A Pierdo Polgári Társulás immár ötödször rendezte meg a Lelkünkben a zene tehetségkutatót, melynek döntőjére ismét Somorján a városi művelődési központban került sor. Rigó Sándor, a tehetségkutató ötletgazdája, megálmodója, már több mint 10 éve foglalkozik fiatalok felkarolásával.
A többfordulós előválogatókon keresztül idén 8 énekesnő került a döntőbe. A színvonalas előadásokat professzionális környezet segítette, hogy a lehető legjobban tudjanak teljesíteni a versenyzők.
A tehetségeket idén is elismert zsűri bírálta:
Peter Cmorík, zenész, énekes
Mária Bundová, énekes
Marta Galbáčová
Erika Forgách, a zsűri elnöke
Erich „Boboš“ Procházka, szájharmonika virtuóz
Lelkünkben a zene - közös dal
A szakmai elismerésen kívül idén is sok értékes nyeremény talált gazdára ezen a vasárnap délután.
A végeredmény:
1. Hirko Zsuzsanna, Dunaszerdahely
2. Bölcs Krisztina, Somorja
3. Kovářová Adela, Eperjes (Prešov)
Hirko Zsuzsanna
Különdíjat kapott Kóšová Natália, a közönségdíjat pedig Bölcs Krisztina nyerte, aki a díját Zöld Emesének ajánlotta fel.
Erika Forgách különdíját pedig Valenský Miriam kapta, aki egy napos CD feljátszást nyert.
Gratulálunk a díjazottaknak és további sok sikert kívánunk az összes résztvevőnek.
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk