, sőt kulcstartót is” – sorolta a basszusgitáros, énekes, és elárulta, koncertjük gerincét Prágában készült és december 28-án megkeresztelt második lemezük anyaga adja.

 

Chapter5

 

„Természetesen nem maradhatnak ki a kötelező számok, mint a Láthatatlan ellenség, amelyhez az első klipünket forgattuk, a Bábu a sorban című dalt is mindig kéri a közönség, akárcsak az Ég veled című dalt, amelyhez a legutóbbi klipünk készült” – avatott be végül Bartos M. Jaroslav, a Chapter5 zenekar 34 éves frontembere.

 

 

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Fehér Patrik (1) és Chapter5 zenekar

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM