OTT VOLTUNK: Lemezbemutatóval ünnepelt a 10 éves Pósfa zenekar

OTT VOLTUNK: Lemezbemutatóval ünnepelt a 10 éves Pósfa zenekar

Dunaszerdahelyen ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját a felvidéki Pósfa zenekar. Az esemény különlegessége volt, hogy itt mutatta be a csapat első lemezét is.

Az autentikus népzenét játszó csallóközi együttes 2010-ben alakult Gelle község egyik településrészén, amelyről a nevét is kapta. A Fölszállott a páva televíziós népzenei tehetségkutatónak köszönhetően Kárpát-medence-szerte ismerté váltak, ahol 2017-ben kategóriagyőztesként végeztek.

 

Csiba Júlia

 

A formációhoz 2017-ben csatlakozott cimbalmon Gólya Márton József, majd 2018-ban Csiba Júlia énekesnővel egészültek ki.

A zenekar tagjai

Iván Péter (hegedű)
Iván András (brácsa, háromhúros brácsa, hegedűkontra, gitár)
Álló István (nagybőgő)
Iván Zoltán (klarinét, tárogató, harmonika)
Gólya Márton József (cimbalom)
Csiba Júlia (ének)

 

A koncert közreműködői

 

A közel teltházas koncerten bemutatták Felvidékről szeretettel című új lemezüket. Az albumon közreműködött Marton Virág (ének), Madocsai Imre (ének) és ifj. Gelencsér János (hegedű), akikkel a koncerten is találkozhattunk.

A közel két órás eseményen elsősorban felvidéki dallamokat, népdalcsokrokat hallhattunk a zenekartól és kisfilmeken keresztül ismerhettük meg történetüket.

 

Szabó Ádám (Gila), Iván András és Iván Lajos

 

Az estét az új CD megkeresztelése zárta, a keresztapai feladatokat Iván Lajos (a zenekar alapítója) és Szabó Ádám (Gila) vállalták.

További sok sikert és még sok jubileumot kívánunk mi is a Pósfa zenekarnak.

 

 

Zaťko Ervin, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András