Beszámoló

Ismét nótáztak Simonyiban

„A lombhullató ősz után jön Simonyi”! – minden nótakedvelő tudja ezt Gömörben, hisz sokan hetek óta sokan várják azt a rendezvényt, ahol nem csak az amatőr nótaénekesek, de a szórakozni, dúdolva mulatozni vágyók is megtalálják számításukat.


Peter Šrámek

Gútai Líra 2013

Az idei Gútai Líra amatőr táncdalénekesek nemzetközi versenyét november 24-án tartották a gútai művelődési központ színháztermében.

Az egy tucat előadó Szlovákiából és Magyarországról érkezett. Szépe Hilda főszervező-konferanszié röviden bemutatta a szereplőket, majd az Alma Art zenekara (Kovács László, Sipos Dávid, Szabó Károly, Emmer Péter, Flaisz József) élő zenei kíséretet biztosított az előadóknak.

Bronzlírát kapott a vágbesztercei Mária Ješíková, Ezüstlírás lett a dunaszerdahelyi Varga Evelin, s az Aranylíra a vágsellyei Peter Šrámek nyerte, aki Zámbó Jimmy dalával belopta magát a közönség szívébe. A zsűri különdíjban részesítette a gútai Korber Darinát, aki ígéretes tehetségével elvarázsolta a szakembereket.

A Gútai Lírát először 1969-ben rendezték meg, s máig az ország egyik legnagyobb múltú zenei tehetségkutató versenye, megelőzi a Pozsonyi Lírát is.

Hat nap óta szól a nóta ...

Ha nem is hat napig, ahogy a címadó nótában áll, de október első hétvégéjén két napig, szombaton és vasárnap szólt a nóta a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya szervezésében 14. alkalommal megrendezett országos nótaversenyen. Immár mondhatni, hogy hagyományosan az ipolykeszi kultúrházban került sor október 5-én a szlovákiai magyar nótaénekesek elődöntőjére. Itt 20 amatőr énekes mutatkozott be a közönségnek, és természetesen a Dr. Papp Sándor-Antal Gusztávné-Magyar Nándor összetételű szakmai zsűrinek. Változatlan lelkesedéssel és magas zenei színvonalon ezúttal is a kürti Balogh Béla és cigányzenekara kísérte az előadókat.

A versenyzők igazából az elődöntő végén, eredményhirdetésre várva izgultak leginkább, hogy a Papp Sándor zenetanár elnökletével dolgozó bírálóbizottság kiket juttat majd a vasárnapi döntőbe. Mintha más évekhez viszonyítva idén bekeményített volna az évek óta változatlan összetételű zsűri, és valóban csak a kiváló teljesítményt mutatott énekeseket javasolta a fináléba, összesen tizenkettőt.

Egy nappal később, október 6-án, vasárnap Ipolynyéken a művelődési ház színháztermében folytatódott az Őszirózsa címet viselő nótaverseny. Délelőtt a Tarnai Kiss László és Szeredy Krisztina énekművészekkel kiegészülő szakmai zsűri a minősítő versenybe benevezett magyarországi amatőr énekesek /32/ bemutatkozását értékelte. Az anyaországból érkezők közül többen képviselték Budapestet, Kecskemétet, Jászapátit, de Eger, Kaposvár, Nyíregyháza, Halásztelek, Pécel, Szanada, Karancslapújtő, Bakonyszentlászló és Csorna is képviseltette magát egy-egy énekessel. Kora délután kezdődött a gála, az elődöntőből továbbjutott előadók versenye. Az öttagú szakmai zsűri Tarnai Kiss László vezetésével sem bizonyult elnézőnek az énekesek teljesítményét illetően. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a magyarországi előadók egyikét sem méltatta aranykoszorús énekesnek. A finálésok között viszont négy előadót, név szerint Visser Ágnest /Nagykeszi/, Fazekas Istvánt /Alistál/, Vörös Károlyt /Balony/ és Molnár Angelikát /Gúta/ érdemesítette aranykoszorús nótaénekesnek. Mivel a hazai magyar énekesek esetében versenyről volt szó, a bírálóbizottság a képzeletbeli dobogó legfelső fokára léptette Molnár Angelikát, Visser Ágnes a második, Fazekas István és Vörös Károly megosztva a harmadik helyen végzett a XIV. Őszirózsa, a szlovákiai magyarnóta-énekesek országos versenyének döntőjében.

Nagy segítségére volt a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában Ipolykeszi és Ipolynyék helyi önkormányzata, a két település Csemadok-alapszervezete, és köszönet jár mindenkinek, aki erkölcsileg és anyagilag is támogatta a nótaversenyt, amelyen 50 előadónak köszönhetően 100-nál több szebbnél szebb magyar nóta csendült fel a közönség nagy örömére.

Bodzsár Gyula, ATEMPO.sk