OTT VOLTUNK: Megnyílt a Budapest Music Expo – megtekinthető a hazai gitárosok hangszerkiállítása is (FOTÓK)

A mai nappal megnyílt az idei Budapest Music Expo, Közép-Európa egyik legnagyobb hangszerkiállítása. Október 7-éig, a három napban koncertek, előadások, bemutatók, szakmai kurzusok és számos kiállító várja az érdeklődőket.

Az Expo keretében tárlat is nyílt ismert hazai gitárosok hangszereiből a Hungexpo G csarnokában. A Magyar Gitárosok Falára több mint hatvan hangszer került ki, köztük van Tátrai Tiboré, László Attiláé, Karácsony Jánosé vagy Mohai Tamásé is.

"Magyarországon ilyen tárlat még nem volt, a gyűjtemény tisztelgés nagyszerű élő zenészeink előtt. A kiállításnak a következő években folytatása lesz, és más hangszeres kollégákat is felkérünk arra, hozzák el az expóra, amin játszanak" - mondta Andrásik Remo, a Budapest Music Expo főszervezője a megnyitón.

Andrásik Remo

A Magyar Gitárosok Falán látható mások mellett Mohai Tamás (Faxni, Magyar Atom) Ibanez Artist AR 300 AV-je, Madarász Gábor (Ákos, Hobo) Ibanez Universe uv 7mc-je, Szigeti Ferenc (Karthago) Framus 12 húros akusztikus hangszere, László Attila Gibson L5-öse, Petruska András Furch OM-24-ese, Felkai Miklós Flying V-je, Alapi István (Edda) Framus Diablo Progressive X-e, Sidlovics Gábor (Tankcsapda) Scheckter Solo II-je. A gitárhoz tartozik egy leírás arról, kié, honnan származik, mikor használták.

A megnyitón jelen volt Karácsony János, aki elmesélte, hogy 1974-ben egy debreceni hangszerkészítőtől kapta SG Copy gitárját, amely azóta végigkísérte a pályáján, ezen játszott valamennyi LGT-lemezen, valamint koncerteken világszerte, Tokiótól Londonon át Havannáig. "Mindig ez volt az első számú gitárom, manapság is fellépek vele".

Karácsony János, Tátrai Tibor, Füstös Bálint

Tátrai Tibor húsz éve készült, neki gyártott legendás piros Stratocaster gitárjáról beszélt, amelyet szintén a mai napig használ.

"Mindenféle gitáron játszottam korábban és volt egy elképzelésem egy hangszerről, amelyet végül Bíró Ádám készített el nekem. Kimentünk a frankfurti hangszerkiállításra, ott szedtük össze az alkatrészeket hozzá. Nagyon erősen pengetem a gitárt, sok hangszer egyszerűen csörög a kezemben. Ez egy fekvéssel lejjebb szól, és ha belenyúlok, akkor is szép éles, fényes hangja van. Az anyaga is strapabírásra van kiképezve, a nyaka tíz részből áll, de amúgy is nagyon tömör és masszív. Nagyon fontos volt ez a gitár a koncertjeimen, miközben a stúdióban sokáig használtam egy Gibson L5-öset is, később meg Les Pault" - mondta Tátrai Tibor.

A fiatalabb generáció képviseletében Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa felidézte, hogy 15 évesen egy balatonboglári zenei tehetségkutatón különdíjként nyerte Fender Telecasterét, ami azóta is az első számú hangszere.

 

IMG_0002a
IMG_0004a
IMG_0007a
IMG_0012a
IMG_0014a
IMG_0016a
IMG_0018a
IMG_0022a
IMG_0027a
IMG_0030a
IMG_0032a
IMG_0033a
IMG_0042a
IMG_0044a
IMG_0046a
IMG_0047a
IMG_0049a
IMG_0050a
IMG_0051a
IMG_0052a
IMG_0053a
IMG_0056a
IMG_0059a
IMG_0060a
IMG_0061a
IMG_0063a
IMG_0064a
IMG_0065a
IMG_0066a
IMG_0068a
IMG_0071a
IMG_0076a
IMG_0077a
IMG_0081a
IMG_0090a
IMG_0092a
IMG_0093a
IMG_0096a
IMG_0099a
IMG_0101a
IMG_0107a
IMG_0108a
IMG_0110a
IMG_0114a
IMG_0121a
IMG_0124a

 

ATEMPO.sk
Fotó: Zaťko Ervin