Sikeres volt a második Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó (FOTÓK)

OTT VOLTUNK: Koncertekkel indult a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó (FOTÓK)

Hétvégén a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó második évadának adott helyet a dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnok és környéke. A szervezők ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minden látogató megtalálja a magának való szórakozást, a kicsiktől az idősekig.

Első nap, ahogy arról már beszámoltunk, koncertek és táncház várta az érdeklődőket.

NÉZD MEG A FOTÓBESZÁMOLÓT

 

Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó

 

Másnap, szombaton délelőtt az Eszterlánc és Antológia versenyek aranysávos együttesei és szólistái mutatkoztak be. Délután számos tánc alapjait sajátíthatták el az érdeklődők a zobor-vidékitől a rimócin át a magyarpalatkai táncokig.

A Folksátorban egymást követték a koncertek, előadások, ahol többek közt Korpás Éva és zenekara is bemutatkozott.

 

Korpás Éva

 

Az esti órákban a szervezők meghívására idős emberek mutatták be községük jellegzetes táncait az Ifjú Szívek Táncszínház közreműködésével. Az rendezvényt a Csík zenekar koncertje zárta.

Idén is átadták a Szlovákiai Magyar Néptáncmozgalomért Díjat

A kétnapos rendezvényen a régi és az új generáció tagjai egyaránt megjelentek, szereplőként és érdeklődőként is. Reméljük tovább folytatódik ez a rendezvénysorozat jövőre.

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András