Végigzenélik a hónapot! Április 11-én, vendégeikkel, Budapesten, a Barba Negrában lépnek fel, majd Nyíregyháza, Szeged, Békéscsaba lesz az útvonal. A hónap utolsó napján, a Komáromi Napokon, a Tankcsapda előtt állnak színpadra. Legutóbb a RÉV Magyar Kultúra Házában jártak a városban, a Six Notes meghívására. Akkor beszélgettünk Tornóczky Ferenc gitárossal, a Kőbányai Zenei Stúdió szakmai igazgatóhelyettesével és Temesi Berci basszusgitárossal.
OTT JÁRTUNK: Szálltak, magasba – A Six Notes és a Tornóczky All Access ünnepe a RÉV-ben (+FOTÓK)
Elkezdték, folytatjuk az első lemezetek címe. Hogyan értsük?
Tornóczky Ferenc: – Van a zenekarunknak egy fontos küldetése. Úgy tudjuk folytatni azoknak az embereknek a munkáját, akiket mentorunknak tekintünk, hogy büszkék legyenek rá. Gondolok drága édesapámra (id. Tornóczky Ferenc) vagy második édesapámra, Póka Egonra és azokra az emberekre, akikkel Egon elkezdte Magyarországon az amerikai blues zenét játszani, a régi Hobo Blues Bandra, Billel, Tibusszal. Ezt csináljuk mi is. Bluest játszunk, magyarul.
Temesi Berci: – Szeretnénk fáklyavivők lenni, miközben az is célunk, hogy kiszolgáljuk azokat, akik ezen a zenén nőttek fel, a Tobacco Road, a Zöld csillag dalokon nevelkedtek, átmentsük azt a zenei értéket, amit Egonék, Billék, Charliék és a többiek itt hagytak nekünk. Más hangszerelésbe csomagolva, megtartva azokat a blues gyökereket, amelyeket ezeknek a nagy zenészeknek köszönhetünk.
A lemez borítóján egy öreg gitárost vesznek körbe fiatalok.
Temesi Berci: – Boldis István bácsi, egy nagyon kedves alsónémedi szomszédom kezében van a gitár. A kisgyermek Kovács Robi barátom - egy kiváló basszusgitáros - régi tanítványom testvérének a gyermeke. Ő a legkisebb srác a fotón. Azután ott van Feri unokaöccse, Tornóczky Huba, ő a tinédzser fiú, és van még egy 30 éves fiatalember, Karácsondi Bence. Azt szimbolizálja a kép, hogy szeretnénk átadni úgy a tudást, és a minőségi zenét, ahogy azt a nagyok megtették előttünk, továbbá szólni a kicsikhez, a korosztályunkhoz és az idősekhez is. Mindenkihez, akik ezeket a zenéket szeretik.
Tornóczky Ferenc: – Négy generáció jelenik meg a fotón. A legidősebb generáció átadja tapasztalatait a fiatalabbaknak.
Simon Kornélt a gitárja segíti át a gondokon – itt a Tornóczky All Access újdonsága (KLIP)
Trokán Nóra kémiatanárnak állt – itt a Tornóczky All Access új klipje (VIDEÓ)
Dinamikus, énekdallamokban gazdag, blues rockot játszotok, sajátos köntösben. Mi ez a köntös?
Temesi Berci: – A fiatalok manapság ipaddel, laptoppal szocializálódnak, spotify-on találkoznak a zenékkel, igazából fogalmuk sincs a hangszerelésekről. A rendhagyó énekórákon sokszor meséltünk arról, milyen modern hangszínekkel operálnak manapság a zenekarok.
Fontos, hogy elmondjuk, hogy a mai zenék is akusztikus húros hangszerekből indultak ki, és mi ezekhez ragaszkodunk.
Tornóczky Ferenc: – A kortárs külföldi blues zenekarokban egy kicsit technikásabb hangszerelésben, több vokállal szólalnak meg ezek a dalok. Mi próbáljuk belerakni abba a köntösbe, amit mi gondolunk. Modernebb, vokálban gazdag, az énekhangra építő, szöveg- és gitárközpontú a zenénk.
Mekkora tömeghez jutottatok el a rendhagyó énekórákkal?
Temesi Berci: – Százezer körüli már a szám.
