OTT VOLTUNK: Nagy sikerrel jubilált a szederFESZT

OTT VOLTUNK: Sikeresen és sok jó koncerttel jubilált a szederFESZT

Első jubileumához érkezett a közép-szlovákiai Csábon megrendezett szederFESZT. A két napos zenei fesztivál több ezer embert mozgatott meg ezúttal is a régióban, azokat, akik már évek óta tudják, hogy miért is érdemes ide ellátogatni.

A zenei kínálatot most is a változatosság jellemezte, hisz a country-tól kezdve, a rock'n'roll, pop és mulatós műfajokon át egész a rockzenéig, mindent hallhatott a közönség. Figyelemre méltó, hogy a szervezők fontosnak tartják a hazaiak, felvidékiek bemutatását is a színpadon, ami nem volt másképp idén sem.

Elsőként a régióból származó Viliam Gabčo vezette The Crowd csapatát láthattuk, hallhattuk, akikhez Európa egyik legjobb szájharmonikása, a somorjai Erich Boboš Procházka is csatlakozott. Ők country dalokkal fogadták a fesztiválra érkezőket. A koncert végén Boboš bemutatta a több mint 30 darabból álló szájharmonika-készletét is, de egy másik különlegességről, a rezonátoros, azaz Dobro gitárról is megtudhattunk pár érdekességet.

 

szederFESZT 2019

 

A fesztivál legnagyobb bulija a Magyarországról érkező Pedrofonnak köszönhető. A jól képzett zenészek, gyönyörű hangszerekkel és stílusában egységes, korhű öltözetben töltötték be a színpadot. Hihetetlen energiájuk és a kitűnően válogatott 50-es, 60-as évek rock and roll stílusát idéző repertoárjuk mindenkit megmozgatott.

 

szederFESZT 2019

 

A napot a V-Tech élő nagykoncertje zárta, ahol szóltak a zenekar 90-es és 2000-es években született nagy-nagy slágerei, a Vele minden jó, Éjfél után, Vétkezz velem. A Kefír vezette kitűnő zenészekből álló csapat megtöltötte a fesztivál helyszínét és visszarepített mindenkit az időben.

 

szederFESZT 2019

 

A pont az i-re a felvidéki származású fiatal DJ/Producer Andrea Lane tette fel, aki London és Ibiza után egy különleges szettel lepte meg a hazaiakat és szórakoztatta hajnalig.

 

szederFESZT 2019

 

Vasárnap délelőtt szentmisével folytatódott a fesztivál, majd pedig Szeder Fábián, íróra, szerzetesre, a palócok első kutatójára emlékeztek a község lakói és a vendégek a 2018-ban emelt szobránál.

Az idei év különlegessége, hogy épp 200 éve született meg a „Palóczokról” készült első tanulmány Szeder Fábián tollából.

Délután ismét a szabadtéri színpadon folytatódtak a programok. A helyi gyerekek, fiatalok után a tavaly alakult néptánccsoport, valamint a Szeder Kórus is bemutatkozott Zaťko Veronika vezetésével, majd a színpadot újabb zenekarok foglalták el.

 

szederFESZT 2019

 

Mint minden évben, most sem maradhatott ki a csábi Unlimited Souls, akik magyar és angol slágereket zúztak rockos, olykor metalos feldolgozásban.

 

szederFESZT 2019

 

Kora este a mulatós zene és a trombita mestere, Lagzi Lajcsi foglalta el a színpadot és hozta el az egykori Dáridó hangulatát. Korosztálytól függetlenül énekelte a közönség az ismert dalokat és ropták rá a polkát, csárdát.

 

szederFESZT 2019

 

A fesztivált egy igazi legenda, az LGT legnagyobb slágerei zárták. A népszerű komáromi Locomotiv Revival Band nagyzenekar parádés koncertet adott és a hétvége egyik legjobb zenei élményét nyújtották. A zenészek között volt Farnbauer Péter, az Elán basszusgitárosa és Sipos Dávid, a népszerű szaxofonos is.

 

szederFESZT 2019

 

A két nap kitűnő házigazdája már második alkalommal Balla Igor műsorvezető, zenész, a Kobold zenekar frontembere volt, aki ezúttal is tartotta magát jelmondatához, hogy „a műsorvezetés egy külön produkció”.

Nagyszabásúra sikerült a jubileumi szederFESZT Csábon, és a szervezők most is bebizonyították, hogy van közönsége az igényes élő zenének. Aki teheti legközelebb is látogasson el erre a családias, de egyre bővülő fesztiválra, melyről remélhetőleg még sok éven át fogunk hallani.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos / ATEMPO.sk