OTT VOLTUNK: Teltház előtt mutatta be új CD-jét a Black & White

A közelgő ünnepekhez új lemezzel jelentkezett a dunaszerdahelyi Black & White, mely az Örökzöld magyar slágerek címet kapta. Bertók István és felesége, Katalin egy csokorba gyűjtötte kedvenc régi dalait és azokat nagykoncert keretében be is mutatta a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

A koncert rendhagyó volt, ugyanis két felvonásban hallhatott a közönség közel kéttucat remek dalt az együttes sajátos hangszerelésében. Az első részben az említett CD anyagából szólaltatott meg közismert magyar slágereket a nyolc tagú zenekar. A második felében pedig olyan karácsonyi dalok csendültek fel, mint a Csendes éj, Last Christmas, Let it show, Szentkarácsony, vagy a Jingle Bells.

 

Bertók István

 

Az este meglepetése a Fonogram-díjas Vastag Tamás volt, aki az éneklésen kívül az új CD keresztelésében is kivette a részét.

„Gyakran hívunk a koncertjeinkre egy-egy vendégelőadót. Most Vastag Tomira esett a választásunk, mert egy nagyon ügyes és tehetséges énekesnek tartottuk, amit most élőben be is bizonyított. Nagyon szívesen vállalta az új CD-nk keresztapjának a szerepét is.

Örömünkre jó barátság alakult ki közöttünk és a jövőben további közös együttműködést is tervezünk itt Felvidéken.” - árulta el a koncert után Bertók Tóth Katalin.

Bertók Tóth Katalin és Vastag Tamás

A kitűnő zenészeket felvonultató Black & White ismét felejthetetlen élménnyel gazdagította a hálás közönséget.

„Óriási érzés és öröm számunkra, hogy ennyien kíváncsiak ránk, hogy újra teltházunk és sikerünk volt. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljött. Óriási motiváció ez a jövőbeli munkánkhoz.” - tette hozzá Kati.

 

A zenekar a következő felállásban lépett színpadra

Bertók Tóth Katalin - ének
Bertók István - zongora, ének
Tóth Balázs - szaxofon, ének
Banga Ladislav - szaxofon
Sárközi Richárd - gitár
Igor Bachman Bihary - basszusgitár, nagybőgő
Valastyán Tamás - dobok
Karácsony Balázs - ütős hangszerek

 

001_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
002_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
003_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
004_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
005_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
006_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
007_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
008_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
009_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
010_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
011_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
012_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
013_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
014_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
015_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
016_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
017_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
018_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
019_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
020_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
021_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
022_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
023_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
024_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
025_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
026_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
027_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
028_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
029_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
030_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
031_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2
032_bertok_istvan_pityu_katalin_vastag_tamas-2

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András