Tornóczky Ferenc: – Az a célunk, hogy megmutassuk a gyerekeknek, nem kell elzárkózni semmilyen régi, akár klasszikus, népzenei vagy retro zenéktől. Megint csak Egon barátomat tudom idézni. Kétfajta zene van számunkra, jó meg rossz zene. Persze, igényes és kevésbé igényes zene.
Azt próbáljuk megmutatni a gyerekeknek, hogy annak a zenének, amit mostanában hallgatnak, mik a gyökerei, honnan jön, ugyanis nincs benne az ének-zene oktatásban a könnyűzene. Azt mutatjuk meg, hogy azok a zenék, amiket ma hallgatnak, pontosan ugyanolyanok, mint a régi zenék, csak másfajta köntösben, és erre mutatunk különböző példákat. Eljátszunk egy népdalt könnyűzenei köntösben, beszélünk a hangszerekről, megmutatjuk, hogyan néz ki a gitár, mi a különbség az akusztikus és az elektromos gitár között, mi a funkciója a basszusgitárnak.
Berci! Jártál előadni a Felvidékre is.
Temesi Berci: – Dunaszerdahelyen, Vásárúton, Komáromban. Sok kedves ismerősöm van itt. Pézman Zoliéknak köszönhetően sokszor megfordultunk errefelé.
Több felvidéki fiatal zenész tanul a Kőbányai Zenei Stúdióban. Számukra zenei paradicsom.
Tornóczky Ferenc: – Ennek nagyon örülök. E helyről is invitálok mindenkit. Jöjjenek! Van nyílt napunk, nézzék meg az iskolát! Most is tanulnak nálunk felvidékiek, Textor Bence, Fábián Máté. Mindannyian megállják a helyüket. Örülök, hogy jönnek növendékek Erdélyből, a Délvidékről is.
Úgy tudom, osztályfőnöke voltál Nagy Ricsinek, az énekeseteknek.
Tornóczky Ferenc: – Ricsi negyedik éve a mi drága énekesünk. Felvételizett hozzánk, akkor lettem osztályfőnök, és Ricsi az osztályomba került. Örültem, hogy egy rendes férfihangon éneklő férfival tudok dolgozni. Amikor elkezdtünk zenélni a Tornóczky All Access zenekarral, összeraktunk tíz-tizenöt nótát, sok dallal már foglalkoztunk Ricsivel az iskolában, és tudtam, hogy helyt fog állni.
A zenekar ötödik tagja Lombos Márton, saját dalaitok szövegírója, a dunaszerdahelyi Arizóna zenekar révén is ismert a Felvidéken.
Temesi Berci: – Rendszeresen szoktunk találkozni Gasparik Maja énekesnővel. Többször voltam nála a Pátria Rádióban. Jóban vagyunk. Lombos Marcival régóta dolgozom a saját lemezeimen és egy másik blues zenekarban is. Arra gondoltunk Ferivel, felkérjük szövegírónak. Neki is tetszett Marci szövegvilága. Azóta van velünk, sőt eljött velünk a komáromi koncertre. Ez volt az első alkalom az elmúlt három év során, hogy Marci személyesen velünk tartott. Kíváncsi volt az itteni hangulatra, benyomásokra, impulzusokra. Főszereplője az Így lesz egy óriás földönfutó című klipünknek.
Ez a Tornóczky All Acces első felvidéki koncertje?
Tornóczky Ferenc: – Legjobb tudomásom szerint az első, és biztosan nem az utolsó. Április harmincadikán, szerdán a Tankcsapdával érkezünk ismét, a Komáromi Napokra.
Temesi Berci: – Idefelé az új lemez első klipjét beszéltük át, azon ötleteltünk. Készül ugyanis a második lemezünk, ősszel forgunk megjelenni. Az első klipet még nyár előtt kihozzuk, most énekli fel Ricsi, azután már forgatjuk is a klipet. Ebben a zenekarban mindenre négyen bólintunk rá, Ferivel, Ricsivel és Zombori Atus dobossal. Ha csak egy valaki azt mondja, hogy annyira nem biztos valamiben, nem erőltetjük tovább. Amíg nem értünk egyet valamiben, nem történik meg. Szerencsére, általában mind a négyen ugyanarra gondolunk.
Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Premeczky Prézi Péter
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!