Az erdélyi Bagossy Brothers Company igazán eseménydús öt év után van, ami alatt sikeres pályát futott be a hazai könnyűzenei életben. Mára a legnagyobb klubokat töltik meg dupla, vagy akár tripla koncertekkel és a fesztiválok elengedhetetlen fellépői lettek.
Februárban jelent meg legújabb lemezük Veled utazom címmel, amit országos turné keretében mutatnak be.
A koncertkörút egyik állomása volt Balassagyarmat is, ahol első alkalommal léptek színpadra az NKA támogatásának köszönhetően.
A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban hallhattuk az új lemez már mindenki által ismert felvételi mellett a zenekar legnagyobb slágereit is. A banda dinamikájával igazán jó hangulatot varázsolt a koncertterembe, amihez kitűnő hangzás is párosult az este folyamán, így egy igazi zenei utazásban vehettünk részt.
Aki lemaradt a koncertről április 6-án, szombaton Vácon bepótolhatja. És jó hír, hogy a június közepén induló Ipoly Feszt-en is fellép majd a Bagossy Brothers Company.
A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő barátokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk). Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredményeként 2017-ben a zenekart Fonogram Díjra jelölték (az év felfedezettje kategóriában) valamint a Petőfi Zenei Díjra (az év felfedezettje és az év dala kategóriában).
Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos