Az ipolybalogi Szent Korona Kórus a múlt hétvégén, azaz 2021. szeptember 17-e és 19-e között Ausztria egyik gyönyörű városában, Salzburgban énekelt. A kizárólag egyházi műveket éneklő csapat több mint 25 éve funkcionál, elsősorban liturgikus szolgálatot végez, valamint templomokban, székesegyházakban, különböző egyházi eseményeken, szakrális helyen hallhatja a közönség.
A Szent Korona Kórus számos alkalommal vett részt a Galántán megszervezett Kodály Napokon is, ahol kiemelkedő eredményeket ért el. Elmondhatják magukról, hogy kétszeresen imádkoztak már Rómában, Brüsszelben, Münchenben, Kolozsváron, Prágában, Pozsonyban, Budapesten, Kassán és persze az Ipoly mentén is.
Most adatott meg az a lehetőség, hogy Mozart városába eljussanak, kicsit barangoljanak a kultikus helyeken, és persze szentmiseszolgálatot teljesíthessenek abban a dómban, ahol a Mestert, Wolfgang Amadeus Mozartot anno 1756. január 27-én megkeresztelték.
A hazaút során beszélgettem Molnár Ottóval (a Szent Korona Kórus karnagya), Czibulya Márkkal (tenor), Dr. Kökény Istvánnal (tenor), Gedai Ágostonnal (orgonaművész) és Pászti Károllyal (tenor, karnagy).
Czibulya Márkot kérdeztem, hogy kinek, vagy kiknek köszönhető, hogy a Szent Korona Kórus eljuthatott Salzburg városába? Illetve az aktuális járványügyi helyzet mennyire nehezítette a szervezést?
Alapvetően, a Salzburgban való megjelenésünk a karnagyunknak, Molnár Ottónak a szakmai kapcsolatai révén valósult meg. Az út jelentős részét Ipolybalog Önkormányzata támogatta. Ami a járványügyi helyzetet illeti, a bizonytalanság volt a legkellemetlenebb állapot. A szervezés alatt mindenről feltételes módban beszéltünk. Vártuk azt is, hogy Ausztria mikor szigorít, aztán különböző szigorításokat szeptember 15-től vezettek be, tehát elég közel az utazásunkhoz. A határátlépésnél az okozott gondot, hogy nem fogadtak el az osztrákok mindenféle oltást, ezért kellett végeztetni PCR-tesztelést is néhány esetben.
Ami a programokat illeti, szinte címszavakban, merre jártatok? Mit láttatok?
Mivel Salzburg eléggé messze van, a nagy távolság miatt túl sok programot nem tudtunk betervezni. Mindenféleképpen szerettük volna, hogy a Szent Benedek-rendi melki apátságot meglátogassuk, hál’ Istennek, ez meg is valósult. Magyar idegenvezetés mellett ismerkedtünk meg a kolostorral, valamint a gyönyörű parkot tekintettük meg. Az esti órákban érkeztünk meg Salzburgba, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. A szombati nap a városnézésé volt, megtekintettük magát a belvárost, a várat, a dómot,
meglátogattuk Mozart szülőházát, amely előtt elénekelt a kórus egy Mozart művet is.
Délután már a próbáé és a szentmiséé volt a főszerep a Szent Erentrudis plébániatemplomban. Vasárnap úgymond csak egy programunk volt, mégpedig szentmise a salzburgi dómban, ahol szolgálatot teljesített a kórus, ill. egy rövid koncertet is adott.
Karcsi, kérlek mesélj egy kicsit a Mozarts Geburtshaus-ról, mit tekinthet meg egy oda ellátogató zenét szerető ember, vagy épp egy zenetanár?
Mint ének-zene tanárt elsősorban azért érdekelt, hogy azokról a relikviákról, amik a Mozart szülőházában megtalálhatók, mi az, amiket iskolában tanítok is. Ilyen volt például a Varázsfuvola c. singspiele-ének bemutatójának egyik kelléke, maga a varázsfuvola. Nagy élmény volt látni a korabeli díszlet makettjeit. Ezen kívül azokat a hangszereket is meg lehetett tekinteni, amelyeken Mozart játszott: az első gyerekkori hegedűje, ill. billentyűs hangszere, egy klavikord, egy fortepiano, ill. korabeli kották, melyeket Mozart saját kezűleg írt. Például
látható az eredeti Requiem egyik tétele is.
Ezek olyan élmények, amelyek pótolhatatlanok, ezeket csak ott lehet megtekinteni. Úgy gondolom, ebből erőt is lehet meríteni, melyek azok a történelem, vagy a jövő kor számára megmaradt emlékek, melyeket érdemes megtekinteni a Mozart házban.
Ottó, mint a kórus karnagya, hogyan élted meg a salzburgi muzsikálást?
A Szent Erentrudis plébániatemplomban és a dómban történő bemutatkozás a kórus életében jelentős állomás volt. A két helyszínen közel 500 év kórusmuzsikája csendült fel, Josquin des Preztől kezdve Mozarton át, egészen Pikéthy Tiborig. Minden muzsikus pályáján a zenetörténet nagy mestereinek életéhez szorosan kötődő helyszínen - jelen esetben Mozart szülőhelyén - történő megnyilvánulás egyrészt megtiszteltetés, másrészt felelősség. Azt gondolom, hogy a tudatos művészlét origója és nélkülözhetetlen kritériuma a szerző és műve iránt tanúsított kellő szakmai alázat és tisztelet, valamint a szerző szándékának a kottaképből kiolvasható legautentikusabb tolmácsolása kell, hogy legyen.
A hiteles zenész elsősorban nem kinyilatkoztat, hanem közvetít!
Mindezek hiánya és mellőzése, a hiúság jelenlétét sejteti. A jó zenész tudja, hogy nem ő a világ középpontja, hogy tapasztalatai nem az egocentrikus körben végződnek, hanem maga is egy harmónia része, "szemlélője", magába fogadója. Ezen attitűd birtokában azt gondolom, hogy bár abban, a zenetörténeti szempontból nézve is jelentős presztízzsel bíró templomban, ahol a gyermek Mozartot megkeresztelték énekelni felemelő érzés, a jövőre nézve e lehetőség inkább katalizátorként és felelősségként, semmint bármilyen elbizakodottságra okot adó tényezőként kell, hogy az együttes életében jelen legyen.
A Szent Korona Kórus gyakran dolgozik együtt szólista vendégművészekkel, így volt ez Salzburgban is. Mesélnél róla, hogy kik voltak most a közreműködők?
A két helyszínen bemutatott műsor előadásához a Kórus mellett Mózer Zsófia mezzoszoprán, Híves Mária és Takács Lilla szoprán énekművészek, Gedai Ágoston orgonaművész és Pászti Károly karnagy személyében sikerült egy olyan nemcsak szakmailag felkészült, hanem emberileg is nagyszerű és elkötelezett előadói gárdát egy közös zászló alá gyűjteni, mely a méltó és igényes előadás zálogát hordozta magában.
Azon túl, hogy nagyszerű emberek és kollégák, ugyanaz a megszállottság és elhivatottság jellemzi őket, mint a kórust.
Ágoston, te nem először vagy a Szent Korona Kórus orgonistája. Milyen volt Salzburgban közreműködni?
Azt kell tudni, hogy Mozart rendkívül kevés művet alkotott orgonára, így nekem, mint előadónak elsősorban zongorakísérőként van kapcsolatom Mozart műveivel. Különböző opera áriák, dalok kíséretét szoktam előadni, és ezek mindig hatalmas élményt adnak nekem. Én jobban szeretem Mozartot játszani, mint hallgatni. Ami a helyszínt illeti, felemelő volt. Hatalmas élmény volt a Laudate Dominum és az Ave verum (amiket kísértem már többször is) ebben a térben.
Olyan érzésem volt, mintha a zene hazatért volna és most szólt a legkerekebben, legtökéletesebben.
Mellékesen, kiváló, úgymond autentikus hangszereken játszhattam.
Salzburg, mint maga a város, hogy tetszett?
Nagyon szimpatikus várost ismertem meg Salzburg utcáit járva. Régi vágyam volt, hogy eljussak ide, ezért nagyon örültem a felkérésnek, és hát lenyűgöz az benne, hogy minden megtalálható benne: a hegyek, a folyó és az óváros pedig mint egy ékszerdoboz. Annyi fajta tevékenységen vesz részt egy ilyen három nap alatt az ember, ami ugye lehet szakmai, közösségi esemény, vagy maga a városnézés, hogy kevés a nap 24 órája. Természetesen tartalmas hosszú hétvége volt. Most sem csalódtam a Szent Korona Kórusban és a kórus által szervezett programokban. Érdemes követni a kórus munkásságát, és mindenkinek ajánlom, hogy ha közelükben hallhatók, akkor látogassanak el a koncertjeikre.
Doktor Úr (Kökény István)! Hogyan élte meg a salzburgi hétvégét, mint a Szent Korona Kórus egyik tenor énekese?
A felvidéki Szent Korona Kórusban 3 éve énekelek. Azért fontos számomra e kórus, mert a gyökereim a Felvidékre nyúlnak vissza. Mind a két családi ágon felvidéki őseim vannak. Pontosabban, háromnegyed részben vagyok felvidéki, egynegyed részben anyaországi. A kórussal sok helyen megfordultam, sok szép koncerten vettem részt.
Az egyik, eddig számomra legmeghatározóbb fellépés a salzburgi koncert volt, ami érzelmileg is megérintett. Ott álltam, ott énekeltem a kórussal, azon a helyen, ahol Mozart idejében a keresztelő kút volt, ahol őt is megkeresztelték.
Mint mindig, a Musica Sacrának, azaz a szent zenének az énekelése, egyfajta lelki megtisztulást okoz nekem. A hivatásom okán napi szinten kell felelősen döntenem emberi sorsokról, ami nagyon-nagyon megterhelő pszichésen és lelkileg is. A mindennapi taposómalomból ez az igényes zene engem mindig újra tölt, megtisztít, új erőt ad. Salzburg, a gyönyörű barokk város látványában is üdítő volt, sőt a helyi osztrák ízeket is megkóstoltam. El kell azonban mondanom azt is, hogy nem tetszett az, hogy a város itt-ott kezd szemetes lenni. A városképet pedig erősen rontja az ellenőrzés nélkül befogadott, unatkozó, lődörgő, kétes múltú idegenek látványa.
A dómban felcsendült Mozart Ave verum corpus című motettája is. Milyen érzés volt e művet abban a dómban énekelni, ahol a Mestert megkeresztelték?
Ez az, amit nem lehet szavakkal megfogalmazni, ezt csak érezni lehet. Egy katartikus érzés! Mozart születése, keresztelése, halála után eltelt több mint 200 év, de nekem az volt az érzésem, hogy Mozart mester ott ül az orgonánál, és onnan figyel minket, hogy vajon, amit ő írt, és elképzelt, jól adjuk-e vissza. Hiszen, amit a kórusvezetőnk, Molnár Ottó mindig kiemel: a mű a fontos, nem mi. Mi csak interpretáljuk, megpróbáljuk értelmezni, előadni azt, amit a művész elképzelt, és megalkotott. A Jó Isten egyik ajándéka, hogy mi ide eljuthattunk, ugyanis szigorú művészeti szűrőn esik át – így a mi kórusunk is - előzetesen az itt fellépő. Neves, híres, professzionális kórusoknak sem egyszerű a fellépési engedély megszerzése.
Károly, te nem csak énekeltél, hanem vezényeltél is. Hogyan élted ezt meg?
Jártam már Salzburgban, sőt ebben a dómban énekeltem is, de még soha nem vezényeltem. Egyrészt maga az a tudat, hogy a kórus, mi, muzsikusok azon a helyen álltunk, ahol annakidején Mozartot keresztelték, már ez egy szívet dobogtató tényező.
Maga az a pillanat, amikor megszólalt Mozart a templom kórusának írt műve az előadásunkban leírhatatlan érzés volt.
Mint muzsikusnak, ezek a pillanatok nagyon fontosak, táplálkozom belőlük és a tanításban is fel tudom használni. S nem utolsó sorban a Szent Korona Kórusnak a teljesítménye, amit nyújtott ebben a két templomban, különösen a salzburgi dómban, az egy olyan elképesztő élmény volt, amit karvezetőként is ritkán él meg az ember.
Én, mint tapasztalt muzsikus, aki több kórusban is éneklek, több kórust vezényeltem, elmondhatom Ipolybalog kis községében egy olyan kórus nőtte ki magát, amelyik világszínvonalún énekel, páratlan élmény nyújt.
Ottó, mint karnagy, hogyan értékeled a kórus salzburgi teljesítményét?
Természetesen az első szempont, ami egy zenei együttes szakmaiságáért felelős személynek eszébe jut, az a zenei paraméterek meglétének a kérdése. A magasrendű művészet ezen belül a zeneművészet legfontosabb ismérve, hogy belső gazdagsága, külső rendje és az e kettő kohézióján alapuló kifejező ereje tökéletes kölcsönhatásban és egyensúlyban van. Egy jó zenemű a világegyetemhez hasonlóan az egész világot magában hordja: észleljük keletkezését, belső feszültségeit és összefüggéseit, organikus voltát, célhoz érését. Ezt szem előtt tartva fontosnak tartom megemlíteni azt a megtisztelő aktus, melynek során az énekkar a dómban megszólaltatta Mozart: Vesperae solennes de confessore című művének Laudate Dominum tételét, amit a Mester a salzburgi katedrális számára írt utolsó kórusműveként liturgiai célzattal alkotott, valamint előadta az Ave verum corpus című motettát is. Az elmúlt másfél évben megélt kényszerszünet ellenére a kórus alapvetően magabiztos, muzikális megszólalással teljesítette a szolgálatát.
Úgy gondolom, hogy felejthetetlen élményekkel, és lelkileg feltöltődve érkezett haza a Szent Korona Kórus összes énekese és közreműködője. Deo gratias! Istennek legyen hála!
Csáky Máté, ATEMPO.sk
Fotó: Hugyecz Adrián
