Március 28-án koraeste került sor egy beszélgetésre, közönségtalálkozóra Kerekes Vica színművésszel a komáromi Rév - Magyar Kultúra Házában a Kikötő - Polgári szalon keretében. A házigazda, a kérdező szerepét Bödők Gergely, a Clio Intézet munkatársa töltötte be. A belépődíj jelképes 1 euró, vagy tetszés szerinti adomány volt, amit a szervezők jótékony célra, az Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola színjátszó szakkörének működésére ajánlották fel.
Kerekes Vica felvidéki, füleki származású színésznő az a művész, akit tipikus jó példaként lehet felhozni a Hova írassam a gyerekemet? kérdés taglalása kapcsán, ami épp ez idő tájt is aktuális dilemma lehet (remélem nem az). Azt szoktuk fő érvként felhozni, hogy a magyar iskolában szerzett szabatos anyanyelvi műveltség mellett, az iskolai szlovák nyelv oktatás és a vegyes közeg hatására az ember komplexebb, szerteágazóbb tudásra és ingeranyagra tesz szert.
Éva, azaz Vica ennek ékes példája, hiszen a csehszlovák kultúrkör ismerőjeként, magyar anyanyelvi és szakmai tudással felvértezve három országban sikerült karriert csinálnia, számos szlovák, cseh és magyar filmben láthattuk őt, több esetben kultikus szerepeket formálva meg, a világhálót meghódító jelenetekkel téve magát halhatatlanná.
A komáromi beszélgetésből megtudtuk, hogy neki a haza fogalma is kicsit árnyaltabb, mint a csupán egy identitású hírességek esetében.
Neki a haza nem egy országot, hanem a szülővároskáját, Füleket és a családi közeget jelenti.
Egyik ország, főváros - ahol él és alkotott - sem a sajátja annyira, mint a szülőhelye, a szűkebb felvidéki pátriája. Pozsony nem igazán nőtt a szívéhez, Prágát szereti, - amint mondta - olyan kis ékszerdoboz. Budapestet nyüzsgését is kedveli. A rendszerváltás előtt Magyarország volt számára a napfény, az úgymond tiltott gyümölcs, azért is vágyakozott annyira oda.
Azt is megtudhattuk, hogy nem igazán szívleli a primadonnáskodó „celeb” színésznőket – magát a kifejezést is elveti, szerinte legfeljebb Amerikában lehet erről beszélni -, de a dámáknál még inkább irritálják a férfiprimadonnák.
Ő szeret két lábbal a földön járni és nem túljátszani a lelkesedést például, amikor egy neves és részéről is kedvelt színésszel találkozik. Legutóbb Ed Herrisszel volt alkalma együtt dolgozni, de ez esetben is igyekezett megtartani az egészséges kimértséget és józanságot. Pedig őt igazán kedveli.
Ami a szépséget illeti, kislány korában kifejezetten zavarta a sok szeplő, „cikizték” is érte sokat és sokan (eleinte próbálta elrejteni őket babapúderrel, arcalapozó dermacollal), majd kamaszkorától kezdve egyre többen bókoltak neki a szeplős arcával kapcsolatban.
Olyanokat mondtak például a fiúk, hogy a nap csókja, meg hasonlókat, amit idővel kénytelen volt elfogadni és rájönni, hogy az egyediség a filmvásznon is érdekes és kívánt jelenség lehet.
Véleménye szerint, illetve számára sokkal nehezebb feladat egy vicces, mulattató szerepet megtestesíteni, mint a mélyebb, drámaibb figurákat, jeleneteket játszani. A drámaiság közelebb áll hozzá, mint a komikum. A színészi munka kapcsán is inkább a filmek felé vonzódik, illetve véleménye szerint manapság (sajnálatos módon) az intézményvezetők választásra ösztönzik (olykor akár kényszerítik is) a színészeket a színház és a film világa között. Ezen a területen is működik a beskatulyázás, amiből elég nehéz kitörni.
A külföldi színészek közül Juliette Binoche, vagy Meryl Streep, illetve Ed Herris hat rá ösztönzőleg. A magyarok közül például a névrokonára, Kerekes Évara néz fel (miatta, a megkülönböztetés lehetősége miatt, lett ő Évából Vica).
Szó esett a nemrég bemutatott legújabb magyar filmjéről, az Apró mesékről is, ahol – anélkül, hogy „szpojlereznénk” a produkciót – van egy családi erőszakot szimbolizáló pofonvágós jelenet is, amiről kiderült, hogy bizony nem megjátszották erdélyi partnerével a dolgot,
a pofon tényleg igazi volt és rendes, csattanós. Ráadásul a számos kamera beállítás miatt végül 20 is elcsattant belőlük, és a könnyek sem szemcseppes műkönnyek voltak.
Azt mondta, hogy az egész úgy megviselte, hogy utána el kellett mennie a kedvenc erdőjébe és jól kisírnia magát.
Bővebben az Apró mesék filmről
Értelemszerűen szóba kerül a filmes meztelenség is, ami valahogy végigkíséri Vica szakmai útját (kiemelkedő szépsége miatt érthető módon megdolgoztatja e perspektíva a féfrifantáziát – a filmes szakemberekét is értelemszerűen). Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy ezt a részét munkaként kezeli, nem „filózik” rajta túl sokat, ha a szerep ezt kívánja, legyen! A szülei sem csinálnak ebből nagy ügyet, sőt az apukája azzal a tanáccsal látta el, hogy lányom, addig vetkőzz, amíg fiatal vagy!
Ami gondot jelent számára, az az illetlen és fájó gyakorlat, hogy az internetes videó megosztó portálokon a pikáns filmjeleneteit összevágva, egymás után – úgymond kiragadva kontextusból, a film eredeti környezetéből – erotikus felhanggal tálalják, ami zavarja ugyan, de tenni nem tud ellene semmit.
Amint mondta, minden filmnek megvan a saját mondandója, lelkivilága, íve és egy-egy csípősebb jelenet a film részeként teljesen másképp hat, mint kiragadva belőle, mellőzve a lelkiséget, csak a testiségre összpontosítva, lebutítva tálalva.
A közönség ennek kapcsán nem hagyta ki a ziccert és bizony egy férfi vendég rákérdezett az elhíresült billiárdasztalos jelenetre a Muži v nadeji című cseh filmből, ahol Éváról hajgumi gyanánt lekerül a falatnyi tanga bugyi és vadító vörös, rövid ruhácskában hajol az asztal fölé lökni a fehér golyót.
Nos, fellebbent a fátyol, kiderült a nagy titok, ami sok százezer férfiembert foglalkoztatott mindeddig titokban: kimondta, igen, két bugyi volt rajtam, volt egy alsó is.
Sajnos ezzel a varázs is kicsit megtört, a buja fantáziára bízott mondat után pont került, de bizonyára ír még Vica a jövőben sor-sok befejezetlen mondatot...
Robay, ATEMPO.sk
Fotó: Králik Róbert
