Csütörtökön este, minden várakozást felülmúlva, még az állóhelyek is megteltek a dunaszerdahelyi Vermes-villa, újabban Kortárs Magyar Galéria előadótermében. Ugyanis kissé rendhagyó koncertet hirdettek erre a napra, ami, úgy látszik, értő fülekre talált az egyébként más stílushoz szokott közönség körében.
A zömében komolyzenei kórusműveket, illetve vallásos ihletésű zenét előadó társulat ezúttal más klasszikusokhoz, a popzene klasszikusaihoz fordult. Zorán, Illés, Fonográf, és legnagyobbrészt Generál dalokat énekeltek, újra felidézve a hetvenes-nyolcvanas éveket, sokunk gyermek- vagy fiatalkorát. Gyönyörű, élő hangszeres muzsikálásra is sor került, az együttes két remek szólistája hegedűn és fuvolán adta elő Gheorge Zamfir, román pánsípművész által ismertté tett Beautiful dream című számot. A koncert ráadás-számmal, Leonard Cohen Hallelujah című számával ért véget, ami előtt és utána is vastapssal jutalmazta a hallgatóság az úgyszintén meghatódott énekkart.
A koncert után alkalmam nyílt néhány szót váltani Érsek Rezső karnaggyal és kórusvezetővel.
Amint már az évek során tapasztalhattuk, a Szent György Kórus szinte mindegyik fellépését gazdagította egy-egy, stílusban ugyan eltérő, de a hangszerelés és az előadásmód által kicsit más köntösbe bújtatott, így a műsorba mégis tökéletesen illeszkedő zeneszám a széles értelemben vett pop-rock műfaj színteréről. Mi ösztönzött arra, hogy a jelenlegi koncerteteket csakis és kizárólag ilyen stílusú zenékből állítsd össze? – kérdeztem Érsek Rezsőtől.
“Az egész élet egy kihívás, és én szeretem a kihívásokat. Gondoltam egy merészet, hogy mi lenne, ha valami olyat csinálnánk, amit errefelé énekkar még nem próbált ki. Előadni azokat a dalokat, amelyek a fiatalságomhoz köthetők, és hallgatásuk közben ezernyi szép és vidám emlék tör fel bennem, és – reméltem – a hallgatóságban is. És itt jött a kihívás, mert az egész koncert anyagát meg kellett hangszerelnem olyan énekkariasan, és elkészíteni a zenei alapokat. Az énekkar rögtön vevő lett a projektre, hiszen szívesen tanulták a stílusban és hangzásban egészen más dalokat.”
Így, az előadás sikerén felbuzdulva mik a benyomásaid? Tervezel hasonló folytatást? Ha igen, milyen stílusok után nyúlnál legszívesebben? Soul, funky, blues, hip-hop, rock? Netalántán a hard és a metál szelídebb változatai is szóba jöhetnének?
“Ez a mai koncert, ez a hangulat bizonyította azt, hogy jó volt az ötlet. Az embereknek szükségük van a napi gondok után erre a „könnyedebb” kikapcsolódásra. A nyár folyamán még két fellépésünk lesz, ahol a mai repertoárt énekeljük majd. Valami folytatása lesz a mai iránynak, az már biztos, ötletek már vannak, hogy pontosan mi is lesz, azt meglepetésnek szánjuk.”
Itt szerettem volna megkérdezni Kollár Katalint, az énekkar másik karmesterét, egyben helyettes vezetőjét az ő érzéseiről az előadott dalokkal és azok fogadtatásával kapcsolatban. Katalin szólista előadóművészi tevékenysége során szinte minden énekelt zenei műfajjal kapcsolatba került, beleértve az „a capella“ éneklést, a magyar nótát, operát és az operettet is, és amint a fellépései során tapasztaltam, magáénak is érzett. Talán a pop-rock vonal volt az, ami eddig kicsit távolabb állt tőle.
Erre a kérdésre azonban már sajnos nem maradt időm, mivel időközben gratulálók népes csoportja szállta meg az énekkar öltözőjéhez vezető keskeny átjárót.
Az érdeklődők magas száma mindenesetre az örömön kívül egyben újabb kihívást is jelent az énekkarnak és a szervezőknek. A közönség egy részével együtt (akik a koncertet türelmesen, állva nézték, hallgatták és élvezték végig) csak remélni tudjuk, hogy, az énekkar következő, hasonlóan rendhagyó koncertje Dunaszerdahelyen már tágasabb helyszínen fog megvalósulni. Ez természetesen semmiben sem csorbítja a rendezvénynek otthont adó Kortárs Magyar Galéria érdemeit, amely a lehetőségeihez képest a maximumot tette hozzá a rendezvény sikeréhez.
Cséfalvay Ágoston, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Ágoston
