OTT VOLTUNK: Különlegességekkel turnézott a Lakatos Róbert vezette Hugo Kauder Trio

November első hetében Szlovákiában turnézott a tájainkon ritkán látható, hallható Hugo Kauder Trio kamaraegyüttes, melynek tagja a komáromi Lakatos Róbert.

Turnéjuk keretében Rimaszombatban, Érsekújvárban és Pozsonyban is színpadra álltak. A zárókoncertjükre Dunaszerdahelyen a Művészeti Alapiskola koncerttermében került sor.

 

Hugo Kauder Trio

 

A Hugo Kauder Trio 2009-es megalakulásának a hátterében a művészek azon igyekezete áll, hogy megismertessék a hallgatósággal a második világháború után feledésbe merült, üldözött és ismeretlen zsidó szerzők műveit. Az együttes névadója Hugo Kauder zsidó zeneszerző, aki a múlt század 30-as éveiben a nácizmus elől bujkált.

Repertoárjuk az elmúlt időszakban más kiemelkedő zeneszerzők műveivel is bővült, amelyből a hazai közönség is ízelítőt kaphatott. A darabokat a három kitűnő művész oboán, brácsán és zongorán adtak elő. A közel egy órában Ignaz Lachner, Robert Schumann és Robert Kahn egy-egy művét hallhattuk, melyeket Lakatos Róbert vezetett fel.

 

Hugo Kauder Trio

 

Hugo Kauder Trio tagjai

Ivan Danko – oboa
Lakatos Róbert – brácsa
Ladislav Fančovič – zongora

 

Nézzétek meg a dunaszerdahelyi koncerten készült fotókat:

 

hugo-kauder-trio-ds2019-01
hugo-kauder-trio-ds2019-02
hugo-kauder-trio-ds2019-03
hugo-kauder-trio-ds2019-04
hugo-kauder-trio-ds2019-05
hugo-kauder-trio-ds2019-06
hugo-kauder-trio-ds2019-07
hugo-kauder-trio-ds2019-08
hugo-kauder-trio-ds2019-09
hugo-kauder-trio-ds2019-10
hugo-kauder-trio-ds2019-11
hugo-kauder-trio-ds2019-12
hugo-kauder-trio-ds2019-13
hugo-kauder-trio-ds2019-14
hugo-kauder-trio-ds2019-15
hugo-kauder-trio-ds2019-16
hugo-kauder-trio-ds2019-17
hugo-kauder-trio-ds2019-18
hugo-kauder-trio-ds2019-19
hugo-kauder-trio-ds2019-20
hugo-kauder-trio-ds2019-21
hugo-kauder-trio-ds2019-22
hugo-kauder-trio-ds2019-23

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András