Mozgalmas este volt, annyi szent. Már a harmadik koncertet tomboltuk végig aznap. Ez most a Big Man Band volt a Zerda 1250 Pubban Dunaszerdahelyen.
A fotóssal beverettünk, és a kettőnk hagyományát követve elkezdtük kiinni őket az abszintjükből. Kinn ültünk le egy padon. Tinik üvöltöztek részegen, mi pedig üzleti ügyekkel foglaltuk le magunkat.
Egészen addig, amíg meg nem hallottam a Tobacco road Hobo Blues Band verziójának első akkordjait. Azonnal berohantam és leültem az első asztalhoz, közvetlenül a banda elé. Saját számok és klasszikusok követték egymást őrült rendszerben. Az ősöreg John Lee Hooker slágert, a Boom Boom-ot együtt üvöltöttük a zenekarral.
Egyszerűen lenyűgözött a banda természetessége.
Pláne, hogy az Egyszerű dallal folytatták.
A szünetben volt egy enyhe filmszakadásom, de a következő szett elején rögtön magamhoz tértem. Egy saját dal következett, ami hol ellágyult, hol istenesen felpörgött. Később a Wild thing egy kőkeményre szétszedett és összerakott változatát adták elő. Úgy látszik ez az este a nagy slágerekről, a dögös dalokról szólt. Ugyanis engem elkapott! You really got me!
Aztán ahogy körbenéztem, többen kezdték eldobni lezárt agyuk kulcsát.
Én az agyamat dobtam el a műsorösszeállítástól, na és persze a lehengerlő előadástól.
A blues témák is nagyon csörömpöltek a színpadtól a bárpultig. Jó kis slide! Imádom! Ráadásul szintén saját szerzemény. A végét pedig megkoronázta egy Hobo dal, szintén a hőskorszakból.
Aznap éjjel mindenki sztár volt, aki hallotta a koncertet! A közönség üvöltve követelte a ráadást, de azon sajnos már túl voltunk. Így hát hazafelé vettem az irányt, élményektől részegen és abszinttől gazdagon.
Bódis Attila, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András
