OTT VOLTUNK: Fergeteges Omega koncert zárta a Bátorkeszi Borfesztivált

A Galambos-dűlő és környéke adott otthont idén is a Bátorkeszi Borfesztiválnak. Borászok, kézművesek standjai váltakoztak az űlőút mindkét oldalán, a helyiek pedig saját pincéik előtt várták az érdeklődőket.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

A két nap alatt nem volt hiány zenében és szórakozásban sem. Az Erdő színpad a két esti sztárzenekaré volt, míg a Tisztás színpadon a olyan fellépők kaptak helyet, mint Kökény Attila, a Dynastia zenekar, vagy Forgács Gábor és Szeredy Krisztina.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

Bátorkeszi Borfesztivál

 

A zárókoncertet ezúttal az Omega együttes adta, aki tízezres közönséget vonzott a dombok közé. Bemelegítésként DJ Tommy magyar rockklasszikusokkal indított, majd kilenc órakor, csúszás nélkül indult az Omega intrója. Rövidesen bevonultak a zenészek – sajnos Benkő nélkül, aki betegség miatt nem utazhatott Bátorkeszire. De ott volt többek közt Debreczeni Ferenc dobos és Molnár György gitáros is, valamit a basszusgitár mögött Katy Zee, akivel pár éve interjút is készítettünk.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Az Életfogytig rock and roll-al indult a buli, majd sorra következtek a klasszikus dalok, vegyesen a régi és újabb lemezekről. Megszólalt pl. az első albumról az Egy lány nem ment haza is, a Tízezer lépés, Ballada a fegyverkovács fiáról, Napot hoztam, csillagot, az újabbak közül pedig a Kötéltánc, a Hajnali óceán, A keresztút vége vagy az Egy életre szól.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Professzionális hangzáshoz társult az elmaradhatatlan füst és lézershow, és a pazar színpadi háttér is. A másfél órás műsor után jöttek a ráadás dalok, a legnagyobb slágerek: először a Léna és a Gyöngyhajú lány, másodszor pedig a Petróleumlámpa.

 

Bátorkeszi Borfesztivál

 

Élmény volt, de aki lemaradt, kimaradt, ne csüggedjen. Hamarosan pótolhatja, hisz júniusban is lesz Omega-koncert a Felvidéken, Zoboralján, Kolonban.

 

  • batorkeszi2017-01
  • batorkeszi2017-02
  • batorkeszi2017-03
  • batorkeszi2017-04
  • batorkeszi2017-05
  • batorkeszi2017-06
  • batorkeszi2017-07
  • batorkeszi2017-08
  • batorkeszi2017-09
  • batorkeszi2017-10
  • batorkeszi2017-11
  • batorkeszi2017-12
  • batorkeszi2017-13
  • batorkeszi2017-14
  • batorkeszi2017-15
  • batorkeszi2017-16
  • batorkeszi2017-17
  • batorkeszi2017-18
  • batorkeszi2017-19
  • batorkeszi2017-20
  • batorkeszi2017-21
  • batorkeszi2017-22
  • batorkeszi2017-23
  • batorkeszi2017-24
  • batorkeszi2017-25
  • batorkeszi2017-26
  • batorkeszi2017-27
  • batorkeszi2017-28
  • batorkeszi2017-29
  • batorkeszi2017-30
  • batorkeszi2017-31
  • batorkeszi2017-32
  • batorkeszi2017-33
  • batorkeszi2017-34
  • batorkeszi2017-35
  • batorkeszi2017-36
  • batorkeszi2017-37
  • batorkeszi2017-38
  • batorkeszi2017-39
  • batorkeszi2017-40
  • batorkeszi2017-41
  • batorkeszi2017-42
  • batorkeszi2017-43
  • batorkeszi2017-44
  • batorkeszi2017-45
  • batorkeszi2017-46
  • batorkeszi2017-47
  • batorkeszi2017-48
  • batorkeszi2017-49
  • batorkeszi2017-50
  • batorkeszi2017-51
  • batorkeszi2017-52
  • batorkeszi2017-53
  • batorkeszi2017-54
  • batorkeszi2017-55
  • batorkeszi2017-56
  • batorkeszi2017-57
  • batorkeszi2017-58
  • batorkeszi2017-59
  • batorkeszi2017-60
  • batorkeszi2017-61
  • batorkeszi2017-62
  • batorkeszi2017-63
  • batorkeszi2017-64

 

Bakos Olivér és Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
fotó: Kürti Zsolt, Bakos Olivér

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM